9: „Ha ismeritek is azokat, akik az egyházban másokat vádolnak és ilyen értelmetlenek, első ízben ne higgyetek nekik. Másodjára pedig tartózkodjatok tőlük. Ha pedig mégis meg kell hallgatnotok valakit azok közül, akik egy testvér ellen valamit mondanak, kísérjétek figyelemmel azt, aki ellen a vádat felhozták. Nézzetek okosan utána, tanulmányozzátok az illető viselkedését és ha úgy tűnik, hogy helyreigazítást érdemel, tegyétek ezt meg az Úr tanítása szerint, mely az evangéliumban áll: ,,Figyelmeztesd négyszemközt és mentsd meg, ha bűnbánatot tart és megtér.” (Didaszkália)
8: „Ha pedig hamis testvérek támadnak, akik az Ellenségnek, a bennük működő Sátánnak irigysége és féltékenysége folytán hazug rágalommal hozakodnak elő egy-egy testvér ellen, akkor tudják meg: mindaz, aki vádolni vagy becsmérelni akarja a másikat, az a harag fia.
Ahol pedig harag van, ott nincs Isten. A harag ugyanis a Sátántól van, aki a hamis testvérek által mindig meg akarja akadályozni, hogy béke uralkodjék a közösségben.” (Didaszkália)
7: „Ha lelkeket bíztak rád, minden erőddel azon légy, hogy törődj mindenkivel, nehogy valaki rajtad botránkozzék meg és miattad menjen tönkre. Mert a világi csak magáért felelős, te azonban mások terhét viseled. Nagy lehet ez a teher, amit hordozol, mert „akinek az Úr sokat adott, annak kezéből sokat is fog követelni”.
Ügyelj tehát, hogy mindazok terhét viselni tudd, akikről számot kell adnod. Úgy gondoskodj róluk, hogy a romlatlant megőrizd, azokat pedig, akik vétkeztek, utasítsd rendre, majd adj nekik megkönnyebbülést a megbocsátás révén.
Ha pap vagy, akkor azt, aki vétkezett, bűnbánatot tartott és könnyeket ontott, emeld fel, s miközben az egész nép imádkozik érte, tedd rá kezedet, s aztán engedd meg neki, hogy a gyülekezetben maradjon.” (Didaszkália)
6: „Püspök, ítélj tehát szigorúan, mint a mindenható Isten! Azokat pedig, akik bánatot éreznek, vedd fel szeretettel, mint a mindenható Isten!
Korholj, figyelmeztess és légy nyugodt, mert az Úristen esküvel ígért bocsánatot azoknak, akik vétkeztek. Irgalommal és szelídséggel kell megítélnetek a bűnösöket. Ha ugyanis azt, aki egy folyó szélén megy és megcsúszik, elengeded és beleesik a folyóba, akkor te lökted bele és gyilkosságot követtél el. Ha valaki a folyó partján megcsúszott és lebukott a vízbe, nyújtsd neki inkább gyorsan a kezedet és húzd ki, hogy el ne merüljön teljesen. Így kell tenned, hogy néped is tanuljon és megértse a dolgot, a bűnös pedig ne menjen tönkre egészen.” (Didaszkália)
5: „A presbiterek ne féljenek eldönteni, hogy kinek van nagyobb szüksége arra, hogy az egyház javaiból kapjon valamit. Ha van egy özvegy, akinek van valamije vagy képes arra, hogy ellássa magát azzal, ami testének fenntartásához elengedhetetlenül szükséges, és ott van egy másik is, aki ugyan nem özvegy, de hiányt szenved, akár betegség miatt, akár gyermekei nevelése miatt, akár testi gyengeség következtében, akkor inkább efelé nyújtsák ki a kezüket.
Ha azonban valaki mértéktelen, lusta és azért szenved hiányt a megélhetéséhez szükséges dolgokban, hiába özvegy, az nem méltó az egyház adományára.” (Didaszkália)
4: „A papot vizsgálják meg, hogy tiszta-e, hogy felesége hívő és tiszta-e, hogy fiait istenfélelemben nevelte, vezette és oktatta-e, hogy háznépe tiszteli-e és mindnyájan engedelmeskednek-e neki. Hiszen ha test szerinti hozzátartozói ellenkeznek vele és nem engedelmeskednek neki, hogyan fogják majd alávetni magukat neki azok, akiket a házán kívüliek közül gondjaira bíznak?
A pap keze legyen nyitva, hogy adjon, szeresse az árvákat és az özvegyeket, szeresse a szegényeket és az idegeneket is. Legyen buzgó a szolgálatban. Ne legyen részrehajló sem, ne féljen a gazdagoktól, ne keresse a tetszésüket és ne vesse meg a szegényeket, ne hanyagolja el őket, és ne is emelje magát fölébük. Legyen igénytelen és egyszerű az evésben és az ivásban, hogy éber lehessen a zabolátlanok vezetésére és megfékezésére. Ne legyen túl jó fellépésű. Ne hajhássza az élvezeteket, sem a vágyak barátja ne legyen, és ne legyen szerelmese a jó ételeknek sem. Legyen türelmes a figyelmeztetésben és buzgó az isteni írások gondos olvasásában, hogy az írásoknak helyes tolmácsolója és magyarázója legyen.” (Didaszkália)
3: „Ne csinosítsd tehát magad, te asszony, azért, hogy más férfiaknak tessél, nehogy magadhoz csalogasd azokat a férfiakat, akik másképp gyengék, mert hagyják, hogy az ilyesmi behálózza őket. Még ha nem is akarsz vétkezni ezzel a helytelen folytonos tetszeni akarásoddal, ettől még vétkezel, hiszen rávitted azt az embert, hogy utánad vágyakozzék. Így bűnössé válsz még az ő lelke miatt is.
