31: „Azt mondják nekem, hogy félni fogok a közelgő haláltól. Ez könnyen lehetséges. Ha tudnák, mily kevéssé bízom magamban…! Sohasem támaszkodom saját gondolataimra és erőmre, hiszen nagyon is jól tudom, hogy milyen gyönge vagyok.
De én soha nem kértem a Jóistent, hogy fiatalon haljak meg, így tehát nyugodt vagyok, hogy most is csak a saját akaratát teljesíti, amihez majd mindent megad nekem.
Meg vagyok győződve, hogy az orvosságok nem tudnak meggyógyítani, de megegyeztem a jó Istennel, engedje meg, hogy ebből a szegény misszionárius hithirdetők húzzanak hasznot, akiknek sem idejük, sem módjuk nincs magukat ápolni. Arra kértem Őt, hogy őket gyógyítsa meg minden orvosság és ápolás, amelyet rám fordítanak.” (Kis Szent Teréz)
30: „… Amikor a Szent Családra gondolok, én az életüket egész hétköznapinak gondolom el. Nem úgy, ahogy mesélik, vagy ahogy mások elképzelik: pl. hogy miután a gyermek Jézus földből madarakat formált, rájuk lehelt és életet adott nekik…. Nem, nem, a kis Jézus sem művelt szükségtelen csodákat! Ha így lett volna, miért nem vitte őket csodálatos módon Egyiptomba, ami oly természetesnek tűnnék fel, és ami a Jóistennek oly könnyű lett volna! Egy szempillantás alatt ott lehettek volna…
De nem, az ő életükben is úgy történt minden, mint a miénkben. Mennyi fájdalom, mennyi csalódás! Hányszor tehettek szemrehányást Szent
Józsefnek? Hányszor nem fizethették meg munkáját!
Ó, mennyire csodálkoznánk, ha tudnánk mindazt, amit ők elszenvedtek!” (Kis Szent Teréz)
29: Egy kosár szép gyümölcsöt küldtek neki kintről, de már nem tudott belőle enni. Ekkor kézbe vette egyiket a másik után, kicsit felemelte őket és lassú mozdulatokkal visszatette a kosárba. Azután így szólt hozzám:
„Na, végre jól kiszolgáltam a Szent Családot: Szent József és a kis Jézus egy-egy körtét és két szilvát kaptak. Szűz Mária is megkapta a maga részét… Amikor a betegágyon teát kapok egy kis rummal, azt Szent Józsefnek adom. Így szólok magamhoz: Ó, milyen jót fog ez tenni szegény Szent Józsefnek!
Annak idején az ebédlőben mindig tudtam, mit kinek kell adni: az édeset a kis Jézusnak, a fűszereset Szent Józsefnek, Szűz Máriának a meleg ételeket és az érett gyümölcsöket. Így szolgáltam és szerettem a Szent Családot.” (Kis Szent Teréz)
28: ”Egy alkalommal egy olyan nővérrel voltam szemben a mosodában, aki annyiszor fröccsentette a piszkos vizet az arcomba, ahányszor csak felemelte a mosópadján a zsebkendőket. Az első mozdulatom az volt, hogy hátralépjek, megtörölve arcomat, s így megmutassam a nővérnek, aki meglocsolt, hogy örülnék, ha ezt elkerülné, de azután azonnal arra gondoltam, hogy igen ostoba volnék, ha visszautasítanám ezeket a kis kincseket, melyeket oly bőkezűen osztogatnak nekem.
Ekkortól nagyon ügyeltem, nehogy a vívódás meglássék rajtam. Minden erőmet összeszedtem, hogy ne csak elviseljem, hanem kívánjam is: bár kapnék minél több piszkos vizet.
A mosás végére már valóban megkívántam a vízzel való meghintésnek ezt az új fajtáját s megígértem magamnak, hogy máskor is visszajövök erre a szerencsés helyre, ahol annyi kincset kaptam.” (Kis Szent Teréz)
27: „Nagyon szeretem a közös imákat is, mert Jézus megmondta, hogy ott lesz azok között, akik az ő nevében összejönnek. Érzem ilyenkor, hogy nővéreim forróbb áhítata nem jobb az enyémnél, hanem kiegészíti az enyémet.” (Kis Szent Teréz)
26: „Szégyellem bevallani, de a rózsafüzér imádkozása nagyobb nehézségembe kerül, mintha valami vezeklőeszközt hordanék. Érzem, hogy olyan rosszul mondom! Hiába erőlködöm, hogy a rózsafüzér titkain elmélkedjem, nem jutok el odáig, hogy a gondolataimat összeszedjem.
