31: „Fejezzük be együtt ezt az évet! Szívből köszönj meg nekem mindent! Mert én is a szívemből adtam neked annyi kegyelmet. Honnan is jöhettek volna máshonnan…?” (magánkinyilatkoztatás Bossis Gabriellának)
30: „Majd a mennyben látjátok meg, hogy milyen nagyon meghatott engem az, amit tőletek kaptam. Ti sokszor elfelejtitek, hogy mit is mondtatok nekem, de én nem… Minden szavatokat megőrzöm, mert azok számomra becsesek. És amikor a mennyei egyesülésben együtt leszünk, majd én fogok a ti szavaitokkal szólni hozzátok…” (magánkinyilatkoztatás Bossis Gabriellának)
29: „Vágyakozzál utánam, csak vágyakozzál bátran! A vágyódásod növeli a befogadó képességedet!” (magánkinyilatkoztatás Bossis Gabriellának)
28: „Ne csak azért mondd el imáidat, hogy azok „el legyenek végezve”. Inkább szeretettől áthatott lelkülettel imádkozzál! Ezért célravezetőbb lenne a kevesebb ima!” (magánkinyilatkoztatás Bossis Gabriellának)
27: „Én minden lelket olyan életkörülmények közé helyezek, hogy a legkönnyebben juthasson el hozzám.” (magánkinyilatkoztatás Bossis Gabriellának)
26: „Nem kell tőlem megválnod azért, mert vendégeket fogadsz. Én is értek a vendégfogadáshoz! Amikor a földön jártam, sok idegen jött hozzám és úgy fogadtam őket, hogy mindannyian nagyon boldogan távoztak.
Tisztelj meg azzal, hogy velem egyesülve maradsz, amikor vendégeidet fogadod. Ne legyen egyetlen pillanat sem, amikor én a vendégek közt fölösleges lennék.” (magánkinyilatkoztatás Bossis Gabriellának)
25: „Kezded már egy kicsit jobban megismerni a szívemet? Igazad van, én kolduló testvér vagyok. Egy ajtót sem hagyok ki…, de nem vagyok az a kéregető, aki mikor ajtót nyitnak, egy jó mély zsákot tartok oda! Nézem ugyan, hogy mit kapok, de csak azért, hogy viszonozzam – a magam végtelen mértékével.” (magánkinyilatkoztatás Bossis Gabriellának)
24: „Mindig azután szomjazom, hogy szeressetek. De csak olyan szeretettel, amelyet szabadon, bármikor meg is tagadhatnátok.” (magánkinyilatkoztatás Bossis Gabriellának)
23: „Olyan vagyok, mint az az ember, aki jótékonykodik, de aztán egy kicsit fél, hogy adománya nem volt elég ahhoz, hogy megszeressék. Ezért sóvárogva várja, hogy újból adhasson. Egyébként meg elrejti és visszafogja nagylelkűségét, nehogy terhére legyen azoknak akiket szeret.” (magánkinyilatkoztatás Bossis Gabriellának)
22: „Bármilyen vagy, elfogadlak! De engedd is, hogy úgy fogadjalak el, amilyen tényleg vagy. Ne várj arra, hogy lelked nekem ünneplőbe öltözzék!” (magánkinyilatkoztatás Bossis Gabriellának)
21:„Nincs közönséges munka. Én mindent istenivé tudok tenni, ha te is úgy akarod és megengeded nekem. Tégy velem mindent. Kis jóakarattal nagy örömöket szerezhetsz nekem.
Hogy elámulsz majd, amikor megtudod, hogy mennyi kincsed van! Egészen pici kövekkel, milyen nagyszerű mozaikszőnyeget tudtál kirakni!” (magánkinyilatkoztatás Bossis Gabriellának)
20: „Aki tanítványom akar lenni, annak nem elég, hogy hordozza a keresztjét. El is kell azt fogadnia!” (magánkinyilatkoztatás Bossis Gabrielának)
19: „Szeretném ha nem kellene megpróbáltatásokat küldenem rád, mert szeretlek. Ugyanakkor akarlak is megpróbálni, mert szeretlek, s mert jutalmadat már előre látom.” (magánkinyilatkoztatás Bossis Gabriellának)
18: „Amikor nem vagy összeszedett, olyankor Engem rövidítesz meg.” (magánkinyilatkoztatás Bossis Gabriellának)
17: „Értsd meg: az is szeretet, amikor erőt veszel magadon!” (magánkinyilatkoztatás Bossis Gabriellának)
16: „Mit csodálkozol és bosszankodsz azon, hogy hibázol?
