31: „Erősíts meg engem, Istenem, a Szentlélek kegyelmével!
Adj erőt, hogy belső emberré alakuljak, és szívem megszabaduljon minden haszontalan igyekezettől és aggodalomtól, hogy ne hányjon-vessen semmi hitvány vagy akár drága dolog után sóhajtó vágyakozás, hanem mindent úgy szemléljek, mint múlandót, s magamat is, mint aki velük együtt elmúlok.
Adj, Uram, mennyei bölcsességet nekem, hogy téged mindenek fölött keresselek és megtaláljalak, mindennél jobban ismerjelek és szeresselek, és minden másról érdemének megfelelően ítéljek, a te bölcsességed rendje szerint.
Add, hogy okosan elhárítsam a hízelkedőt, türelmesen viseljem azt, aki ellenkezik velem, mert ez a nagy bölcsesség: szavak szelétől meg nem indíttatni, s fülünket a hízelgő szirén-hangra nem fordítani.
Így bátorsággal és biztonsággal járhatunk a megkezdett utunkon.”
30: „Látod, Uram, mire jutottam?
Lám, siratom a földi veszteséget, kicsiny haszonért küszködök, futkosom, a lelkem kárát meg könnyen veszem, alig idézem még emlékezetembe is.
Ami keveset vagy épp semmit sem használ, arra odafigyelek, a legeslegszükségesebbet félvállról veszem: mert egészen szétfolyok az odakint valókban, s ha idejekorán észbe nem kapok, a végén már jól is érzem magam közöttük elmerülve.” (Kempis Tamás: Krisztus követése)
29: „Ha az események forgandóságában nem állsz meg a külső látszatnál, nem testi szemmel vizsgálgatod, amit látsz vagy hallasz, hanem mindennel bemégy, mint Mózes, a szövetség sátrába, hogy Istennel tanácskozzál, akkor gyakran hallani fogod Isten feleletét, és sok mostanvaló meg eztán következő dologra nézve oktatást kapsz.
Mert lám Mózes mindig visszavonult a szövetség sátrába, hogy kétségeit s a fölvetődő kérdéseket megoldja, az imádkozásban keresett segítséget. Így tudta elhárítani a veszedelmeket és az emberek gonoszságát.
Így kell neked is visszavonulnod szíved rejtekébe, hogy buzgóbban tudd kérni Isten segítségét.”
28: „-Uram, hányszor bízzam még rád magam, és mi mindenben mondjak még le önmagamról?
– Fiam, mindig és mindenkor, kicsiben is, nagyban is. Nincs semmi kivétel! Én azt kívánom, hogy mindent levess magadról. Különben hogy lehetnél az enyém, és én hogy a tiéd? Minél gyorsabban megteszed ezt, annál jobb lesz a dolgod, minél teljesebben, őszintébben, annál nagyobb lesz a te nyereséged is.
Némelyek lemondanak önmagukról, de nem egészen, mert nem bíznak teljesen bennem, s azért azon vannak, hogy magukról gondoskodjanak. Némelyek első odaadásukban egészen fölkínálkoznak nekem, de később a kísértések szorításában visszatérnek ahhoz, ami az övék, s azért aztán alig gyarapodnak a jóban. Ezek a tiszta szív igazi szabadságára s a velem való bensőséges jóviszony kegyelmére szert nem tehetnek, ha csak előbb teljesen le nem mondanak magukról s naponta föl nem áldozzák magukat. Enélkül nincs és nem is lesz közöttünk termő egyesülés.
Igen gyakran mondtam neked, s most újra mondom: lépj ki önmagadból, bízd rám magadat, akkor eláraszt a belső békesség öröme. Egészet adj az egészért! Semmit ki ne végy, semmit vissza ne kérj, állj meg énbennem tisztán és rendületlen, akkor én is egészen a tiéd leszek. Ezen igyekezz, ezért fohászkodj, erre vágyakozzál: hogy mindent levethess, ami a tiéd, s meztelen követhesd a mezítelen Jézust, hogy meg tudj halni magadnak, s örökké élj nekem.
Akkor elenyészik minden méltatlan háborgás, fölösleges gond. Akkor a mértéktelen félelem is visszavonul, és meghal benned a rendetlen szeretet.” (Kempis Tamás: Krisztus követése)
27: „Nem lehetsz tökéletesen szabad, ha teljesen meg nem tagadod önmagad. Kezük-lábuk megkötözve azoknak, akiknek nagy vagyonuk van. Akik önmagukat szeretik, hol ezt, hol azt kívánják meg, mindenbe beleártják magukat, sehol sem nyughatnak, s mindig a kényelmükön jár az eszük, nem Jézus Krisztus ügyén. Sokszor kitalálnak és elképzelnek olyasmit, ami meg nem marad.
