Kedves Testvérek! Ferenc pápa 2019. szeptember 30-án kelt, Aperuit illis – Megnyitotta értelmüket kezdetű apostoli levelével elrendelte, hogy az Évközi idő 3. vasárnapját az egész Egyházban Isten igéjének vasárnapjaként ünnepeljék. Ez a vasárnap a keresztények egységéért végzett imahét idejére esik, ezzel is kifejezve, hogy a Szentírás összeköt minket az ortodox és a protestáns keresztényekkel, valamint zsidó testvéreinkkel is. A Szentatya hangsúlyozza, hogy Isten igéjének vasárnapját különleges alkalommá kell tenni a Szentírás ünneplése érdekében.
2026-ban emlékezünk arra is, hogy 400 évvel ezelőtt adták ki Káldi György Szentírás-fordítását. Ez az első, számunkra is fennmaradt teljes magyar katolikus bibliafordítás. Fogadjátok szeretettel új hirdetéseinket!
Tabán
- Plébániai szentségimádási nap – jan. 22.
- Hálásan köszönöm, hogy bekapcsolódtatok a közös imádságba. Imádkozzunk továbbra is közösségünkért, betegeinkért és egyházmegyénkért.
- Szentségimádás
- Hétköznapokon (hétfőn és kedden) az évközi időben is 6.30-tól
- A nagy hidegekre való tekintettel a közösségi teremben leszünk még.
- Elsőpéntekenként 17 órától is
- Hétköznapokon (hétfőn és kedden) az évközi időben is 6.30-tól
Hallássérült Pasztoráció
- Pasztorációs fogadóóra:
- Az évközi időben megszokott rend szerint
- hétfőnként és péntekenként 15 és 17 óra között
- Jelnyelvi ökumenikus imaalkalom 2026-ban
- Jelnyelvi ökumenikus imaalkalom 2026. márciusában lesz
- Részletek hamarosan!
- DCE – a nemzetközi európai siket közösség programjai
- Zarándoklat Észak-Olaszországba 2026. tavaszán
- 2026. ápr. 9 és 13. között Assisi, Cascia, Lucca és Róma úticélokkal
- Részletek magyarul a pasztoráció honlapján:
- Jelentkezés és további részletek angolul:
- „Gospel and echo”: közös evangélium olvasás jelnyelven Zoom-on
- 2026. jan. 26. hétfő, 20.30
- További részletek: deaf-catholics-of-europe.com
- Zarándoklat Észak-Olaszországba 2026. tavaszán
- Az évközi időben megszokott rend szerint
