29: „Annak, akit a pénz vagy a javak tartanak fogva, sohasem lesz nyugodt lelkiismerete és tiszta elméje Istenben, mert mindig lelkére nehezedik a gond, mit is kezdjen ezekkel.
S amennyiben nem tart őszinte bűnbánatot és nem bánkódik amiatt, hogy javaival és hozzájuk való kötődésével Istent sorozatosan megbántja, akkor az így is hal majd meg. Szenvedélyeivel együtt, anélkül hogy az Urat megismerte volna.” (Athoszi Szent Sziluán)
28: „Ma eljött hozzám egy remeteségben élő atya. Tudtam, hogy nagy aszkéta, ezért azt gondoltam, hogy biztos szeret Istenről beszélni. Arra kértem, hogy mondjon nekem valamilyen üdvös szót, hogy kigyógyulhassak a hibáimból. Egy kicsit hallgatott, majd rám nézett és így szólt:
– Látszik hogy nagy gőg van benned. Minek beszélsz annyit és minek akarsz hallani annyit Istenről? A szentek a lelkükbe rejtették istenszeretetüket és inkább a könnyeikről szerettek beszélni.
Megszégyenülve kaptam meg a Szentlélek üdvös szavát.” (Athoszi Szent Sziluán)
27: „Ha az emberek látnák, hogy egy pap milyen dicsőségben szolgál, elszédülnének a látványtól. S ha egy pap látná önmagát, hogy milyen mennyei dicsőségben végzi szolgálatát, nagy aszkéta lenne, hogy semmivel se sértse meg a Szentlélek benne élő kegyelmét.
Ezzel együtt talán felmerül benned, hogy hogyan lakozhat a Szentlélek egyik vagy másik papban vagy püspökben, amikor az szeret jókat enni és inni vagy más gyarlóságai vannak? Ám én azt mondom neked, hogy ez igenis lehetséges, ha közben nem fogad be rossz gondolatokat. Így ha vannak is hibái, az nem akadálya annak, hogy ott éljen a lelkében a kegyelem. Ahogyan a zöldellő fának is vannak száraz ágai, ám ez nem akadályozza meg, hogy jóízű gyümölcsöt hozzon, vagy ha a vetés közé kerül is konkoly, attól még a búza növekedhet.” (Athoszi Szent Sziluán)
26: „A mennyekben mindent a Szentlélek éltet és mozgat. Ám a földön is ugyanaz a Szentlélek van. Ő él egyházunkban, Ő él a szentségekben, Ő van a Szentírásban, ő van a megkeresztelt hívők lelkében. A Szentlélek minden embert egyesít, ezért vannak közel hozzánk a szentek. Amikor hozzájuk imádkozunk, ők a Szentlélekben érzékelik az imáinkat, és a mi lelkünk is a Szentlélekben érzi, amikor ők közbenjárnak értünk.
A szentek az örökkévalóságban élnek s ott a Szentlélek által látják az Úr arcának szépségét. De ugyanabban a Szentlélekben a mi életünket és tetteinket is látják. Tudják mi az, ami bánt bennünket és hallják imádságainkat. Földi életük során megtanította őket a Szentlélek az Isten szeretetére, és akiben a szeretet megvan itt a földön, az azt az örök életbe is átviszi, ahol az tökéletessé válik. És ha a szeretet itt a földön nem tud megfeledkezni testvéréről, annál kevésbé feledkeznek meg a szentek arról, hogy közbenjárjanak értünk.” (Athoszi Szent Sziluán)
25: „A kapott kegyelmet csak testvérünk iránti szeretettel lehet megőrizni. Ha nem szeretjük testvérünket, Isten kegyelmét vagy elveszítjük, vagy sosem költözik a szívünkbe.”
Ha azt látod, hogy testvéred letévedt az útról és a pusztulásba tart, imádkozz és ha tudsz, sírj érte. Ha nem tudsz, legalább sóhajtozz miatta az Isten színe előtt. Isten ugyanis nagyon szereti azt aki így tesz, mert ilyenkor a közbenjáró Hozzá válik hasonlóvá.” (Athoszi Szent Sziluán)
24: „Amikor az ember attól fél, hogy valamilyen bűnnel megbántja Istent, az a szeretet első foka. Ha valaki tisztán tartja elméjét a kísértő gondolatoktól, az a szeretet második foka, amely nagyobb mint az első. A harmadik, még magasabb fok, amikor az ember tisztán érzi a kegyelem jelenlétét a lelkében. Végül, aki lelkében és testében is hordozza a Szentlélek kegyelmét, abban tökéletes lett a szeretet, és aki meg is őrzi ezt a kegyelmet, annak teste ereklyévé válik, mint a szent vértanúké vagy más szenteké. Ha valaki erre a fokra eljutott, azt már nem csábítja el semmi, mert az isteni szeretet gyönyörűségétől minden földi dologról megfeledkezik. Az ilyen ember a Szentlélek kegyelmének teljességében jóllehet még a földön él, de már nem érintkezik a világgal.” (Athoszi Szent Sziluán)
23: „Bármennyit is tanulunk, nem tudjuk megismerni az Urat, ha nem élünk parancsolatai szerint, mivel az Urat nem tudománnyal, hanem a Szentlélek által lehet megismerni. Sok filozófus és tudós eljutott odáig, hogy hinni kezdett az Isten létében, ám Istent nem ismerte meg.