Hát nem a legnyomorultabbak közé tartozol? És nem tudod-e, hogy legjobban épp a nyomorultaknak szeretem odaadni magamat?” (magánkinyilatkoztatás Bossis Gabriellának)
15: „Vannak dolgok, amiket csak aznapra kérek tőled, de azt irgalmam és hálám egész életen át számontartja.” (magánkinyilatkoztatás Bossis Gabriellának)
14: „Amikor a műhelyben deszkát gyalultam, nem számított-e az is megváltói tettnek?” (magánkinyilatkoztatás Bossis Gabriellának)
13: „A Teremtő és a teremtmény között a szeretet élete csak a másvilágon kezdődhetett volna el. Én azért jöttem közétek, hogy már itt a földön fölgyullasszam ezt a szeretetet, hadd kezdhessük el hamarabb.” (magánkinyilatkoztatás Bossis Gabriellának)
12: „Szeresd hogy kicsi vagy. Én is azért szeretlek.” (magánykinyilatkoztatás Bossis Gabriellának)
11: „Nem hiszed, hogy vannak akik most még a tisztítótűzben szenvednek és már a mennyben lennének, ha használták volna pl. a szentelt vizet és a többi szentelményeket…?
Használd hát bátran ezeket a lelki eszközöket! Azokat számotokra rendelték.” (magánkinyilatkoztatás Bossis Gabriellának)
10: „Ha látnál engem, már nem volna számodra érdem az, hogy szeretsz engem.” (magánkinyilatkoztatás Bossis Gabriellának)
9: „Ha szólsz hozzám, én mindig felelek, csak te nem mindig hallod. Hidd el, hogy engem sokkal jobban vezet a vágy hogy adjak, mint titeket, hogy kapjatok. Kérjetek hát!” (magánkinyilatkoztatás Bossis Gabriellának)
8: „Már itt gyakran gondolj arra, hogy eljön a nap, amikor egészen másképp fogod értékelni a földi dolgokat, mint ahogyan most becsülöd: a fontosakat és a lényegteleneket egyaránt.”
7: „Nyugodtan beszélhetsz hozzám sóhajtásokkal is. Én a nyögéseket is megértem. Egyébként is szívesebben veszem, ha nem mondasz nekem semmit, mintsem olyan szép szavakat halljak tőled, amikre oda sem figyelsz.” (magánykinyilatkoztatás Bossis Gabriellának)
6: „Tarts rendet mindabban, ami körülvesz. Látható visszfénye ez az életszentségnek. Igyekezzél ezen a téren.” (magánkinyilatkoztatás Bossis Gabriellának)
5: „Tudhatnád már, hogy néha azt kívánom, hogy a tervbe vett áldozatot áldozzad föl nekem.” (magánkinyilatkoztatás Bossis Gabriellának)
4: „Amikor nem szólok hozzád, ez annak a jele, hogy most rajtad a sor: cselekedned kell. Gondold el, hogy hogyan mondanám én neked, és úgy beszélj te is hozzájuk. Kezdd el! Majd segítek.” (magánkinyilatkoztatás Bossis Gabriellának)
3: „Akkor is tetszel nekem, amikor mások iránti szeretetből megszakítod elmélkedő imádat, hiszen az is nekem szól. Bátran rövidítsd meg nekem szóló, hálaadó imádságaidat, ha a mások iránti szeretet úgy kívánja.” (magánkinyilatkoztatás Bossis Gabriellának)
2: „Képzeleted? Igen, olyan mint a kutyus a ház körül… Ide-oda futkos. De vajon szigorúan bánunk-e a futkározó kutyával? Tégy úgy, mintha mindig rám figyeltél volna. Ne szomorkodj soha amiatt, ha ima közben elszórakoztál. Még ha sokáig tartott, akkor se. Folytasd ott, ahol abbahagytad. Mindig úgy térj vissza hozzám, mintha egy pillanatra sem hagytál volna el. Ezzel nagy örömet szerzel nekem.” (magánkinyilatkoztatás Bossis Gabriellának)
1: „Óh ha tudnád, hogy az apró dolgok iránt milyen fogékony vagyok. Amikor szeretnél szeretni engem, máris szeretsz. Előttem semmi sem csekélység.” (magánkinyilatkoztatás Bossis Gabriellának)