Sokáig bánkódtam e hiányosságom miatt, amin egyébként csodálkoztam is, mert annyira szeretem a Szent Szüzet, hogy könnyűszerrel kellene olyan imákat mondanom az ő dicsőségére, amelyek tetszésére szolgálnak. De most már nem búsulok annyit, mert tudom, hogy miután az Egek Királynője az én személyes édesanyám, úgyis látja jóakaratomat s Ő gyermekétől megelégszik ennyivel.” (Kis Szent Teréz)
25: „…így van ez a lelkek világában is, amely Jézus kertje. Ő akart olyan nagy szenteket is teremteni, akiket liliomokhoz és rózsákhoz lehet hasonlítani, de teremtett kisebbeket is. Ezeknek örömmel kell beérniök azzal, hogy csak kis százszorszépek vagy ibolyák, melyeknek az a rendeltetése, hogy olyankor derítsék fel a Jóisten pillantását, mikor Ő alacsonyra tekint.
A tökéletesség abban áll, hogy azzá legyünk, aminek ő akar látni bennünket.” (Kis Szent Teréz)
24: „Ó Kisded Jézus, egyetlen kincsem! Átadom magamat isteni kedvtelésednek, nem akarok más örömöt, minthogy Téged mosolyra derítselek. Vésd lelkembe a Te gyermeki lelkületed kedvességeit és erényeit, hogy majd egykor, mennyei születésnapomon, angyalaid és szentjeid rá ismerjenek, a Gyermek Jézus Terézére.” (Kis Szent Teréz)
23: „Nem kell elpanaszoljuk személyes bajainkat másoknak azért, hogy megkönnyebbüljünk. Ezzel egyébként nem is szerzünk magunknak igazi megkönnyebbülést, mert újra és újra átélve sérelmeinket, csak önzésünkben erősödünk s inkább felizgatjuk magunkat, mint sem hogy lecsillapodnánk.” (Kis Szent Teréz)
22: „Nem kívánom a jó Istent látni ezen a földön. Ó, nem! És mégis szeretem Őt! Nagyon szeretem a Boldogságos Szüzet is és a szenteket, de őket sem kívánom látni. Jobban szeretek itt a földön a hitből élni”. (Kis Szent Teréz)
21: „Azt kérem magától, hogy imádkozzék értem sokat a Szent Szűzhöz. Azért merem ezt kérni öntől, mert ha maga lenne beteg, én is sokat
imádkoznék magáért. Önmagamért nem merek, nehogy a telhetetlen legyek.” (Kis Szent Teréz)
20: „Mennyire nem ismerik a Szent Szűz életét! Nem kellene olyan dolgokat mondani róla, melyek valószínűtlenek, vagy amiről semmit nem tudunk. Például, hogy hároméves korában elment a templomba és rendkívüli buzgalommal és szeretettől lángoló érzésekkel felajánlotta magát Istennek. Lehet, talán egyszerűen csak azért ment, hogy engedelmeskedni tudjon a szüleinek…, vagy miért mondják az agg Simeon jövendölésével kapcsolatban, hogy ettől az időtől kezdve állandóan a lelke előtt állt Jézus szenvedése? Hiszen ez csak egy későbbre vonatkozó jóslás volt!
És nem kellene elhitetni velünk azt sem – amit prédikációkban gyakran hallottam -, hogy Ő a kiváltságaival elhomályosítja minden más szent dicsőségét, ahogy a Nap is felkeléskor eltünteti a csillagokat. Istenem, milyen butaság ez! Egy anya, aki eltünteti gyermekei dicsőségét…? Én épp az ellenkezőjét gondolom: Ő inkább nagyon is növeli a választottak fényét.