Te, aki keresztény asszony vagy, ne hasonlíts tehát az ilyen nőkre. Neked egyedül férjed tetszését kell keresned, s ha az utcára mész, ne díszítsd ki arcodat szemed körül, hanem nézz a földre és járj alázatosan.
Hívő asszonyként hagyj fel a vitával, akadályozd meg a veszekedést mindenkivel, különösen férjeddel, nehogy férjed, ha pogány, miattad megbotránkozzon és káromolja Istent, te pedig ezért bajt vonj magadra Istentől.
Kedves nővéreink, leányaink és testünk tagjai, ha egy kissé figyelmeztettünk is benneteket, ezt azért tettük, hogy keressétek és válasszátok ki bölcsen azt, ami szép, értékes az evilági életben. Tanuljátok meg és ismerjétek fel, mi által juthattok el Urunk országába és találhattok nyugalmat, ahol igazi szépségetekkel és jó cselekedeteitekkel tetszését elnyeritek.” (Didaszkália)
2: „Ha a mózesi törvényt olvasod, olvasd egyszerűen. Az előírásoktól, és a parancsoktól, melyeket benne találsz, tartózkodj, nehogy lelked tévedésbe essék, s olyan feloldhatatlan kötelékekkel kösd meg magad, melyek nehéz terhet jelentenek.
Például ha a Második Törvénykönyvet olvasod, csupán arra ügyelj, hogy megismerd, és dicsérd Istent, hogy megszabadított minket mindezektől a bilincsektől. Tartsd tehát mindig szem előtt, hogy meg kell különböztetni és fel kell ismerni, mi a mózesi törvényekben a nekünk is szóló igazság, és mik azok a kötelékek, amelyeket csak azok kaptak, akik még most is a törvény alatt állnak.” (Didaszkália)
1: „Ha pedig Istennek akarsz tetszeni és nem az embereknek, az örök életre és az örök nyugalomra vársz és abban bízol, akkor ne díszítsd fel természetes szépségedet, melyet Istentől kaptál, hanem alázatosan becsüld meg és ne akard túlságosan is láthatóvá tenni az emberek előtt.
Ne húzz aranyból készült gyűrűt sem ujjadra, ne aggass magadra ékszereket, mert mindezek a paráznaság eszközei, akárcsak minden más, amit természetes külsődhöz hozzáteszel.” (Didaszkália)
31: „Mindnyájunk életében eljön egy óra, amikor olyan hitre és reményre van szükségünk, mint amilyen Máriának volt. Ez az óra, amikor úgy tűnik, hogy Isten már nem hallgatná meg imádságainkat, amikor úgy látjuk, hogy megcáfolja önmagát és ígéreteit, amikor egyik vereség jön a másik után, mintha a sötétség erői győzedelmeskednének mindenütt körülöttünk, és amikor belül olyan éjszaka borul ránk, mint azon a napon, amikor „sötétség borult az egész földre”.
Ha eljön számodra ez az óra, emlékezzél Mária hitére és te is kiáltsd Máriával: „Atyám, nem értelek már, de továbbra is bízom benned!” (R. Cantalamessa)
30: „Mária (természetesen Jézus után) a legnagyobb karizmatikus az üdvtörténetben. Nem abban az értelemben, hogy neki lett volna a legtöbb karizmája. Ellenkezőleg, kívülről úgy látszik, hogy nincs sok karizmája.
Milyen csodákat tett Mária? Az apostolokról leírják, hogy még az árnyékuk is meggyógyította a betegeket. Máriának a földi életéből nem ismerünk semmilyen csodálatos és bámulatos dolgot.
Mégis ő a legnagyobb karizmatikus, mert a Szentlélek benne vitte végbe a legcsodálatosabb művét: nem egy látomást, egy álmot, egy jövendölést, nem a lélekbe látás, a kormányzás vagy a bíráskodás képességét keltette fel benne, hanem magának a Messiásnak az életét!
Ezért Mária a „Szentlélek mátkája”, az Egyház „első karizmatikusa.” (R. Cantalamessa)
29: „Az apostolok, miután megkapták a Szentlelket, rögtön kimentek a térre prédikálni. Aztán elindulnak, egyházakat alapítanak és irányítanak, üldözéseket szenvednek el, még egy zsinatot is összehívnak.
Az ősegyház életének számos nő alakját is megismerjük (a sátorkészítő Aquila és Priszcilla, a bíborárus Lídia stb.). Máriáról pedig semmi… Ő János házában imádságban elmerülve él és közbenjár.
Ezzel megmutatja, hogy az Egyházban nem minden az aktivitás. Még akkor sem, ha Isten Országáért végzik. Mária azt tanítja nekünk, hogy az Egyház nem lehet meg imádkozó lelkek nélkül, mert azok tartják fenn.
Mária volt az első az Egyházban, aki klauzúrában élt, ahová Pünkösd után lépett, hogy élete „Krisztussal legyen elrejtve Istenben”.
Mária prototípusa ennek az imádkozó Egyháznak.” (R. Cantalamessa)
28:„Mit jelent Máriát befogadni a mi életünkbe?