Hisz elvész minden, ami nem Istentől ered!
Jegyezd meg jól ezt a rövid és sokatmondó szót: Hagyj el mindent, és mindent megtalálsz. Mondj le a kívánságról, és nyugalomra lelsz.
Ezt forgasd elmédben, s ha megvalósítod, mindent megértesz.” (Kempis Tamás: Krisztus követése)
26: „Sokan vannak, akik szeretnének az elmélkedő életben otthonosak lenni, de nem igyekeznek gyakorolni, ami ahhoz szükséges. Nagy buktató, hogy megállnak a jeleknél és az érzékelhetőnél, nem jutnak el a teljes önmegtagadásig.
Nem tudom, mi dolog ez, mely lélek vezet minket és mit is akarunk tulajdonképpen, mi, akik lelki emberek hírében állunk, hogy akkora fáradsággal s még nagyobb törődéssel keressük a múlandó és semmitérő dolgokat, belső ügyeinkről pedig alig gondolkodunk, s akkor sem egészen összeszedetten.
Jaj bizony, alighogy egy kissé összeszedjük magunkat, máris kifelé figyelünk és nem ügyelünk arra, hogy merre irányuljanak vágyaink, nem siratjuk, hogy mily mocskosak vagyunk.
Belső erő ellankadásának jeleként cselekedeteink is megromlottak, hiszen azokra a vágyaink indítanak.
Azt szívesen tudakoljuk, hogy ki mit tett, de azt már nem mérlegeljük olyan szorgalmasan, mi milyen lélektől vezettetve tesszük dolgainkat.”
25: „Kísértés az, ami most búsít és üres félelem az, ami most megriaszt. Mi haszna a jövő kockázatait fontolgatnod? Csak hogy szomorúságot szomorúságra halmozzál? Elég a napnak a maga baja. Hiábavaló és haszontalan dolog az eljövendők miatt búsulni vagy örvendezni, hiszen ki tudja, eljönnek-e valóban?
De sajnos szokásod, hogy efféle képzelődésnek játékszere leszel. Kis lélekre vall az ellenség incselkedésének ily könnyen áldozatul esni. Mert annak mindegy, hogy igaz vagy hamis gondolatokkal ejt-e tőrbe, csal-e tévútra, a jelenvalók szeretetével vagy az eljövendők félelmével ejt-e meg. Ne háborodjék hát meg a szíved és ne féljen. Higgy bennem, és légy bizalommal az én irgalmasságom iránt.
Mikor azt gondolod, hogy messze szakadtál tőlem, sokszor igen közel vagyok hozzád. Mikor úgy ítéled, hogy már-már teljesen elvesztél, sokszor olyankor támad legjobb alkalmad arra, hogy érdemeket szerezz. Nincs minden elveszve, amikor kedved ellen alakul valami.
Ne aszerint ítélj, amint épp érzed magad, és ne ragadj bele semmiféle gondba, bárhonnan szakad rád, és azt ne hidd, hogy nincs már remény a kigázolásra. Ne gondold, hogy egészen magadra maradtál, még ha ideig-óráig elvonom is vigasztalásomat, amely után kívánkozol.
Hiszen ezeknek elviselése árán lehet hozzám eljutni. Hasznosabb neked, hogy sok ellenállással kell küszködnöd, mint ha kedved szerint alakulna minden. Mert én ismerem a titkos gondolatokat, tudom, hogy igen hasznos üdvösséged szempontjából, hogy néha-néha szárazra vetődj, és el ne bízd magad a jó előmenetelben, hogy ne tudj tetszelegni abban, ami nem vagy.”
24: „Térj hozzám, amikor nehezen megy a sorod! A mennyei vigasztalásnak legfőbb gátja az, hogy későn kezdesz az imádkozáshoz. Mert mielőtt engem kérlelnél szorgalmasan, azelőtt sok más vigasztalást keresel, és világi örömökben próbálsz felüdülni.
Innen van, hogy mindennek nem sok hasznát látod, míg rá nem eszmélsz arra, hogy én vagyok az, aki megszabadítom a bennem bizakodókat, kívülem nincs foganatos segítség, sem hasznos tanács, sem tartós orvosság.
De ha már lélegzethez jutottál a vihar után, gyógyulj meg az én irgalmasságomnak fényességében, mert közel vagyok, hogy mindent helyreállítsak, nemcsak úgy, ahogy valaha volt, hanem sokszorosan megtetézve.