Jó ha beszélnek a kiváltságairól, de nem szabad ennél megállni! Meg kell őt szerettetni! Ha a Szent Szűzről hallunk prédikálni, sokszor kénytelenek vagyunk
felkiáltani magunkban: Ó! … Ó!… ebbe belefáradunk! Ez nem ösztönöz minket szeretetre és követésre. Ki tudja, nincs-e olyan lélek, aki még bizonyos elhidegülést is érez, egy ennyire felsőbbrendű teremtéssel szemben…?” (Kis Szent Teréz)
19: „Jól van az úgy, ha egyszerre többféle betegségünk is van. Amikor utazunk is, bátran elviselünk az úton mindenféle kényelmetlenséget, amíg meg nem érkezünk oda, ahová igyekszünk. Ott majd jól fogjuk érezni magunkat!” (Kis Szent Teréz)
18: „Kis testvérkéim, imádkozzatok a szegény betegekért haláluk óráján. Ha tudnátok, hogy mi megy végbe ilyenkor a lelkükben! Mily kevés kell ahhoz, hogy elveszítsék a türelmüket!
Valamennyi iránt, kivétel nélkül, szeretetteljesnek és elnézőnek kell lenni.” (Kis Szent Teréz)
17: „Amikor semmit sem érzek, képtelen vagyok még imádkozni is, olyankor az apró, kis semmiségeket kell keresnem.
És ha ilyeneket sem találok? Akkor legalább elmondani Neki, hogy így is, ilyen tehetetlenül is, szeretem.” (Kis Szent Teréz)
16: „Jézus nem a tetteink nagyságát nézi. Nem is a hasznát. Csak mindig azt a szeretetet, amellyel végbevisszük azokat.” (Kis Szent Teréz)
15: „A szentség nem abban áll, hogy szép dolgokat mondunk, de még abból sem, hogy ilyeneket gondolunk vagy érzünk. Abból áll, hogy meg is szenvedünk érte. A szentséget csak kardéllel lehet meghódítani.” (Kis Szent Teréz)
14: „Mit számít, Jézusom, ha akár minden pillanatban elbukom? Így legalább látom gyöngeségemet, ami nagy nyereség, mert ebből Te is látod, hogy mire vagyok képes. Ez pedig tudom, hogy annál inkább arra indít Téged, hogy a karodba végy.
Nem tudom elhinni, hogy a földön fekve, magamra hagynál.” (Kis Szent Teréz)
13: „Amikor sötétségben és szárazságban vagyunk, fa nincs a kezünk ügyében, amit a tűzre tehetnénk. De ilyenkor nem szükséges-e legalább a meglévő szalmaszálainkat a tűzre vetnünk?
Jézusnak van hatalma rá, hogy egymaga is ébren tartsa a tüzet, mégis akkor örül, ha látja, hogy egy kicsit, amennyire most éppen tőlünk telik, azért megpróbáltuk táplálni mi is. Ez az a figyelmesség, amivel örömet okozunk Neki.” (Kis Szent Teréz)
12: „De maga is tudja, kedves nővérem, hogy az az igazi szeretet, amikor úgy szeretjük Jézust, hogy akarjuk, de nem érzünk az édességéből semmit.” (Kis Szent Teréz)
11: „Kedves testvérem, a próbatétel: aranybánya. Csak arra vár, hogy kibányásszuk.” (Kis Szent Teréz)
10: „A kegyelmeket és világosságokat, amelyekben részesülünk, gyakran anélkül hogy tudnánk, valamely elrejtett léleknek köszönhetjük. Mert a Jóisten azt akarja, hogy a lelkek az ima útján közöljék egymással a kegyelmeket, hogy majdan a mennyországba érve nagy, a legeszményibb családi szeretetnél is nagyobb szeretettel szeressék egymást.
Hányszor gondoltam arra, hogy mindazt a kegyelmet, melyben részesültem, talán egy számomra ismeretlen kicsi léleknek köszönhetem, aki a Jóistenhez imádkozott értem, és akit majd csak a mennyországban fogok megismerni.” (Kis Szent Teréz)
9: „Az Oltáriszentségről nevezett Mária nővér egyszer, egy körmenet alkalmával, meg akarta gyújtani a gyertyákat. Nem volt gyufája, de látva az ereklyék előtt égő kis lámpát, odament. Az elszenesedett kanóc csak pislákolva égett, azonban mégis sikerült meggyújtania róla a sajátját és azzal a közösség minden egyes gyertyáját.
