Hirdetéseink – Húsvét 3. vasárnapja

Kedves Testvérek! Krisztus feltámadt!

Anyák napja alkalmából szeretettel gondolunk az édesanyákra. A vasárnapi 10-es szentmisén élő és elhunyt édesanyákért is imádkozunk.

Bíboros úr intézkedése szerint a konklávé kezdetéig szeretett Ferenc pápánk elhunyta alkalmából és gyászunk kifejezésére valamennyi szentmise és igeliturgia végén továbbra is imádkozunk.

Május 7-én kezdődik a konklávé. Addig is, és különösen a konklávé alatt imádkozzunk a bíborosokért, hogy a Szentlélek sugallatait fölismerve választhassák meg az új pápát. Ferenc pápa imádságával is fohászkodhatunk:

Jöjj, Szentlélek, aki új nyelveket teremtesz és az élet szavait adod ajkunkra.

Óvj meg minket attól, hogy muzeális egyházzá váljunk,

amely szép, de néma, s amelynek múltja gazdag, de jövője sivár.

Jöjj közénk, hogy a szinodális tapasztalat során ne hagyjuk,

hogy a csalódások letörjenek, a jövendölés veszítsen erejéből,

s terméketlen viták emésszék fel erőinket.

Jöjj, szeretet Szentlelke, nyisd meg szívünket a hallásra.

Jöjj, Szentség Lelke, újítsd meg Isten szent és hívő népét.

Jöjj, Teremtő Lélek, újítsd meg a Föld színét! Ámen.

(Elhangzott a szinódus megnyitásakor, 2021. október 10.).

 

  • Májusi litániák
    • Az esti szentmisék (csü., pé., szo., vas.) előtt 17.30-tól
  • Reggeli szentségimádás
    • Hétfőnként és keddenként 6 és 7 óra között
  • Zarándoklat-beszámoló és kávézás egy szenttel – május 11.
    • Máj. 11-én a 10-es mise után Alexandriai Szent Katalinnal
  • A Tabáni Banda zenei szolgálata és közösségi találkozás – május 18.
    • Máj. 18-án a 10-es szentmisén és utána szeretettel várunk!
  • Az Oriens orthodox kamarakórus koncertje
    • Május 17-én szombaton 19 órától szeretettel várunk mindenkit!

Szóljon hozzá!

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Megszakítás