Mi szerzetesek éjjel-nappal az Úr törvényét tanuljuk, ám távolról sem mind ismertük meg Istent, jóllehet hiszünk benne.
Más dolog ugyanis hinni Isten létében és megint más ismerni Őt.” (Athoszi Szent Sziluán)22: „Kérlek benneteket, tegyetek legalább egyszer egy próbát. Ha valaki megbánt vagy megszégyenít titeket, vagy elveszi ami a tiétek, imádkozzatok érte szívből az Úrhoz: „Uram, mindnyájan a Te teremtményeid vagyunk, szánd meg őt és vezesd el az igazi bűnbánatra.” És akkor érezni fogod, hogy lelkedben megszületett a kegyelem.
Először kényszerítsd szívedet, hogy szeresse ellenségeit, az Úr pedig, látva jószándékodat, mindenben meg fog segíteni és a benned megszületett tapasztalat is segítségedre lesz. Ha rossz gondolatokat táplálsz ellenségeiddel szemben, hiába imádkozol, még nem ismerted meg azt, akihez imádkozol.
Ha elkezdesz imádkozni ellenségeidért, békesség költözik a lelkedbe. Ha pedig megszeretted az ellenségedet, tudd meg, hogy Isten kegyelme már gazdagon él benned. Még nem tökéletes módon ugyan, de már elegendő mértékben ahhoz, hogy üdvözülj.
Ám ha szidalmazod rosszakaróidat, az mindig azt jelenti, hogy a gonosz lélek lakik benned, aki ezeket a rossz gondolatokat sugallja szívednek, mert ahogyan az Úr mondta: a gonosz és jó gondolatok egyaránt a szíved mélyéből származnak.” (Athoszi Szent Sziluán)
21: „Aki elégedetlen a sorsával, vagy zúgolódik betegsége miatt, vagy azzal szemben aki megbántotta, tudja meg, hogy gőgös lelkületnek a rabja, amely már megfosztotta őt az Isten iránti hálától.
De ha így is volna, ne csüggedjen, hanem igyekezzen minden reményét az Úrba vetni, kérjen tőle alázatosságot s amikor Isten elküldi Szentlelkét hozzá, megpróbáltatásai ellenére, megnyugvásra fog találni.
Mert figyeljétek csak meg, milyen az, aki saját akaratához ragaszkodik: a lelkében soha sincs béke, mindig elégedetlen, ez sem jó, az sem jó.
Ámde az, aki teljesen Isten akaratára bízta magát, annak – bármi történik is vele – minden kedves és drága.” (Athoszi Szent Sziluán)
20: „Nekem már hosszú évek óta fáj a fejem, amit nehéz elviselnem, mégis hasznos számomra, mivel a lélek betegség révén, alázatossá válhat. Lelkem többet szeretne imádkozni és virrasztani, de a betegség akadályoz ebben, mert a beteg testnek nyugalomra és pihenésre is szüksége van. Ezért sokszor kértem már az Urat, hogy gyógyítson meg, de nem hallgatott meg. Tehát a gyógyulás nem válna hasznomra.
Ám egy másik alkalommal hamar meghallgatott az Úr és meg is mentett. Egyszer egy ünnepen a monostori ebédlőben halat szolgáltak fel és ebéd közben lenyeltem egy szálkát, amely egészen a tüdőmig jutott. Szent Panteleimon vértanút hívtam segítségül, kértem gyógyítson meg, mert az orvosok nem tudják a tüdőből kivenni a szálkát.
Alighogy kimondtam, hogy „gyógyíts meg”, lelkemben választ is kaptam: „Menj ki az ebédlőből, végy egy nagy lélegzetet és a szálka egy kis vérzéssel ki fog jönni. Így is tettem: kimentem, mély lélegzetet vettem, köhögtem egyet és egy kis vérzéssel kijött a nagy szálka.