Elsősorban elfogadni Őt, mint társat és tanácsadót. Elismerve, hogy Ő nálunk jobban tudja, hogy mit kíván tőlünk az Isten. Ha megtanulunk Őrá figyelni, tehát Őt kérdezzük és Őrá hallgatunk, valóban páratlan tanítóra lelünk benne, az Isten felé vezető utunkon. Ezen az úton Ő bensőnkben, hallható szavak nélkül oktat minket. Nagy bizalommal lehet átadni magunkat neki, hogy Ő – a mi konkrét körülményeink közt – szolgáljon és örüljön itt a földön.” (R. Cantalamessa)
27: „Don Bosco édesanyja egy napon azon találta magát, hogy fia egyre másra hozza haza a „kis barátait”, akikre ő csendben, minden magyarázkodás nélkül, főzött, mosott, csakúgy mint a saját gyerekére.
De Mária esetében sokkal több történt, amikor Jézus „hozta haza a szegényeit”, mert ezt mondta róluk: „ők az én testvéreim, nővéreim és anyám” és azt is mondta róluk, hogy „amit velük tesztek, velem teszitek”. Máriának, amikor hallotta (vagy mások mesélték neki), hogy Fia ilyeneket mond: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, én megkönnyítelek titeket”, meg kellett értenie, hogy Jézus anyjaként, ő sem fordíthat hátat senkinek, aki Jézushoz jön, mert az mind fia neki is! Amikor ezt megértette és elfogadta, hogy akiket Fia meghívott, azokat nem utasíthatja vissza mint övéit, akkor „fogant meg” minket is, mint Jézusban fiait. Ekkor lett „minden hívők Anyja.” (R. Cantalamessa)
26: „Amikor a magunk részéről már nem tehetünk semmit, hogy megváltoztassunk egy nehéz helyzetet, még mindig marad egy megoldandó feladatunk: távol tartani magunktól a kétségbeesést. Megmarad az a feladat, hogy türelemmel elviseljük. Ezt teljesítette Mária, amikor a kereszt alatt is remélt.
Ezért tud ebben készségesen segíteni nekünk ma is.” (R. Cantalamessa)
25: „Amikor azt a kijelentést tesszük, hogy Mária átélte az egész húsvéti misztériumot és nem csak a felét (a szenvedést), ezzel azt mondjuk, hogy reményben állt a kereszt alatt is. Ha úgy szemléljük Máriát a kereszt lábainál, mint aki csak szomorú, lesújtott és könnyező, szóval csak a Fájdalmas Anya, akkor ez a kép nem teljes. A Kálvárián Mária nemcsak a „Fájdalmak Anyja”, hanem a „Remény Anyja” is.
Ahogy Ábrahám, úgy valamiképpen Mária is – amit nem tudunk megmagyarázni (és amit talán ő maga sem volt képes ott megmagyarázni magának) – hitte, hogy Isten képes feltámasztani a Fiát „halottaiból” is.
Ha valaki most azt gondolja, hogy túlzás ilyet mondani Máriáról, az egyáltalán nem ismeri, meddig tud merészségében elmenni az igazi remény. Mária engedelmességével és reményével egyedülálló módon működött együtt az Üdvözítő művével.” (R. Cantalamessa)
24: „Ha Mária előképe az Egyháznak, fel kell tennünk a kérdést: mit akar mondani az Egyháznak a Szentlélek azzal, hogy a Szentírás rögzítette Mária jelenlétét Jézus keresztje alatt? Ha Mária „Isten ujjával írt élő levél”, amely igen kevés szóból áll, nem hagyhatjuk, hogy elvesszen belőle akár egyetlen is. Ami egykor megtörtént, jelzi azt, aminek meg kell történnie minden nap: Mária mellett kell állni a kereszt alatt.
Ebben két fontos dolog rejlik: először, hogy a kereszt alatt kell állnunk, másodszor, hogy Jézus keresztje alatt kell állnunk. Nem elég kereszt alatt állni, azaz szenvedések közepette élni, mert nem a mi szenvedésünk számít, hanem az, hogy hiszünk-e és így magunkévá tesszük-e Krisztusét!” (R. Cantalamessa)
23: „Mária válasza mindenre a csend volt. Nem beletörődő, szomorú csend, mert van olyan csend is, hogy belül, ahol csak Isten hallja, az ember tovább lármázik. Máriáé igazi csend volt. Látni ezt Kánában, ahol ahelyett hogy megsértődne, megérti a hitben s talán Jézus tekintetéből is, hogy valamit tenni készül. (Mária itt talán részesült az ismeret ajándékában is, amely a Szentlélek ajándékainak a sorában az a karizma, mely természetfölötti bizonyosságot ad az embernek arról, amit az Isten cselekedni fog).
De hallgatott Mária a templomban is, amikor hallja a 12 éves Jézus kemény szavait. Mária hallgatása nem azt jelenti, hogy neki ne kellett volna megharcolni sok sötétséggel. Ő mentes volt a bűntől, de nem volt mentes a küzdelmektől és a „hit fáradalmaitól”. Ha Jézus vérrel verejtékezve egyesítette emberi akaratát az Atya akaratával, mi abban a meglepő, hogy Máriának is agonizálnia kellett?” (R. Cantalamessa)
22: „Jézus minden században, minden tanítványát vezeti az evangéliummal, de az Anyját személyesen, élő szóval vezette. Jézus egyik kezével hagyta magát vezetni az Atyától a Lélek által, ahová az Atya akarta: a pusztába, hogy megkísértse a sátán, a Tábor hegyére, hogy megmutassa dicsőségét, a Getszemáni kertbe, hogy vérrel verejtékezzen… A másik kezével az Anyját vezeti ugyanarra a „futásra”, hogy ő is megtegye az Atya akaratát.