Ekkor így szóltam magamhoz: látod, ki dicsekedhetnék itt saját műveivel? Ez a félig kialudt kicsi lámpa hozta létre ezeket a fényes lángokat, amelyek viszont végtelenül sok új világosságot gyújthatnának, sőt lángba is boríthatnák az egész világot. És akkor is, ez az alázatos kicsi lámpa lenne a valódi alapja az egész tűznek. Így van ez a szentek egyességében is. Egy egész kicsi szikra nagy világosságokat,
doktorokat és vértanúkat támaszthat az Egyházban.”
8: „Ha gazdag lettem volna, nem tudtam volna szegény éhezőt látni anélkül, hogy a vagyonomból ne adtam volna neki valamit.
Így most is, mikor lelki kincseket gyűjtök, érzem, hogy vannak lelkek, akik a kárhozat veszélyében forognak. Mindent amim csak van, nekik akarok adni. Ezért még nem találtam egyetlen pillanatot sem, amikor azt mondhattam volna: elég, most már a magam üdvössége a legfontosabb.” (Kis Szent Teréz)
7: „Gyakran észrevettem már, hogy ha valami bajom van, ez mindig jobbá és elnézőbbé tesz mások iránt. Ez csak azért lehet, mert a szenvedés mindig közelebb visz Istenhez.” (Kis Szent Teréz)
6: „A hajnali ima alatt kértem a drága Szent Antalt, hogy megtaláljam a zsebkendőmet, amit elvesztettem. Azt hiszi, hogy meghallgatott? Bizony nem!
De ez nem tesz semmit, azt mondtam neki, hogy azért továbbra is nagyon szeretem.” (Kis Szent Teréz)
5: „A nagy szentek a Jóisten dicsőségéért dolgoztak. Én – mint kicsi kis lélek – megelégszem azzal is, ha néha egy kis örömöt szerzek Neki. Boldogan viselném el a nagy szenvedéseket is, ha ezzel Őt mosolyra deríthetném, hacsak egyetlen egyszer is.” (Kis Szent Teréz)
4: „Annyit ismételgették nekem, hogy bátor vagyok, ez pedig oly kevéssé igaz, hogy azt mondtam magamnak: na, azért még sem szabad megengedni, hogy az emberek ennyire félreismerjenek és ennyit hazudjanak!
Ezért arra adtam magamat, hogy Isten kegyelmével, meg is szerezzem ezt a rólam sokat emlegetett bátorságot.
Ezután úgy tettem, mint a derék harcos, akinek vitézségéhez szerencsét kívántak, bár ő jól tudta, hogy csak gyáva féreg. Aztán a belé vetett bizalom és a sok szerencsekívánat hallatára, végtére is elszégyellte magát, és nekilátott, hogy azokat meg is érdemelje.” (Kis Szent Teréz)
3: „Jobbra-balra szórom kis madárkáimnak* a jó magot, melyet a jó Isten kezembe adott. Azután pedig megy, ahogy megy! Nem törődöm vele többé. Néha úgy látom, mintha semmit se vetettem volna, máskor pedig jó eredménnyel is jár.
De a Jóisten ilyenkor mindig azt mondja nekem: Adj, adj, csak adj mindig, és ne törődjél az eredménnyel!”. (Kis Szent Teréz)
*újoncnőknek
2: „Ha elképzelhető volna az, hogy maga a Jóisten se látná az én jócselekedeteimet, akkor sem lennék szomorú. Annyira szeretem őt, hogy a szeretetemmel és kis áldozataimmal örömöt akarnék szerezni Neki úgy is, ha nem tudná, hogy azok tőlem erednek.
Ha tudja és látja, szegény, a szavai alapján, mintegy kötelezve van, hogy megjutalmazzon… De nem szeretném őt ezzel a kötelezettséggel terhelni.” (Kis Szent Teréz)
1: „Biztosíthatom önt, hogy én is tapasztalom a hálátlanságnak azt az érzését, melyről említést tesz, de én sohasem csalódom, mert itt a földön nem várok semmi jutalmat. Igyekszem mindent a jó Istenért tenni, így semmit sem veszíthetek. Tőle pedig mindig megkapom a jutalmat azért a fáradságért, melyet magamra vállalok testvéreim szolgálatában.” (Kis Szent Teréz)