Ekkor értettem meg, hogy ha az Úr nem gyógyít ki a fejfájásból, ez csak azért van, mert lelkemnek hasznára válik a szenvedés.” (Athoszi Szent Sziluán)
19: „Amikor még a világban éltem és nem ismertem sem az Urat, sem a Szentlelkét, én sem tudtam, hogy mennyire szeret bennünket és csak saját eszemre hagyatkoztam.
Ámde miután a Szentlélek által megismertem Urunkat, Jézus Krisztust, rábíztam magam, és attól fogva bármilyen megpróbáltatás ér, elfogadom és azt mondom: „Az Úr szemmel tart, mitől féljek?” De korábban nem tudtam így gondolkodni és élni.” (Athoszi Szent Sziluán)
18: „Ha ítélkezel, zúgolódsz, szeretsz a saját fejed után menni, akkor bármennyit imádkozol és apostolkodsz is, a lelked szükséget fog szenvedni és ezt mondogatod majd: „Az Úr elfelejtett engem!” De nem az Úr felejtett el téged, hanem te felejtkeztél el arról, hogy megalázd magad és ez az amiért lelkedben már nem él az isteni kegyelem.
Az alázatos lélekbe viszont könnyű szerrel költözik be és békét és megnyugvást hoz neki.
Isten anyja mindenkinél alázatosabb volt, ezért dicsőíti a menny és a föld. Így dicsőíti meg majd Isten azokat is, akik megalázták magukat.” (Athoszi Szent Sziluán)
17: „Az Úr meghagyta nekünk, hogy szeressük ellenségeinket. Aki szereti ellenségeit, az Úrhoz fog hasonlítani. De ellenségünket csak a Szentlélek kegyelmével tudjuk szeretni, ezért mihelyst megbánt valaki, azonnal kezdj érte könyörögni Istenhez és akkor megőrzöd lelked békéjét és Isten kegyelmét is közvetíted felé. Ám ha zúgolódni kezdesz és szidod őt, hozzá hasonló leszel, te magad is indulatossá válsz és rajtad teljesedik be mindaz, amit kívánsz neki.” (Athoszi Szent Sziluán)
16: „Lehet sokat böjtölni, imádkozni, jót cselekedni, ám ha mindezzel hivalkodni kezdünk, egy szépen pergő, de belül üres dobhoz fogunk hasonlítani. Mert a hiúság sivárrá teszi a lelket és azután már csak sok tapasztalattal, hosszú küzdelemmel lehet csak legyőzni.
A monostorban a saját tapasztalatomból és az Írásokból értettem csak meg, hogy milyen ártalmas a hiúság s azóta éjjel-nappal könyörgök Krisztus alázatáért. Olyan tudomány ez, amellyel halálomig kell foglalkozni.” (Athoszi Szent Sziluán)
15: „Az embernek egymagában nincs ereje ahhoz, hogy teljesítse Isten parancsolatait, ezért mondja az Írás: „Kérjetek és adatik nektek”. Ha viszont nem kérünk, akkor csak kínlódunk és megfosztjuk magunkat a Szentlélek kegyelmétől. Kegyelem nélkül pedig a lélek ugyancsak tanácstalanná válik, mivel nem érti meg Isten akaratát.” (Athoszi Szent Sziluán)
14: „Az embernek mindenben mértékletesnek kell lennie ahhoz, hogy a kegyelmet elnyerhesse: mozdulataiban, szavaiban, tekintetében, gondolataiban és az evésben is. Az önmegtartóztatásban mindig segítségünkre van, ha Isten szavait megszívleljük: „Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Isten ajkáról való”.
Szentéletű Egyiptomi Mária nagyböjt elején átvett egy kevés lencsét Szent Zoszimától és ujjai között tartva, azt mondta: „Isten segítségével ez nagyböjtre elég lesz.” Arra kell most ebben a szent időben nevelnünk magunkat, hogy minél kevesebbet együnk és igyunk. De vigyázzunk, hogy ezt mindig a munkánkhoz szabjuk és megfontoltan cselekedjünk! Az önmegtartóztatásnak az a helyes mértéke, ha evés után még van kedvünk és tudunk is imádkozni.” (Áthoszi Szent Sziluán)
13: „Ha valamilyen balszerencse ér, ezt mondd: „Az Úr látja a szívemet, ha ezt megengedi és így akarja, ez lesz jó nekem és általam másoknak is.” Így mindig béke marad a lelkedben.