Vajon valami is nehéz-e nékem, vagy olyan vagyok-e, mint aki csak beszél, de nem cselekszik? Hol a te hited? Állj meg keményen s állhatatosan! Légy kitartó és megjön a te vigasztalásod a maga idejében. Várj engemet, várj, eljövök és meggyógyítalak.” (Kempis Tamás: Krisztus követése)
23: „Ne keseredjél el amiatt, ha némelyek rosszat gondolnak, és olyasmit beszélnek rólad, amit nem hallasz szívesen. Neked magadról még rosszabb véleménnyel kell lenned, és úgy kell érezned, hogy senki náladnál gyarlóbb nincsen.
Ha abból élsz, aki benned van, nem fogod sokba venni az elszálló szavakat. Nagy okosság az, hogy hallgatni tudj gonosz időben, magadba szállván hozzám térj, és meg ne háborodj az emberek ítéletén. Ne függjön a te békességed emberek szavától, beszédétől.
Hiszen akár jónak, akár rossznak gondolnak is, azzal más emberré nem változol.
Hol van az igaz békesség és igaz dicsőség? Ugye, énbennem?
Azért az, aki nem keresi az emberek tetszését, de nemtetszésüket sem akarja mindenáron kerülni, nagy békességben élhet. Az emberi szív minden nyugtalansága, az érzékek zűrzavara a rendetlen kívánságból és a fölösleges félelemből származik.” (Kempis Tamás: Krisztus követése)
22: „Miért emészt hiábavaló szomorúság és miért gyötör annyi fölösleges gond?
Keresd az én kedvemet, és semmiben kárt nem vallasz. Ha ezt vagy azt keresed, s itt vagy ott akarsz lenni, ahol több haszonra számítasz, vagy kedvedet jobban töltöd, sosem leszel csöndességben, sosem leszel szabad a nyugtalankodástól, mert mindenben van valami fogyatkozás, és mindenütt akad, akivel nem tudsz összeférni.
Nem az van tehát hasznodra, amit odakinn elértél vagy gyarapítottál, hanem inkább az, amiről lemondtál, és amit szívedből gyökeresen kitéptél. Ezt pedig ne csak a pénzre és a gazdagságra vonatkoztasd, hanem a tisztségek keresésére és a hiú dicsőség kergetésére is, mert mindez elmúlik a világgal együtt. Kevés oltalmadra van az a hely, ahol a lélek buzgósága hiányzik belőled. Nem is tart sokáig a kívül keresett békesség, ha igaz alapot nem vet neki szíved állapota. Ha énbennem nem gyökerezel: változhatol, de meg nem javulhatsz. Mert mihelyt alkalom adódik, majd élni is fogsz vele, s megtalálod újra, sokszorosan, amitől menekültél.”
21: „Fiam, ne ártsd bele mindenbe magad, és ne gondold, hogy mindennel neked kell törődnöd. Minek bonyolódol hát mindebbe?
Íme, én mindent ismerek, és mindent látok a nap alatt. Tudom, ki-ki hogy vagyon, mit gondol, mit akar, és mi célra irányul igyekezete. Rám kell hát bíznod mindent, te pedig maradj bátran békében, hadd sürgölődjenek a sürgölődők, ahogy akarnak. Felelniük kell majd mindenért, amit tesznek, mondanak, mert engem meg nem téveszthetnek.
Ne igyekezz azon, hogy a neved nagy árnyékot vessen, se azon, hogy sokaknak barátja légy, se azon, hogy bizalmas kapcsolatba kerülj az emberekkel. Mindez elvon attól, ami fontos, és nagy sötétséget támaszt a szívedben.
Szólnék hozzád inkább én örömest, és fölfedném előtted titkaimat, ha érkezésemet szorgalmasan figyelnéd, és szíved kapuját inkább előttem nyitnád meg. Légy éber, virrassz az imádságban, és alázkodjál meg mindenben.” (Kempis Tamás: Krisztus követése)
20: „Uram, megvallom előtted gyarlóságomat: sokszor csekélyke dolog is lever és megszomorít. Elszánom magam, hogy következetesen viselkedem, de amint egy kicsiny kísértés utolér, nagy félelem fog el. Nemegyszer igen jelentéktelen ügyből súlyos kísértés támad. Mikor meg kísértést nem érezvén egy csöppet biztonságban gondolom magam, rögtön azt kell észrevennem, hogy egy kis fuvallat legyőzött.
Tekints hát, Uram, gyarlóságomra és esendő voltomra, amit te olyan igazán ismersz! Könyörülj rajtam, és ragadj ki a sárból, hogy bele ne süllyedjek, ott ne ragadjak egészen elhagyatva.
