31: „Mit tegyen tehát a keresztény? Tagadja meg az egyház által szabott parancsokat? Vesse meg az ősök tiszteletre méltó hagyományait? Ítélje el az istenfélő szokásokat?
Nem! Sőt, ha gyenge, őrizze meg őket, ahogy szükségesek! Ha pedig erős és tökéletes, annál inkább ügyeljen rá, nehogy megbotránkoztassa testvérét, akiért Krisztus meghalt. „Nem ezeket kell elhagyni, hanem azokat megtenni.” Nem ítéljük el a testi dogokat, de előbbre valóak a láthatatlanok. Nem kárhoztatjuk a látható tiszteletet, de ezek csak akkor tetszenek Istennek, ha a láthatatlan istenfélelemből fakadnak!” (Rotterdami Erasmus)
30: „Te azt gondolod, hogy a gyertyák égetése áldozat. Dávid viszont azt mondja: „Az Istennek tetsző áldozat a megtört lélek”. Ha meg is teszed ami az emberek szemében becses, sokkal inkább azon légy, ami Isten szemében az. Ha hófehér ing takarja a külső embert, legyen a belső ember ruhája is fehér, mint a hó. Csendben vagy kívül? Inkább arra ügyelj, hogy lelkedben is elcsöndesedj. A látható templomban testi térdedre borulsz? Semmit nem ér, ha szíved templomában egyenesen és peckesen állsz Isten előtt. Tiszteled és csókolgatod a kereszt fáját? Inkább kövesd a titkát! Böjtölsz és megtartóztatod magad azoktól az ételektől és italoktól, amelyek nem szennyezhetik be az embert, és közben nem tartod vissza magad az ocsmány beszédtől, ami a tiédet és a mások lelkét is bemocskolja? Testedtől megvonod az ételt, lelked meg a disznók moslékában tobzódik? Díszítgeted a kőtemplomot és járkálsz vallásos hitednek szent helyeire? Mit ér, ha szíved templomát a vétkek lármája tölti be zajával? . Vigyázz, mert testi nyelved zsoltárokat mond, de hallgasd, mit mond Isten igéje: „Szájaddal áldasz, szíveddel átkozol.” Hallgatod Isten szavát testi füleiddel, de inkább belül halld! Mert mit mond a próféta? „Ha nem hallotok belül, jajgatni fog lelketek.”
Boldogok tehát, akik belül hallják Isten szavát. Boldogok, akikhez bensejükben szól az Úr szava, és így megszabadul a lelkük. Végül is mit használ kívül jót tenni, ha azok belül ellenkezőjükre fordulnak?” (Rotterdami Erasmus)
29: „Jézus azt mondta: „gyümölcséről ismerik meg a fát”. Hogy a virrasztást, a böjtöt, a hallgatást, a könyörgést és a többi hasonló szabályt nem hagyod el, nem bánom. De nem hiszem, hogy lélekkel élsz, amíg nem látom életedben a lélek gyümölcseit! Miért ne állíthatnám, hogy testben élsz, amikor a világi dolgok gyakorlása során még mindig csak a test cselekedeteit fedezem fel benned? A harcias vadságot, a veszekedés soha ki nem elégülő vágyát, a veszett rágalmazást, a felfuvalkodott lelket, a nyakasságot, a képmutató hiúságot, az ételben és italban tobzódó mértéktelenséget. Vigyázz, te a külső alapján ítéled meg testvéredet, Isten viszont a cselekedeteid alapján ítél meg téged.” (Rotterdami Erasmus)
28: „Nehogy azonnal azt mondd nekem, hogy a szeretet annyi, mint: gyakran templomba járni, szentek szobrai előtt leborulni, gyertyákat égetni, meghatározott számú imát ismételgetni. Istennek nem ezekre van szüksége! Pál szerint a szeretet: a felebarátot támogatni, mindenkit ugyanazon test tagjának tudni, mindenkit Krisztussal egynek vélni, testvéred javának éppen úgy örülni az Úrban, ahogy a tieidnek, bajait úgy orvosolni, mint a tieidet. Szelíden helyes irányba terelni a tévelygőt, tanítani a nem tudót, felemelni az elbukottat, vigasztalni a csüggedőt, segíteni a szenvedőt, támogatni a szűkölködőt.
Egyszóval minden tetted, minden igyekezeted, gondod arra irányuljon, hogy minél többeknek használj Krisztusban. Ahogy ő sem magának született és nem magának élt, és nem is magának halt meg, hanem egészen felajánlotta magát a mi javunkra, úgy mi is a testvérek javát szolgáljuk, ne a magunkét.
