Eredmény(ek) 17 mutatása
Lelki morzsák április

Lelki morzsák – 2025. április

30: „Az egyetlen technikai eszköz, amit a nővérek a házaikban használtak, a telefon volt. Egyszer felvetettem, hogy vonatkozzon ez a mobiltelefonra is, hiszen sok utazást, időt és pénzt lehetne vele megtakarítani. Teréz anya elmosolyodott és ezt mondta: „Tudja atya, mi szegénységi fogadalmat tettünk és nem gazdaságossági fogadalmat.” (Teréz anya)

Tabáni templom hőmérséklete 2024. júliustól

Elkészült a tabáni-templom padfűtése

Örömmel jelezzük a templomba járó testvéreknek és minden érdeklődőnek, hogy sikeresen megtörtént templomunk padfűtésének tervezése és kivitelezése. Március második vasárnapján már érezhettük is kellemes a pad ülőhőmérséklete. Külön köszönet az adakozóknak. A fűtés kivitelezésének 85 %-át a testvérek adományként összeadták. Ebből is látszik, hogy élő közösség jár a Tabánba.

Lelki morzsák – 2025. március

31: „Végül pedig, nővéreim, okuljunk azon az alázatosságon, amellyel a mi jó Mesterünk tanított bennünket. Könyörögjetek hozzá, bocsássa meg nekem, hogy oly magas dolgok fejtegetésére mertem vállalkozni. Mentségemre van, hogy engedelmességből tettem. Jól tudja azt az Ő Szent Felsége, hogy az én eszemtől nem telt volna ki ilyesmi. Ő tanított engem arra, amit itt elmondtam. Adjatok Neki hálát ti, nővéreim, …

Lelki morzsák – 2025. február

28: „Azt kérdezhetitek, nővéreim, hogy miképpen lehet a csendben szemlélve részt venni az Úr szenvedésében, és ezt gyakorlatilag megvalósítani? Azt mondjátok, hogy más volna, ha testi szemetekkel látnátok Őt, úgy mint kortársai, amidőn Ő Szent Fölsége e földön élt? Hogy akkor nagyon szívesen megtennétek, s akár mindig Őt néznétek? Ne higgyétek ezt! Akiben nincs annyi jóakarat, hogy egy kissé is …

Tabán - 2025

Lelki morzsák – 2025. január

31: „A héten, amikor a monostorban több munkanapot is tartottunk, észre kellett vennem, hogy létezik a fizikai munkának kontemplatív módja is. A legtöbben azt hiszik, hogy az emberek azért lépnek kolostorba, hogy ott csak imádkozzanak. Fontos az imádság, az olvasás, az éneklés is, de itt arra is rájöttem, hogy a kétkezi munkámat is imádsággá lehet és kell tenni. Akkor ha …

Megszakítás