Ezért most, hogy ott ül megdicsőülten az égben, a Fia mellett, Mária kinyújthatja felénk anyai kezét, és minket kicsinyeket is elvezethet maga után, hiszen az apostolnál is nagyobb joggal mondhatja: „Legyetek követőim, mint ahogy én is Krisztus követője vagyok (Kor 11,1).” (R. Cantalamessa)
21: „Mária istenanyasága egyben testi anyaság is. Jézus vér szerinti fia volt, mint ahogy vér szerinti testvéreknek mondják azokat, akik egy anyától születnek. Az a Fiú az ő fia volt, egyetlen gazdagsága, egyetlen támasza az életben.
De neki le kellett mondania mindarról, ami emberileg felemelő volt ebben a hivatásában. Maga a Fiú teremtett számára olyan helyzetet, hogy ne tudja semmilyen evilági előnyét élvezni anyaságának. Úgy követte Jézust, „mintha nem lenne” az anyja, noha az volt.
Miután elkezdte működését és elhagyta Názáretet, Jézusnak nem volt hova lehajtania fejét, Máriának pedig nem volt hova lehajtania szívét.” (R. Cantalamessa)
20: „Jézus kenózisa abban állt, hogy ahelyett, hogy érvényt szerzett volna a jogainak és isteni kiváltságainak, kivetkőzött belőlük, felvette a szolga alakját és külsőleg olyannak látszott, mint más emberek.
Mária kenózisa abban állt, hogy ahelyett hogy érvényt szerzett volna a Messiás anyját megillető jogainak, hagyta magát kivetkőzni belőlük, és külsőleg olyannak látszott, mint minden más asszonyok. A istenanyai méltósága nem kímélte meg őt semmilyen megaláztatástól.” (R. Cantalamessa)
19: „Amikor Jézus a szülei tudta nélkül ott maradt a templomban, Lukács hangsúlyozza, hogy „három nap múlva akadtak rá”. Ezzel talán a húsvéti misztériumra, Krisztus halálára és feltámadására is akar utalni…?
Az mindenesetre biztos, hogy Mária, az Anya számára is itt kezdődik a kiüresedés misztériuma. Mit hall ugyanis tőle, miután rátalált? „Nem tudtátok hogy Atyám dolgaiban kell fáradoznom?” Egy édesanya tudja csak megérteni, hogy mit jelentenek ezek a szavak, hogy mit érezhetett Mária e szavak hallatára. „Miért kerestetek?” Ezek a szavak Mária és Jézus közé egy másik, végtelenül fontosabb akaratot ékeltek, amely másodrangúvá tett minden más kapcsolatot, még az anya-fiú kapcsolatot is.” (R. Cantalamessa)
18: „Isten előtt egy teremtmény lelki nagysága ebben az életben nem elsősorban azon méretik le, amit az Isten ad neki, hanem amit kér tőle. Isten sokat kért Máriától, többet mint bármelyik más teremtménytől, többet mint amennyit magától Ábrahámtól.
Mária is, annak ellenére, hogy ő volt Jézus anyja, a szenvedésből tanult engedelmességet. A „megtanulni” szó itt a „megismerni”, a konkrétan megtapasztalni értelemben használandó. Mária is tanulta a hitet, az engedelmességet, növekedett bennük azoknak köszönhetően, amiket elszenvedett. Ezért mondhatjuk: nem olyan anyánk van, aki ne tudna együtt érezni gyengeségeinkkel…” (R. Cantalamessa)
17: „Ahogy egy édesanya odafordul gyermekeihez, úgy fordul oda hozzánk is Mária és mondja nekünk: „Menjünk mi is, haljunk meg vele együtt!” (Jn 11,16).
Az evangéliumban Tamás apostoltól halljuk ezeket a szavakat, de csak Mária valósította meg őket a gyakorlatban.” (R. Cantalamessa)
16: „El kell ismernünk, hogy Máriát nem sokszor emlegeti a Szentírás. Legalábbis nem olyan sokszor, mint várnánk. Mégis, ha jól odafigyelünk, észrevehetünk valamit: Mária az üdvösség három meghatározó pillanatában mindig ott van. Három fontos mozzanat alkotja ugyanis a megváltás misztériumát: az Ige megtestesülése, a húsvéti Misztérium és a Pünkösd.
Ez nem véletlen, Mária egyedülálló helyet foglal el Jézus mellett a megváltás művében. Ő az egyetlen, aki tanúja és résztvevője volt mindhárom eseménynek.” (R. Cantalamessa)
15: „Hogy minket is – lelki értelemben – Isten Anyjának lehet nevezni, azt magától Jézustól hallottuk: „mindazok aki hallgatják és meg is teszik Atyám akaratát, az nekem mind anyám és rokonom…”
Hogyan is válhatunk az Ő anyjává? Két műveleten keresztül: ha hallgatjuk az Ő igéjét és ha tettekre is váltjuk a gyakorlatban.