Ám ha zúgolódni kezdesz: „Ez így nem jó, nincs rendjén, nem ezt akartam vagy érdemlem”, még akkor sem lesz béke a lelkedben, ha közben böjtöket tartasz és sokat imádkozol.” (Athoszi Szent Sziluán)
12: „Ahhoz hogy üdvözöljünk, meg kell alázzuk magunkat. Le kell mondjunk a kényelmünkről, jólétünkről és azokról a földi dolgokról, amiket sokra tartunk.
Ha a gőgös embert erőnek erejével is vinnék a Mennyországba, ott sem talál nyugtot, hanem ott is elégedetlenkedni fog: „Miért nem én vagyok az első?”. Az alázatos lélek viszont nem keresi az első helyet, hanem mindennel elégedett. Már itt a földön is.” (Athoszi Szent Sziluán)
11: „Egészen más dolog csupán hinni, hogy van Isten, a természetből vagy a Szentírásból megismerni Őt, és más a Szentlélek által megismerni az Urat.
Annak a lelke, aki a Szentlélek által ismerte meg Istent, éjjel-nappal az iránta való szeretetben ég és semmihez sem tud ragaszkodni itt a földön. Az csak Őutána vágyakozik és semmire sem tartja az emberi gazdagságot és az emberi dicsőséget.
Aki még nem ízlelte meg a Szentlélek gyönyörűségét, az a vagyonban, kényelemben, az élvezetekben leli örömét.” (Athoszi Szent Sziluán)
10: „Az alázatos lélek, ha az Úr akár naponta is az Égbe vinné és megmutatná neki mennyei dicsőségét amelyben lakozik, a szeráfok, a kerubok és az összes szent szeretetét, még akkor is, annak birtokában is amit megtapasztalt, így szólna: „Uram, Te megmutattad nekem dicsőségedet mert szeretsz, de kérlek, ajándékozz nekem inkább könnyeket és erőt, mert számomra az illendőbb, hogy sirassam bűneimet.”
Ezt azért is tenné, mert tudja érdemtelen voltát és másképp nem is tudná elfogadni és megőrizni a kegyelmet, amit irgalomból kapott.” (Athoszi Szent Sziluán)
9: „Azt mondod, hogy a gonosztevő megérdemli a büntetését?
Én viszont azt kérdezem tőled: ha Isten valamilyen jó helyet ad neked a Paradicsomban, és te a tűzben látod majd azt, akinek a büntetését jónak tartottad, akkor sem fogod megszánni? Bárki legyen is az, akár az Egyház ellensége is? Vagy talán kőből van a szíved?
De hiszen kövekre nincs szükség a Paradicsomban! Ott csak Krisztus irgalmára és szeretetére van szükség, amely mindenkit szán.
Aki nem szereti ellenségeit, abban nincs meg Isten kegyelme.” (Athoszi Szent Sziluán)
8:„Aki megszokásból imádkozik, az semmi változást nem tapasztal az imájában. Ám aki teljes lélekből imádkozik, az számtalan változást észlel: hol az Ellenséggel küzd, hol önmagával, hol a szenvedélyeivel, hol másokkal. De a legfontosabb, hogy ettől soha ne veszítse el a bátorságát! A Szentlélek bizonyságot fog tenni neki arról, hogy imádságát Isten elfogadja és kedves az, az Úr színe előtt.” (Athoszi Szent Sziluán)
7: „Ha megalázod magad az Úr kedvéért, Ő meg fogja engedni, hogy megízleld az ima gyönyörűségét. Ha az igazi imádságot keresed, légy alázatos, mértékletes, őszintén végezd a gyónásaidat és az ima majd megkedvel téged.
Légy engedelmes, vesd alá magad jószívvel minden hatalomnak. Légy elégedett mindennel és akkor gondolataid megtisztulnak minden hiábavalóságtól és imádságod bensőséges lesz.
Ne felejtsd el, hogy az Úr lát téged s vigyázz, nehogy bármivel is megbántsd testvéredet. Ne ítéld meg, még arckifejezéseddel se szomorítsd meg őt, és akkor a Szentlélek maga lesz segítségedre az imádságodban.” (Athoszi Szent Sziluán)
6:„Az alázatos embert vezeti az Úr. Ha nem is talált tapasztalt mesterre, de ha lelkivezetőjéhez vagy gyóntatójához – bárki legyen is az – alázattal fordul, az alázatáért cserébe megóvja őt az Úr.
