Eredmény(ek) 37 mutatása
Lelki morzsák december

Lelki morzsák – 2024. december

31: „Azt mondják nekem, hogy félni fogok a közelgő haláltól. Ez könnyen lehetséges. Ha tudnák, mily kevéssé bízom magamban…! Sohasem támaszkodom saját gondolataimra és erőmre, hiszen nagyon is jól tudom, hogy milyen gyönge vagyok. De én soha nem kértem a Jóistent, hogy fiatalon haljak meg, így tehát nyugodt vagyok, hogy most is csak a saját akaratát teljesíti, amihez majd mindent …

Lelki morzsák november

Lelki morzsák – 2024. november

30: „Hogyan beszélt Jézus? Ennek a „hangnak” legszembeötlőbb jellegzetessége az egyszerűség. Amíg Mózes mögött Isten hegyének mennydörgése, villámfényei kavarogtak, a názáreti Mária fia, Isten dolgairól a hétköznapok nyelvén beszél. Példabeszédeiben megjelennek az utcán játszadozó gyerekek, a kenyeret dagasztó vagy elveszett drachmáját kereső asszony. Talán csak azért, mert a „szegényeknek” hirdette az evangéliumot, s azt akarta, hogy megértsék? Nem, ennél sokkalta …

Lelki morzsák október

Lelki morzsák – 2024. október

31: „Mondd meg, Uram, milyen legelőkre kell menni, milyen forráshoz kell eljutni, miket kell kerülni? Kiket kell pásztorbottal terelni, kiket a pásztorsíppal? Mikor kell a legelőre vezetni a nyájat, és mikor kell onnan visszavezetni? Hogyan kell visszaverni a farkasokat és hogyan ne harcoljanak egymással a pásztorok? Főleg a mostani időben, amikor a pásztorok esztelenkednek, és szétszélesztik a legelő juhait? Hogyan …

Lelki morzsák szeptember

Lelki morzsák – 2024. szeptember

30: „Uram, mindent megadtál, – add meg majd békédet is. A biztos békét, a szombati nagy békét kérem tőled, azt a békét, amelynek nem lesz estéje. Íme, ez az egész csudálatosan berendezett világ, amelyet alkotó részei szerint is igen jónak ítéltél, elmúlik majd, ha leéli korszakait. Elmúlik, mert nemcsak hajnalt adtál neki, hanem alkonyatát is megrendelted. A teremtés hetedik napjának …

Lelki morzsák augusztus

Lelki morzsák – 2024. augusztus

31: „Levél útján hírt adtam püspöködnek, a szent férfiúnak, Ambrusnak múltam tévedéseiről, s jelen elhatározásomról. Kértem, okosítson meg, mit kell a Szentírásból leginkább olvasnom, hogy a keresztségre, a rám váró nagy kegyelmedre méltóképpen előkészülhessek. Ő Izajás prófétát ajánlotta. Én azonban mindjárt az első fejezetet nem értettem, s mivel azt hittem, hogy az egész könyv olyan, elhalasztottam olvasását arra az időre, …

Lelki morzsák július

Lelki morzsák – 2024. július

31: „Mit tegyen tehát a keresztény? Tagadja meg az egyház által szabott parancsokat? Vesse meg az ősök tiszteletre méltó hagyományait? Ítélje el az istenfélő szokásokat? Nem! Sőt, ha gyenge, őrizze meg őket, ahogy szükségesek! Ha pedig erős és tökéletes, annál inkább ügyeljen rá, nehogy megbotránkoztassa testvérét, akiért Krisztus meghalt. „Nem ezeket kell elhagyni, hanem azokat megtenni.” Nem ítéljük el a …

Lelki morzsák június

Lelki morzsák – 2024. június

30: „Algéria déli részén, a nigériai határ közelében egyszer tehergépkocsira akadtunk, amely reménytelenül belesüppedt a homokba. A kétségbeesett vezetőt néhány napra elláttuk vízzel és élelemmel, aztán megígértük, hogy a legközelebbi oázison (Adrar) elmondjuk, milyen szorult helyzetben van, és segítséget kérünk számára. Úgy egy héttel később – mi már csaknem elfelejtettük az egészet – a Szahara szélén várakoztunk egy benzinkútnál. Egyszercsak …

Lelki morzsák május

Lelki morzsák – 2024. május

31: „Testvéreink iránti szolgáltunk közül a legnagyobb (és egyben a legkevésbé értékelt), az imaszolgálatunk. Ezért az egyház egyik lényeges feladata, hogy megtanítson bennünket helyesen imádkozni. Csak az imádság által törhetjük keresztül bennünk és magunk körül az emberit és érkezhetünk el a Forráshoz. Elég kitartanunk az imádságban és ez majd akár „önmagunk ellenére” is, Isten jelévé fog tenni minket. Természetesen senki …

Lelki morzsák április

Lelki morzsák – 2024. április

30: „Ha valami testi vagy lelki fogyatkozásunk van (pl. rossz emlékezetünk, lassú fölfogásunk, kevés ügyességünk, nyomorék tagunk stb.), ne panaszkodjunk miatta. Miért volna Isten arra kötelezve, hogy nekünk ennél jobbat adjon? Köszönjük meg inkább neki azt, amit jóságából így is adott s elégedjünk meg azzal, ahogyan adta. Ki tudja, nem lenne-e vesztünkre mindaz, amit hiányolunk?” (Liguori Szent Alfonz)

Megszakítás