Megfoganja Jézust, de nem szüli meg az, aki hallgatja az Igét, de nem váltja tettekre. Aki folyton egyik lelki abortuszt végzi a másik után azzal, hogy remek ötleteket gondol ki a megtérésre, de aztán rendre elfelejtkezik róluk és félúton felhagy velük. Szóval akinek van hite, de nincsenek tettei.” (R. Cantalamessa)
14: „Az Isten Anyja cím önmagában elegendő arra, hogy megalapozza Mária nagyságát és igazolja az őt övező tiszteletet. Gyakran szemére vetik a katolikusoknak, hogy túlzásokba esnek a Mária tiszteletben. El kell ismerni, hogy olykor jogos is az ilyen szemrehányás, legalábbis a módot illetően.
De a szemrehányók sohasem gondolnak arra, amit az Isten tett. Maga Isten annyira előrement Mária tiszteletében, hogy őt saját anyjává tette! Ennél pedig senki nem mondhat többet! Még akkor sem, ha „annyi nyelve volna, mint a fűszálak levelei” – mondja Luther.
Az Isten Anyja cím Máriát egyedülálló kapcsolatba hozza a Szentháromság mindegyik személyével: az Atya leánya és szolgálója, Krisztus Jézus anyja és a Szentlélek jegyese.” (R. Cantalamessa)
13: „Isten Máriában kinyilatkoztatta a nő méltóságát is. „Amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte a Fiát, aki asszonytól született” – olvassuk a Szentírásban. Ha csak azt olvasnánk, hogy Máriától született, csak egy életrajzi adalékról lenne szó, de azzal, hogy azt mondta: „asszonytól született”, egyetemes és hatalmas jelentőséget adott a megállapításának. Maga a nő, minden nő felemelkedett Máriában erre a hihetetlen magaslatra. Mária itt: a nő.
Ma annyit beszélnek a női egyenjogúságról, amely – ha őszinte -, korunk egyik legszebb és legbiztatóbb jelensége. De mennyire késésben vagyunk Istenhez képest! Ő mindannyiunkat megelőzött. Olyan tiszteletben részesítette a nőt, amely elnémít bennünket és arra késztet, hogy elgondolkodjunk velük szemben elkövetett bűneinkről.” (R. Cantalamessa)
12: „Isten leszáll magának az anyagnak a szívébe, mert az anya, a „mater” szó, az anyag, a „materia” szóból ered, ami konkrétságot és valóságot jelöl, de mértéket is.
Isten, aki egy asszony méhében testté lesz, ugyanaz, aki jelenvalóvá válik az anyag szívében, egy darab kenyérben, az Eukarisztiában. Ugyanaz a működés, ugyanaz a törekvés, ugyanaz a stílus. Ezért aki nem fogadja el Istennek Máriától való születését, nem fogadhatja el az Eukarisztiát sem.” (R. Cantalamessa)
11: „Minden anya a testet adja gyermekének, nem a lelket, amely közvetlenül Istentől ered. Mégsem hívom anyámat a testem anyjának, hanem egyszerűen anyámnak, egész valóm anyjának, mert bennem a test és a lélek egyetlen természetet, illetve valóságot alkot.
Máriát is e mintára (analóg módon) így kell neveznünk: Isten Anyja. Noha Jézusnak csak az emberséget és nem az istenséget adta, de Jézusban az emberség és az istenség egyetlen személyt alkot.” (R. Cantalamessa)
10: „Nem szabad azt gondolnunk, hogy Mária egyszer nagyon hitt, és ez elég volt neki egész életére! Hitben járni Mária számára is a lelkiismeret vértanúságát jelenti. Azt, hogy nincs más védekezése a nyilvánvalóval szemben, mint Isten szava, amit egyszer már belülről hallott, s ami később csak kívülről, emberi közvetítőkön keresztül elevenedik meg újra. Egyetlen angyali üdvözlet volt az életében.
József, bizonyos pillanatokban, hasonló szerepet töltött be Mária mellett, mint amilyet a lelkivezetőnek kell betöltenie ilyen esetekben: vagyis azt, hogy minden krízisben őrizze és ismételje azt a bizonyosságot, amit Isten korábban adott a másiknak, miközben ő maga is hiszi és reméli minden nyilvánvalóság ellenére.
A II. Vatikáni zsinat nagy ajándékot adott nekünk, amikor megfogalmazta, hogy Mária is járta a hit zarándokútját és azon haladt előre…” (R. Cantalamessa)
9: „Az igazi hit nem egyszerűen beletörődő elfogadás, hanem élő vágy is. Mária az angyali üdvözlet után teljes magányt él át. Miközben tudja, hogy senki sem fog neki hinni, ha elmondja hogy mi is történt vele, azonnal és teljesen odaadta magát. Nem töprengett, nem halogatott. Ettől a pillanattól egész lényével kívánta is azt, amit Isten kívánt. Mintha azt mondaná: „Ha ez így van, akkor teljesedjék is be hamarjában az, amit elgondol rólam.
Ezért mondjuk Szent Ágostonnal: először szívében foganta Jézust, mielőtt a testében foganta volna.” (R. Cantalamessa)
8: „Mária is feltett kérdést az angyalnak: „Hogyan válik ez valóra, amikor férfit nem ismerek?”, de egészen más lélekkel tette, mint Zakariás. Ő nem azért kér magyarázatot, hogy értsen, hanem hogy megtudja: miként teljesítse Isten akaratát.