Gyakran lever, s előtted zavarba hoz, hogy olyan esendő vagyok, és szenvedélyeim megzabolázásában olyan erőtlen. S ha nem jutok is egészen odáig, hogy engedjek nekik, keserves és nehéz folytonos ostromuk, s egészen elundorodom attól, hogy ebben a mindennapos viaskodásban éljek.
Abból látom, mily gyarló vagyok, hogy az utálatos fantázia-képek sokkal szaporábban rontanak rám, mint ahogyan el tudom űzni őket.
Ó, Istenem, hű lelkek féltékeny oltalmazója, tekints szolgádnak igyekezetére és fájdalmára, és légy segítője, ott, ahová jutott.
Erősíts engem mennyei erővel, hogy a régi ember, az esendő test, amely még nem került egészen a lélek hatalma alá, valahogy uralomra ne jusson bennem!
Én ez ellen mindaddig harcolni akarok, amíg csak tart ez a földi élet.”
19: „Hagyd abba a panaszkodást, vedd fontolóra az én szenvedésemet és a szentekét. Még véred hullásáig nem harcoltál! Kevés az, amit te szenvedsz, azokhoz képest, akik annyi sokat tűrtek, oly súlyos kísértésekben forogtak, oly nehéz zaklatásba, oly sokféle megpróbáltatásba sodródtak. Szükséges, hogy mások súlyosabb szenvedését eszedbe idézd, hogy könnyebben viseld saját kicsinyke terhedet.
S ha magad nem látod kicsinynek, jól nézz körül, nem türelmetlenséged miatt gondolkodol-e így?
Egyébként akár kicsinyt, akár nagyot, azon légy, hogy mindent békességgel elviselj. Minél jobban elszánod magad a türelmes szenvedésre, annál bölcsebben élsz, és érdemekben annál gazdagabb leszel. Könnyebben is viselsz mindent, ha eltökélt szándékkal és jó szokással serényen fölkészülsz rá.
Ne mondd azt, hogy képtelen vagyok ilyen embertől ezt vagy azt elviselni, nem is illő, hogy mindezt eltűrjem, nagy kárt tett, olyat fog rám, ami eszembe se jutott soha, de mástól szívesen elszenvedem majd azt, amit elszenvedni illendőnek látok. Bolond az ilyen okoskodás, amely számításon kívül hagyja a türelem értékét és inkább a személyekre meg saját sérelmeire tekint.
Nem igaz béketűrő az, aki csak azt hajlandó elviselni, amit jónak lát s csak attól, akitől neki tetszik.
Az igaz béketűrő nem nézi, ki teszi próbára: elöljárója-e vagy magához hasonló, esetleg nála alacsonyabb rangú, derék és szent ember-e vagy hitvány és méltatlan személy, hanem válogatás nélkül akárkitől, akárhányszor, akármekkora méltatlanság esik is rajta, mindazt Isten kezéből köszönettel veszi, és voltaképpen nyereségnek tartja.” (Kempis Tamás: Krisztus követése)
18: „Mert nem minden kívánság van a Szentlélektől, még ha az ember tisztának és jónak látja is. Nehéz igazán eldönteni, vajon a jó lélek, vagy az ellenség kelti-e benned ezt vagy azt a vágyat, vagy csak benned magadban van a forrása. Sokan csalódtak a végkibontakozáson, akik kezdetben a jó lélek vezetése alatt érezhették magukat.
Ezért mindig istenfélelemben és szívbéli alázatosságban kell kívánni és kérni, bármi kívánni való ötlik is eszedbe, és teljes önmegadással a legmesszebbmenően Őrá kell bíznod mindent.
Azt mondd: Uram, te tudod, hogy mi a jobb, legyen ez vagy az, amint akarod. Add azt, amit akarsz, amennyit akarsz, amikor akarod. Ahogy tudsz, intézkedj velem jótetszésed szerint, úgy amint Neked leginkább becsületedre válhatik.
Tégy oda engem, ahová akarsz, bánj velem szabadon mindenben, kezedben vagyok, forgass és hányj-vess keresztül-kasul.
Íme, szolgád vagyok én, mindenre kész, mert nem magamnak akarok élni, hanem Neked. Bárcsak illendő tökéletességgel tehetném!” (Kempis Tamás: Krisztus követése)
17: „Gyakran lobbannak benned irántam való vágyakozások, és nagyon izgatnak téged, de gondold meg, hogy az én tisztességemért vagy magad hasznára akarsz-e cselekedni inkább? Ha énérettem indulsz, elégedett leszel, bárhogyan intézem az egészet.