Gondolj arra, hogy a Szentlélek él a lelkivezetőben vagy a gyóntatóban és ő megmondja neked, hogy mit kell tenned. Ám ha megfordul benned, hogy ők nemtörődöm módon élnek és hogyan lakozhat akkor bennük a Szentlélek, akkor nagyon sokat fogsz szenvedni ettől a gondolattól. És ha ebben a gondolatban kitartasz, az Úr meg fog alázni téged, és magad pedig kétségbe esel.” (Athoszi Szent Sziluán)
5: „Aki szereti az Urat, mindig megemlékezik róla. Az Istenre való emlékezésben pedig megszületik az ima. Ha nem gondolsz az Úrra, nem is fogsz imádkozni. Ima nélkül pedig nem marad meg a lélek az Isten szeretetében, mert a Szentlélek kegyelme az imádságban érkezik meg.
Az ember csak az imával tartja távol magát a bűntől, mert akkor az Istennel van elfoglalva és alázattal áll az Úr színe előtt, akit lelke megismert.” (Athoszi Szent Sziluán)
4: „Az Úr annyira szeret bennünket, amennyire még magunkat sem vagyunk képesek szeretni. Mégis amikor a lélek bánkódik, arra gondol, hogy az Úr megfeledkezett róla, hogy rá sem néz, és ettől szenved, gyötrődik.
Ámde ez nem így van, testvéreim!
Az Úr nagyon is szeret bennünket, a Szentlélek a kegyelmében részesít és mindig időben meg is vigasztal minket. Az Úr nem akarja, hogy a lélek elcsüggedjen és üdvössége felöl egy pillanatra is bizonytalanságban legyen. Szilárdan higgyünk abban, hogy csak addig és annyit szenvedünk, míg meg nem alázzuk magunkat. S mihelyst igazán megaláztuk magunkat, vége a szenvedésnek, mert a Szentlélek az alázatért cserébe mindig bizonyosságot tesz arról, hogy szeretve vagyunk.
Nagy hálával tartozunk az Úrnak hogy ennyire szeret bennünket és a Szentléleknek is, mert általa ismerjük meg ezt a szeretetet.” (Athoszi Szent Sziluán)
3: „A szentek egész életükön át megalázták magukat és harcoltak a gőg ellen. Én is éjjel-nappal próbálom megalázni magamat, mégsem tudtam még kellő alázatra jutni.
Ám lelkem megismerte a Szentlélek által Krisztus alázatát, melyről azt mondta nekünk, hogy tanuljuk meg tőle. Ezért nem adom fel és szüntelenül vágyakozom utána.” (Athoszi Szent Sziluán)
2: „Nem a szerzetes feladata, hogy keze munkájával a világot szolgálja. Ez a világban élőknek a dolga. A világban élő ember keveset imádkozik, a szerzetes viszont szüntelenül. A szerzeteseknek köszönhető, hogy a világban sosem szakad félbe az imádság, ami az egész világ javára válik, mert a világot az imádság tartja fönn s ha ez erejét veszti, a világ elvész.
A világ úgy gondolkodik, hogy a szerzetesek mihasznák. Ám igazságtalanul ítélnek, mert nem tudják, hogy a szerzeteseknek az a hivatásuk, hogy az egész világért imádkozzanak. De mert nem látják az imát, azt sem tudják, hogy azt milyen nagy irgalommal fogadja tőlük az Úr. A szerzetesek kemény harcot vívnak szenvedélyeikkel és ezért a küzdelmükért igen nagyra értékeli őket a bennük sóhajtozó Szentlélek.
Vannak persze zúgolódó rossz szerzetesek is, akik a rájuk kiszabott munkára, a cellájukra, vagy a nehéz természetű elöljáróikra hivatkoznak. Nem értik meg, hogy nem a cellával, a munkával, vagy a vezetőikkel van a baj, hanem az ő lelkük beteg. A gőgös léleknek ugyanis semmi sem tetszik, alázatosnak pedig mindig minden jó és személyre szóló ajándék.” (Athoszi Szent Sziluán)
1: „Öreg vagyok már, a halálra készülődöm, és elmondom az igazságot az emberek kedvéért. Nagyon szeret bennünket az Úr, ezt a Szentlélektől tudom, akit az Úr puszta irgalmából ajándékozott nekem.
Krisztus Lelke mindenkit üdvözíteni kíván és azt akarja, hogy mindenki megismerje és megszeresse az Istent.
Az Úr a latornak is megadta a paradicsomot, ugyanúgy meg akarja adni minden bűnösnek. Én egy rühes kutyánál is rosszabb vagyok a bűneim miatt, de elkezdtem könyörögni Istenhez, hogy bocsássa meg bűneimet s Ő nemcsak elengedte azokat, hanem még Szentlelkével is megajándékozott. Így Őáltala ismertem meg az Urat.
Látjátok, mennyire szeret bennünket az Isten? Ki tudná könyörületét leírni?” (Athoszi Sziluán sztarec)