Ily módon megmutatja nekünk, hogy bizonyos esetekben nem ildomos, ha minden áron tudni és ismerni akarjuk Isten akaratát, a lehetetlen helyzetek hogyanját és miértjét. Ugyanakkor szabad kérnünk Istentől világosságot és segítséget a teljesítéséhez. Tehát a „legyen”, amit Mária kimond, teljes és feltétel nélküli marad. (R. Cantalamessa)
7: „Nincs semmi, ami annyira zavarba ejtené az embert, mint az Isten műveinek egyszerűsége, összevetve elért hatásainak csodálatosságával. Miközben a külső jelek és eszközök egészen egyszerűek (kis víz, egy darab kenyér, egy korty bor stb.), hatásuk Isten kezében végtelen nagyságúak.
Így volt ez Máriával és az Üdvözítő világra jöttével. Mária jól példázza ezt az „isteni aránytalanságot” aközött ami látszik és aközött, ami végbemegy. Mert mi volt Mária kívülről, az ő falujában? Semmi feltűnő. A rokonoknak, a falubelieknek egyszerű Mirjámja, a többi Mirjám közt. Egy szerény jóravaló lányka, semmi különleges. Sosem szabad elfelejtenünk ezt az igazságot. Ne essünk abba a hibába, hogy ábrázolásainkban és magunkban is „ellégiesítjük” őt.
Amikor róla beszélünk mindig tartsuk szem előtt Isten stílusát: az egyszerűségben megnyilvánuló fenségességet.” (R. Cantalamessa)
6: „Mária már teljes jogú jegyese volt Józsefnek: senki sem bonthatta volna fel a házassági szerződését, vagy szakíthatta volna el őt vőlegényétől. De még nem lakott nála.
Ilyen a kegyelem ideje is a mi számunkra, a dicsőség idejéhez képest, a hit ideje a színelátás idejéhez képest: már teljes jogúan Istené és Krisztusé vagyunk, ha még nem is mentünk hozzá állandóan lakni.” (R. Cantalamessa)
5: „Hálát adni nem azt jelenti, hogy viszonzom azt a kegyet amit kaptam. Ki viszonozhatna valamit is Istennek? Hálát adni sokkal inkább azt jelenti, hogy az ember elismeri azt amit kapott és elfogadja annak ingyenességét: nem akarja önmagát megváltani és váltságdíjat sem fizetni Istennek. Ez a helyes vallásos magatartás alapja: elfogadom magam adósként és hagyom hogy Isten Isten legyen.
Ezt tette Mária a Magnificatban: „Lelkem magasztalja az Urat, mert nagyot tett velem a hatalmas”. Nem találunk a Magnificatban olyan szót, hogy: „köszönöm”, csak olyanokat, hogy „ujjongok” és „magasztalom”. (R. Cantalamessa)
4: „Mózes is és a próféták is „kegyelmet találtak Istennél”. De mi az a kegyelem, amit Mária talált Istennél, amivel Mária volt teljes?
Máriában Isten nemcsak hatalma és gondviselése által volt jelen, hanem személyesen is. Isten Máriának nemcsak kegyet adott, hanem egészen magát adta oda, saját Fiában.” (R. Cantalamessa)
3: „A köszöntéskor az angyal nem hívja Máriát a nevén, hanem egyszerűen azt mondja neki: „Üdvözlégy (örülj) kegyelemmel teljes!” Nem azt mondja, hogy „örülj, Mária”, hanem hogy „örülj, kegyelemmel teljes!”.
Mária legmélyebb önazonossága ebben ragadható meg. Mária az az egyetlen valaki, aki „kegyelemmel teljes”.
Ily módon Mária az első, aki konkrét hirdetője annak, hogy mindennek a kezdetén, az Isten és az ember kapcsolatának a kezdetén is, a kegyelem áll. Az ingyenes, ajándékba kapott kegyelem az, ami teljes magyarázatot ad Máriáról, ebben áll az ő nagysága és szépsége.
Igen, Mária azért Mária, mert kegyelemmel teljes. Mindent elmondtunk róla, amikor azt mondtuk: „kegyelemmel teljes.” (R. Cantalamessa)
2: „Az, hogy Mária az Egyház anyja, azt jelenti, hogy miután elgondolkodtunk a Szűzanya egy szaván, vagy életének egy eseményén, rögtön rákérdezünk: mit jelent ez az Egyház számára, tehát az én számomra? Mit kell tennem, hogy átültessem a gyakorlatba azt, amit a Szentlélek mondani akart Márián keresztül?
A hiteles választ tehát nem Mária jámbor tiszteletével, hanem az Ő utánzásával adjuk meg.” (R. Cantalamessa)
1: „A Bibliában vannak olyan életek és személyek, akik nem feltétlen a szavaikkal, hanem önmagukban is prófétikusak és példaszerűek. „A tények is szavak” – kiált fel Szent Ágoston. Mária: Isten szava. Nemcsak azáltal amit mond az Írásban, hanem azáltal is amit tesz, ami.” (R. Cantalamessa)
30: „A szeretetre teremtett ember nem élhet szeretet nélkül: vagy Istent szereti, vagy önmagát vagy a világot…” (Vianney Szent János)
29: „Amikor az ördög az ellenünk vétők ellen gonosz gondolatokat ébreszt bennünk, e kísértés legyőzésének legjobb módszere, hogy azonnal imádkozzunk az illetőért.
Így lehet a rosszat jóval legyőzni, s íme ilyenek a szentek.” (Vianney Szent János)
28: „Ne rémüljetek meg a rátok nehezedett súlytól, mert Urunk hordja azt veletek. A Jóisten tudja jól, mit csinál.”