Ha pedig vállalkozásodban ott van csak valamicske szikrája is az önkeresésnek, akkor az gáncsol és terhedre van. Intézd hát úgy, hogy míg engem meg nem kérdezel, ne építs túlságosan a benned megfogalmazódó vágyakozásra, hogy aztán bánnod ne kelljen azt, amiért mint valami jóért lelkesedtél.
Mert nem minden jónak tetsző indulatot kell azonnal követni, és minden jóval ellenkező kívánságot sem kell megfontolás nélkül elutasítani.” (Kempis Tamás: Krisztus követése)
16: „Aki a béke idején nagyon elbízza magát, gyakran nagyon is összetört, rettegő embernek bizonyul, ha az élet hadra fordul.
Ha értenél ahhoz, hogy mindig alázatosan és mértéktudóan maradj meg önmagadban, s lelkedet helyesen mérsékeld és kormányozd, nem esnél olyan könnyen kétségbe, sőt bűnbe is.
Jó tanács az, hogy amikor eláraszt a lélek buzgósága, gondolj rá, mi lesz veled, ha e világosság kialszik.
S mikor viszont ez valóban megtörténik, gondolj arra, hogy újra fölvirradhat. Mert a világosságomat csak azért vontam vissza egy időre, hogy téged vigyázatra intselek! Gyakran hasznosabb az efféle megpróbáltatás, mint ha mindig akaratod szerint kedvezően alakulnának a dolgaid.
Mert nem abból ered az érdem, ha valakinek több látomása vagy belső vigasztalása van, vagy járatos a szentírásban, vagy magasabb tudományos fokozatot ért el, hanem hogy alapot vetett az alázatban, s betelt istenszeretettel. Abban, hogy mindig és mindenben Isten dicsőségét keresi, melléktekintet és megalkuvás nélkül. Abban, hogy magát nem tartja sokra, és több örömét leli abban, ha mások is megvetik, mint ha megtisztelik.” (Kempis Tamás: Krisztus követése)
15: „Akik még újoncok és járatlanok az Úr útján, könnyen megcsalódnak és eltévelyednek, ha jártasabbak tanácsát nem követik.
Ha pedig inkább akarnak saját fejük után indulni, mint megbízni azokban, akik már meggyökereztek a jóban, rossz végük lehet, hacsak nem engednek abból, amit elképzeltek. Akik magukat bölcsnek vélik, ritkán tűrik alázatosan, hogy mások kormányozzák őket.
Jobb kevesebbet tudni alázatosságban és szerény értelmi képességgel, mint a tudás nagy kincstárában dúslakodni hiú öntetszelgéssel.
Jobb, hogy kevesebbed legyen, mint hogy a sokban kevéllyé válj.” (Kempis Tamás: Krisztus követése)
14: „Nem kell a kegyelem érzelmi állapotához különösebben ragaszkodnod, mert egykettőre az ellenkezőjére változhatik. A kegyelem járásakor gondold meg, mily nyomorult és elesett szoktál lenni e kegyelem híján.
A lelked életében nemcsak akkor megy végbe fejlődés, amikor vigasztalás kegyelmében részesülsz, hanem akkor is, amikor alázatosan és önmegtagadóan tűröd annak elapadását, úgy, hogy azért nem lankadsz az imádságban, s többi megszokott gyakorlatodat se mulasztod el, hanem a lehető legjobban, örömest teszed, amit tehetsz, s a lelki nyugtalanság miatt, amit érzel, nem hanyagolod el egészen magadat.
Bizony sokan vannak, akik rögtön türelmetlenek és tunyák lesznek, amint valami nem sikerül nekik.
Nincs mindenkor az ember hatalmában az ő útja, hanem Isten joga, hogy adjon és vigasztaljon, amikor akar, amennyit akar, s akit akar, jótetszése szerint.”
13: „Nem veszett el minden, ha egyszer-másszor rólam vagy szentjeimről nem úgy gondolkodol, ahogyan szeretnél.
Az a jószándék és lelkesedés ugyanis, amely némelykor elfog, a benned működő kegyelem következménye, már a mennyei haza előíze. De erre sem szabad nagyon számítanod, mert jön és elmúlik.
Ám ha kitartóan küzdesz lelkednek föl-föllázadó rossz indulatai ellen, az az erénynek nagy bizonyságtétele és igen érdemes cselekedet. Mert ha a rossz indulatokat akaratod ellenére inkább tűröd, mint keresed, s amíg tetszésed nem találod bennük, és amíg ellenük állsz, addig érdemedre vannak inkább, mint romlásodra.
Tudnod kell, hogy az ősi ellenség mindenáron megpróbál gáncsot vetni a jóra irányuló kívánságaid elé, s azon van, hogy minden istenes gyakorlattól elvegye a kedved: a szentek tiszteletétől, az én szenvedésem elmélkedő fontolgatásától, bűneid hasznos megbánásától, vagy éppen a jóban való előrehaladásnak erős igyekezetétől. Sok rossz gondolatot sugall, hogy ellenszenvet és undort keltsen benned, és elvonjon az imádkozástól meg a szent olvasmányoktól.
Ha gonosz és tisztátalan gondolataid támadnak, tudd, hogy tőle valók. Mondd neki: távozz, tisztátalan lélek, igen ocsmány vagy te, hogy ilyenekkel töltöd be fülemet! Takarodj tőlem, hallgass, némulj el, nem hallgatok rád tovább, ha még több zavaró gondolattal ostromolsz is, mert az Úr az én segítőm és megváltóm!” (Kempis Tamás: Krisztus követése)
12: „Én minden derék embert megjutalmazok, erős igazolója vagyok minden istenkeresőnek. Írd szívedbe minden szavamat, és fontolgassad gondosan, mert szükséged lesz rájuk a kísértés idején.
Amit nem értesz, amikor olvasod, majd megérted a látogatás napján. Kétféleképpen szoktam meglátogatni választottaimat: kísértéssel és vigasztalással. Minden nap két leckét tartok nekik: az egyikben korholom hibáikat, a másikban bátorítom őket az erényekben való gyarapodásra.
Akinek keze ügyében vannak az én igéim, és hallatlanra veszi őket, lesz, aki megítéli azt az utolsó napon.” (Kempis Tamás: Krisztus követése)
11: „Hallgasd, fiam, igéimet, igen-igen kedves szavak ezek, különbek evilág minden filozófusának és tudósának bölcsességénél.
Az én szavam nem arra való, hogy üres gyönyörködést keress benne, csöndben kell hallgatni, és egész szívet betöltő alázattal és nagy kívánsággal befogadni.
Én most is szólok mindenkihez, de sokan süketek és érzéketlenek a szavamra. A legtöbb ember szívesebben hallgat a világra, mint rám, hajlandóbb a test kívánságát, mint az én tetszésemet követni. Evilág ideigtartó, apró-cseprő javakat ígér, mégis nagy serénységgel szolgálnak neki.
Én a legnagyobb javakat ígérem, örök ajándékokat, s a halandók szíve restnek bizonyul.
Ki szolgál, s ki fogad szót mindenben nekem olyan igyekezettel, amilyennel a világnak s a világ urainak szolgálnak? Csekély fizetségért hosszú utat megfutnak, az örök életért azonban sokan egyszer is alig emelintik lábukat a földről.” (Kempis Tamás: Krisztus követése)
10: „Te szólj hozzám, Uram, Istenem, próféták sugalmazója, és megvilágosítója, hiszen te egymagad is tökéletesen kiművelhetsz engem. A próféták és tanítóid – nélküled – semmi hasznomra nem lehetnek.
Szavakat hangoztathatnak, de lelket nem adnak. Lehet, hogy szépen beszélnek, de ha te hallgatsz, szívemet föl nem gyújtják. Betűket adnak tovább, s azok jelentését te nyitod meg. Titkokat közölnek, de azok pecsétjét te töröd fel, hogy meg is értsem őket.
Parancsokat hirdetnek, de teljesítésükre te segítesz.
Utat mutatnak, de bejárásához te adsz erőt.
Ők csak kívül munkálkodnak, de te a szívek tanítója és megvilágosítója vagy.
Ők kívülről öntöznek, de termékenységet te adsz.
Ők szóval kiáltanak, a meghallásra értelmet tőled kapok.
Ne Mózes és más próféták szóljanak hát hozzám, hanem te, Uram, Istenem, örök igazság: hogy meg ne haljak és gyümölcstelen ne maradjak. Mert ha csak kívül intenek, de belül nem gyújtanak föl, ítéletemre lesz a meghallott, de tettekre nem váltott ige, amelyet megismertem, de meg nem szerettem, hittem, de szívembe nem írtam.
Szólj hát, Uram, mert hallja a te szolgád, hiszen örök életet adó igéid vannak.” (Kempis Tamás: Krisztus követése)
9:„Boldog az a lélek, amely meghallja a benne megszólaló Urat, és befogadja a vigasztalás igéjét, amely az Úr szájából való.
Boldog az a fül, amely rányílik az isteni sugallatok halk neszére, és evilág suttogásaira semmit sem figyel.
Nagyon boldog az a fül, amely nem az odakint hangoskodó szót, hanem a belül tanító igazságot hallgatja.
Boldog a szem, amely be tud zárulni a kintvalók előtt, és figyelni tud a belülvalókra.