27: „Nemcsak hogy testvérek vagytok, hanem ami még szebb, Jézus Krisztusban egyetlen testet alkottok, hiszen Ő táplál benneteket minden nap testével és vérével. Ezért amikor az Oltáriszentség előtt vagytok, ne tekintgessetek körbe-körbe, hanem csukjátok be a szemeteket és szátokat és nyissátok meg a szíveteket! Akkor a Jóisten is megnyitja a sajátját.
Mindnyájan nagyon földhöz kötöttek vagyunk és hitünk úgy mutatja be Istent, mintha nagyon távol lenne. Ha hitünk eleven volna az Oltáriszentségben, akkor lehet, hogy látnánk is Őt benne….! Vannak papok, akik mise közben mindig látják az Istent.” (Vianney Szent János)
26: „Azt hisszük, hogy ha egy kicsit szeretjük Istent, akkor semmi rossznak sem lenne szabad megtörténnie és semmi szenvedésnek nem lenne szabad minket elérnie. Tudjátok, azért gondolkozunk így, mert nem látjuk a kereszt értékét és nem ismerjük boldogságát.
Én megtapasztaltam: négy vagy öt éven át sokat rágalmaztak, sok ellentmondásban volt részem, eléggé megzavartak. Ők voltak az én keresztjeim… Úgy éreztem, hogy szinte több, mint amit el tudok viselni! Aztán elkezdtem kérni, hogy szeressem ezeket a kereszteket… S akkor boldog lettem. Higgyétek el nekem: nincs másképp boldogság!” (Vianney Szent János)
25: „Felfoghatatlan az a hatalom, amelyet a tiszta lélek gyakorol a jó Istenre. Nem a lélek teszi lsten akaratát, hanem lsten teljesíti a lélekben az Övét.” (Vianney Szent János)
24: „A pap nem önmagáért pap. Nem magának ad feloldozást, nem magának szolgáltatja ki a szentségeket. Nem önmagáért van, hanem értetek.
Ha egy lelkipásztor nem akarja, hogy elkárhozzék, mindent vállalnia kell: a gyűlöletet, a megvetést, és ha abban is biztos, hogy a szószékről jövet megölik, az sem térítheti el a szókimondásától. A hivatását betöltő papnak mindig kardot kell tartania a kezében.”
(Vianney Szent János)
23: „Nagyon sok dolga lenne az embernek, ha mindig bevenne valami orvosságot, amikor szenved. De hiszen szeretve szenvedni, már nem szenvedés!” (Vianney Szent János)
22: „Én az emberek közt a legutolsó vagyok. Ha Isten meg nem sajnál engem, jaj, mi lett volna belőlem…?
Jó, ha muszáj és ezt kéri püspököm, akkor fessék meg az arcképemet, de azt írják alá: „Íme a gőgös senki.” (Vianney Szent János)
21: „Sem a feloldozás, sem a szentáldozás nem pótolja azt az akaraterőt, amelyre szükségünk van önmagunk legyőzésére.” (Vianney Szent János)
20: „Amikor imádkozunk, nem kell sokat beszélni. Tudjuk, hogy a Jóisten itt van a tabernákulumban, kitárjuk előtte szívünket, örvendezünk jelenlétének. Ez a legjobb ima.
Lelkünknek az az ima, mint a földnek az eső. Trágyázzátok a földet, ahogy csak akarjátok, ha nincs eső, nem ér az egész semmit!” (Vianney Szent János)
19: „Bár az anyák azt mondják, hogy felügyelnek leányaik tisztaságára, de csak a ruhájukra, a szívük tisztaságára nem! Távozzatok átkozott anyák és apák a pokolra, mert engeditek gyermekeiteket szabadon járni-kelni a bűnös mulatságokra! Felelni fogtok lelketekért és gyermekeitek lelkéért!
Én nem tudom, hogy azt teszitek-e amire képesek vagytok, de azt tudom, hogy ha a gyermekeitek a házatokban elkárhoznak, félő, hogy mulasztásotok miatt ti is elkárhoztok! Ha gyermekeitek iránti kötelességeitek miatt most nem nyugtalankodtok, elég időtök lesz arra, hogy emiatt majd egy egész örökkévalóságon át bánkódjatok.
Akik az ilyen tisztességtelen mulatságokra mennek, őrzőangyalukat az ajtóban hagyják és az ördög az, aki az őrangyalt helyettesíti. Csakhamar annyi a démon a táncteremben, ahány táncos van.” (vianney Szent János)
18: „Nyugodjatok meg: Isten mindegyikünket, minden életszakaszunkban, a nekünk megfelelő helyre tesz, mint a kőműves, amikor helyére illeszti a követ a falban.” (Vianney Szent János)
17: „Nem minden szent ugyan olyan! Vannak olyan szentek, akik nem tudtak volna együtt élni más szentekkel, mert nem mindegyiknek ugyanaz az útja.
De valamennyien ugyanoda jutottak. Ha nem is mind indult jól, de mind jól fejezte be!” (Vianney Szent János)
16: „Amikor egy fiatal anyának sok gyermeket ad, ez azt jelenti, hogy méltónak ítéli azok nevelésére. Ez részéről a bizalom jele.
Neveljétek őket úgy, hogy gyermekeitek egy napon ne annyira arra emlékezzenek, amit hallottak tőletek, hanem amit láttak.”