Boldogok, akik a belső dolgokat átértik, és mindennapos gyakorlással igyekeznek mind jobban fölkészülni a mennyei titkok befogadására.
Boldogok, akik azon vannak, hogy Isten számára szabaddá tegyék magukat, és mindent leráznak magukról, amivel ezt a világ megakadályozná.” (Kempis Tamás: Krisztus követése)
8: „Ha eljutsz odáig, hogy a zaklattatást Krisztusért jó néven veszed és kedvesnek érzed, hidd el, akkor már jól van dolgod, mert rátaláltál a földi paradicsomra.
Amíg nehezedre esik a szenvedés, és azon vagy, hogy elillanj előle, addig rosszul megy sorod, és mindenütt nyomodban jár a szenvedéstől való rettegés.
Ha rászánod magadat arra, amire meghívtak, azonnal jobban érzed magad, és békére találsz.
Ha elragadtatnál is a harmadik égig, mint Szent Pál, akkor sem volnál biztonságban, hogy semmi kedved ellen valót nem kell eltűrnöd. Hiszen azt mondta neki Jézus: „Én majd megmutatom neki, mi mindent kell nevemért szenvednie.”
Szenvedned kell tehát, ha Jézust szeretni akarod, s az ő szolgálatába állsz.
Bárcsak méltó volnál arra, hogy valamit szenvedj Jézus nevéért! Nagy dicsőségedre válnék. Mert a türelmet mindenki dicséri, de tűrni mégis kevesen akarnak. Méltó volna hát, hogy örömest szenvedj egy keveset Krisztusért, mikor sokan sokkal többet szenvednek a világért.” (Kempis Tamás: Krisztus követése)
7: „Ha örömest hordozod a keresztet, ő hordoz téged, és a kívánt véghez vezet, ahol vége szakad majd a szenvedésnek, bár evilágon az lehetetlen.
Ha kedvetlenül hordozod, terhedre lesz és önmagad is elnehezedel. Ha egy keresztet elhárítasz, kétségtelenül másikra találsz s talán nehezebbre.
Azt hiszed, kikerülheted, amit senki halandó ki nem került? Melyik szent volt evilágon kereszt és zaklattatás nélkül?
Maga a mi Urunk Jézus Krisztus sem volt szenvedés meg fájdalom nélkül, amíg köztünk élt. Te hogy kereshetnél másik utat, mint azt a királyit, amely a szent kereszt útja? Krisztus élete kereszt volt és mártíromság, te meg nyugodalmat és örömet keresel magadnak?
Megcsalatol, hidd el, megcsalatol, ha mást keresel, mint hogy békével tűrhesd a zaklattatást, mert az itteni halandó élet mindenfelől hordozza a kereszt jelét.
Ha jó szívvel veted válladat a kereszt alá, a zaklattatásnak mindenféle terhe az isteni vigasztalásba vetett bizalommá változik.
Nem az ember teljesítménye ez, hanem Krisztus kegyelme, amely oly hatalmasan tud munkálkodni gyarló testünkben, hogy az buzgó odaadással vállalni és szeretni is tudja azt, amitől természete szerint eliszonyodik és megszalad. Ha magadra nézel, magadtól képtelen vagy erre. De ha az Úrban bízol, Ő erőt ad neked a mennyből, olyat, ami meggyőzi a testet és a világot.” (Kempis Tamás: Krisztus követése)
6: „Foglald el mindig az utolsó helyet, akkor neked adják a legelsőt, mert a magaslat meg nem áll anélkül, ami odalent van.
Akik Jézust Jézusért szeretik, és nem saját vigasztalásuk miatt, azok éppúgy áldják őt a zaklattatásban, mint a legédesebb vigasztalás idején. S ha Jézus sosem akarná vigasztalásban részesíteni őket, akkor is mindig dicsérnék, és hálát adnának neki.
Hát nem béresnek kell-e mondani mindazokat, akik folyton vigasztalást keresnek? Nem az igazolódik-e róluk, hogy inkább magukat szeretik, nem Krisztust? Hiszen folyvást saját javukon, hasznukon jár az eszük.” (Kempis Tamás: Krisztus követése)
5: „Sok minden ellene van Isten kegyelmi látogatásának: a lélek hazug szabadsága és a túlságos önbizalom.
Azért nincs bennünk szabad folyása a kegyelem sok ajándékának, mert hálátlanok vagyunk a kegyelemosztó Isten iránt, és nem vezetünk vissza mindent a forráshoz, amelyből kibuggyant. Mert aki hálás a kegyelemért, az mindig újabb kegyelemben részesül, de a fennhéjázótól elvétetik az, amit meg szokott kapni az alázatos.
Nem kívánok olyan vigasztalást, amely a töredelemben szegényebbé tenne.
Nem vágyódom a kinyilatkoztatott igazságoknak olyan átélésére, amelyből kevélység fakadna.
Mert nem minden szent, ami magasztos, nem mindig jó, ami jólesik, nem minden vágyunk tiszta, és nem föltétlenül kedves Isten előtt, ami nekünk kedvünkre van.
Örömmel fogadom viszont azt a kegyelmet, amelynek segítségével mind alázatosabb és megilletődöttebb leszek, mind készebb arra, hogy önmagamból kilépjek.” (Kempis Tamás: Krisztus követése)
4: „Még ha közelünkben vannak is derék, istenfélő emberek, jó barátok, vagy kezünk ügyében vannak szent könyvek, énekek, himnuszok, mindez keveset ér, nemigen ízlenek, ha elhagy a kegyelem és saját szegénységemben magamra maradok.
Akkor nincs jobb orvosság, mint a türelem meg az, hogy magam Istenre bízom.
Soha senkit nem találtam, aki olyan vallásos és olyan jámbor lett volna, hogy ne érezte volna, hogy egyszer-egyszer elvesztette Isten kegyelmét és ne érezte volna buzgóságának lankadását. Egy szent sem ragadtatott olyan magasra, hogy előbb-utóbb kísértést ne szenvedett volna.
Mert nem méltó az Isten mélységes titkainak ismeretére, aki Istenért valami zaklattatásban meg nem próbáltatott.
A közeledő vigasztalásnak a jele szokott lenni a megelőző kísértés. Mert mennyei vigasztalását a kísértésben megpróbált embereknek ígérte Isten. Azt mondja: „A győztesnek enni adok az élet fájáról.”
Az isteni vigasztalás arra való, hogy erősebbek legyünk a megpróbáltatások elviselésében. A kísértés pedig sokszor azért követi a vigasztalást, hogy el ne bizakodjunk a jóban. Az ördög nem alszik, a test nem halott, légy hát kész szüntelen a küzdelemre, mert jobbról, balról soha nem nyugvó ellenség vesz körül.” (Kempis Tamás: Krisztus követése)
3: „Nem vagy szentebb, ha dicsérnek, sem hitványabb, ha szidnak. Ami vagy, az vagy, s nem mondhatnak nagyobbnak, mint amekkora Isten előtt vagy.
Ha arra figyelsz, mi vagy odabent, akkor nem gondolsz azzal, mit beszélnek odakint rólad az emberek.
Az ember a külsőt látja, Isten pedig a szívedben olvas. Az ember a tetteket méri le, Isten pedig a szándékokat. Aki mindig jót tesz, de ugyanakkor kevésre tartja önmagát, az az alázatos lelkű ember. Aki semmi teremtett lénytől nem vár vigasztalást, az nagy tisztaságról és belső biztonságról tanúskodik. Aki semmi külső tanúságot nem keres a maga védelmére, arról nyilvánvaló, hogy egészen Istenre bízta magát.” (Kempis Tamás: Krisztus követése)
2: „Majd mindennek vesztét láthatod, amit Jézuson kívül emberekre építesz. Ne bízz a széltől ingatott nádban, ne támaszkodjál reá, mert minden ember akár a fű, elhullik minden dicsősége, mint a mezei virág.
Hamar megcsalatkozol, ha csak az emberek külső viselkedésére figyelsz. Ha csak másokban keresed vigasztalásodat, hasznodat, többször látsz kárt, mint gyarapodást.
Ha mindenben Jézust keresed, bizonnyal megtalálod Jézust.
Ha pedig magadat keresed, vesztedre magadat találod mindenütt.”
1: „Aki a maga vétkét igazán, pontosan lemérné, az nem ítélne másról olyan keményen. A lelki embernek – bármennyi gondja van –, a legfőbb gondja önmaga. Aki pedig lelkiismeretesen ügyel magára, annak mások megszólásától könnyű tartózkodnia.
Sohasem válik belőled összeszedett, igazán lelki ember, ha nem tanulsz meg hallgatni arról, ami nem a te dolgod, s figyelmedet nem fordítod önmagadra.
Ha egészen magadra és Istenre figyelsz, nem kavar majd föl, amit odakinn tapasztalsz.
Békére és igaz belső azonosságra szól a rendeltetésed: kell, hogy minden mást kevesebbre tarts, és csak önmagadra ügyelj. Nagyon sanyarú helyzetbe kerülsz, ha valami mulandót magad üdvösségénél nagyobbra becsülsz.” (Kempis Tamás: Krisztus követése)