(Vianney Szent János)
15: „Akik a szentségekhez járulnak nem szentek ugyan, viszont azok lettek szentek, akik gyakran járultak a szentségekhez!
Jöjjetek áldozni, jöjjetek Jézushoz, jöjjetek, éljetek Őbelőle, hogy Őérte éljetek.” (Vianney Szent János)
14: „Soha ne kérdezzük, honnan jön a kereszt, mert az mindig lstentől jön. Mindig Ő adja kezünkbe ezt az eszközt, hogy kipróbálja és gazdagítsa szeretetünket.
A kereszt a legbölcsebb könyv, amit olvashatunk. Azok, akik ezt a könyvet nem ismerik: tudatlanok, még ha sok más könyvet olvastak is… Azok az igazi bölcsek, akik a keresztet szeretik, tőle tanulnak és tőle tanácsot.
A világ szerint élő emberek gyötrődnek, ha keresztjük van, az igazi keresztények akkor gyötrődnek, ha nincs keresztjük.” (Vianney Szent János)
13: „Ha képtelenek vagytok imádkozni, rejtőzzetek el az őrangyalotok mögött, s bízzátok meg őt, hogy imádkozzék helyettetek.” (Vianney Szent János)
12: „Gyakran gondolok arra, hogy ha nem is lenne odaát egy másik élet, akkor is elég nagy boldogság lenne, hogy ezen a földön szerethetjük a Jóistent, szolgálhatunk Neki, és tehetünk valamit az Ő dicsőségéért.
Mert tudjátok, gyakran azt hisszük, hogy egy szegényen segítettünk, valójában pedig Urunk Jézus volt az.” (Vianney Szent János)
11: „A szavak meggyőzhetnek, a példa viszont magával sodor.” (Vianney Szent János)
10: „Mindig az érte fizetett árral arányosan szeretünk valamit. Ítéljétek meg tehát ti magatok, hogy milyen nagy az Úr szeretete, akinek a vére ontásába került a mi lelkünk! Ezért éhezik annyira a velünk való közösségre és a lelkünkkel való kapcsolatra.” (Vianney Szent János)
9: „Imádkozzatok a bűnösökért…! Ez a legszebb és leghasznosabb ima. Mert az igazak már a mennyország útján járnak, a tisztítóhelyen szenvedő lelkek már biztosan bejutnak, de a szegény bűnösök…! Jaj, a szegény bűnösök…! Minden ima jó, de ez a legjobb.” (Vianney Szent János)
8: „Panaszkodunk a szenvedés miatt…
Pedig sokkal inkább akkor kellene panaszkodnunk, amikor nem szenvedünk, mert a szenvedés tehet Urunkhoz leginkább hasonlóvá minket.”
(Vianney Szent János)
7: „Ha nincsenek vigasztalásaink, akkor lstenért szolgálunk Istennek.
Ha viszont vannak, fennáll az a veszély, hogy csak önmagunkért szolgáljuk Őt.” (Vianney Szent János)
6:„Semmi sem olyan megszokott a keresztények között, mint hogy ezt mondják: „Istenem, szeretlek”, és talán semmi sem ritkább, mint lsten igazi szeretete.
Őt szeretni nem csupán abban áll, hogy ajkunkkal kimondjuk: „Istenem, teljes szívemből szeretlek”, hanem hogy készek vagyunk arra, hogy elveszítsük javainkat, becsületünket, sőt életünket is, de Őt semmiképp meg nem bántjuk.” (Vianney Szent János)
5: „lsten tetszését egyetlen biztos módon nyerjük el: ha az élet minden helyzetében alávetjük magunkat akaratának.
Egyesek számára ez a betegség, amely megtisztítja őket. Mások számára a szegénység, ami megpróbálja őket. Ismét másoknak a tudatlanság, és a világban ezzel járó megvetés. Sokaknak a belső, erkölcsi kínlódások. Tehát az ezerféle módon jelentkező szenvedés.
De nem szeretjük Istent, ha ezt nem tanúsítjuk tetteinkkel is. Keressetek olyan szeretetet, amely nem nyilvánul meg külső tettekben! Nem találtok. A tiétek se legyen ilyen a Jóisten iránt.” (Vianney Szent János)
4: „Nem a bűnös tér vissza Istenhez, hogy bocsánatot kérjen, hanem Isten fut a bűnös után és Ő téríti magához.” (Vianney Szent János)
3: „Többet teszünk Istenért, ha a Neki szóló dolgainkat érezhető öröm nélkül tesszük.” (Vianney Szent János)
2: „Nem kell mások életére sóvárognunk: nem mindnyájan adhatunk nagy alamizsnát a szegényeknek, nem lehetünk mindnyájan szerzetesek, nem vonulhatunk vissza mindnyájan egy karthauzi kolostorba vagy a pusztaságba. De mindnyájan szerethetjük a jó Istent egész szívünkkel!” (Vianney Szent János)
1: „Urunk olyan a földön, mint egy anya, aki karjában hordja gyermekét. Ez a gyerek sokszor rossz, rugdossa anyját, beléharap, megkarmolja, de az anya ebből egyáltalán nem csinál ügyet. Tudja, ha elengedi, elesik, mert egyedül nem tud járni.
Látjátok, így van a mi Urunk is: elvisel tőlünk minden bántalmazást, gorombaságainkat, megbocsátja minden butaságunkat, szinte ellenünkre könyörül meg rajtunk.” (Vianney Szent János)