Ha így lenne, semmi nem lenne boldogabb és könnyebb az egyháziak életénél, amelyről ezzel szemben most azt látjuk, hogy szomorú és fáradságos, tele van zsidós babonával, és nemhogy mentes lenne a világiakra jellemző bűnöktől, de néhányban még fertőzöttebb is.” (Rotterdami Erasmus)
27: „Ha feltámadna most Ágoston, akivel sokan úgy dicsekszenek, mint életelvük és regulájuk megalkotójával, nyilván nem hogy nem ismerné el ezt az emberfajtát, hanem valósággal még azt is kiabálná, hogy semmit nem állt szándékában kevésbé helyeselni, mint ezt az életformát! Ő nem a zsidók előírásos babonái szerint, hanem az apostolok szabályai szerint tanított élni.
De már régóta hallom, hogy mit válaszolnak erre a valamivel józanabbak, hogy tudniillik a legkisebbekben kell ébernek lenni, nehogy lassanként a legnagyobb bűnökig csússzunk le. Hallom, és el is fogadom.
De nem kevésbé kell ügyelnünk arra is, hogy annyira azért ne kapaszkodjunk bele a legkisebbekbe, hogy ezért teljesen elessünk a legnagyobbaktól. Ott nyilvánvalóbb a veszély, itt viszont súlyosabb. Úgy kell elkerülnöd a Szküllát, hogy közben bele ne botolj a Kharübdiszbe. Ezeket megtenni üdvös, de rájuk támaszkodni veszedelmes.
Pál sem tiltja, hogy a betűkkel élj, csak azt nem akarja, hogy a betűknek szolgáljon az, aki Krisztusban szabad. Nem ítéli el a tettek törvényét, de csak akkor nem, ha a törvény szerint élünk velük. Ezek nélkül talán nem leszel istenfélő, de nem ezek tesznek istenfélővé. Használnak az istenfélelemnek, de csak úgy, ha arra használod őket. Ha viszont élvezni kezdenéd őket, azonnal kioltanák az egész istenfélelmet.” (Rotterdami Erasmus)
26: „A bűnt nem enyhíti, hogy kisebb az elkövetésének oka, mert nem az számít, hogy mekkorát vétkeztél, hanem az, hogy ugyanabból az indulatból. Sőt, elsősorban az számít, mert annál nagyobb bűnt követ el valaki, minél kisebb ok csábította el a tisztességtől.
Most nem azokról a szerzetesekről beszélek, akiknek az erkölcseit a világ is megveti, hanem azokról, akiket az egész nép nem emberekként, hanem szinte angyalokként csodál. Mégsem kell nekik megsértődniük ezen a beszéden, mert ez a beszéd a bűnöket, nem az embereket szídja. Ha pedig ők valóban jó keresztény emberek, még örülniük is kell annak, ha valaki figyelmezteti őket arra, ami a legfontosabb az üdvösség szempontjából. Nem titok előttem, hogy többen közülük az írások és tehetségük segítségével megízlelték a lélek titkait. De – ha szabad az igazat is megvallanom -, hát nem látjuk, hogy a szerzetesek egy szűk csoportja a vallásosság csúcsát csak a szertartásokba, a zsoltárok elimádkozásának megszabott rendjébe és a testi munkába helyezi? Ha valaki jobban megnézné és kikérdezné őket a lelkiekről, bizony alig találna köztük néhányat, aki közben nem a test szerint él.
Innen van a léleknek az a nagy gyengesége, hogy ott reszketnek, ahol nincs félnivalójuk, és ott ásítoznak, ahol a legnagyobb a veszedelem. Innen van az örök kiskorúság Krisztusban – hogy keményebbet ne mondjak -, hogy rosszul megítélve a dolgokat a legtöbben azokat tesszük, amik semmit nem számítanak, és azokat hanyagoljuk el, amik már önmagukban elegendőek.” (Rotterdami Erasmus)
25: „Az önszeretet teszi ugyanis — ahogy Izajás mondja -, hogy a semmit érő dolgokban bízunk és hiábavalóságokat beszélünk. Hogy fáradtságot foganunk és méltánytalanságot szülünk. Sokakban van buzgóság Istenért, de hiányzik belőlük a kellő megértés.
És mi az, amit nem értenek? Azt, hogy a törvény beteljesedése Krisztus, Krisztus pedig lélek és szeretet. Nem csoda, hogy sokan e világ dolgainak szolgálnak, hiszen tanulatlanok és nem is akarnak hallgatni tanítóikra. Az viszont már csodálni való, hogy a keresztény hitnek az elöljárói közül is sokan ugyanebben a fogságban pusztulnak éhen, és száradnak el a szomjúságtól.
Miért pusztulnak el az éhségtől? Mert nem tanulták meg Krisztustól megtörni az árpakenyeret, és csak az érdes héját nyalják körbe, a belsejét nem tárják föl. Miért száradnak el a szomjúságtól? Mert nem tanultak meg Mózestől vizet fakasztani a lélek sziklájából. És nem merítettek az élő víz forrásaiból sem, amelyek Krisztus oldalából folynak. Ezt pedig a Lélekről mondta, nem a testről!
Ezért te, testvérem, hogy ne keserves munkával és igen lassan haladj előre, hanem naggyá és erőteljessé válj Krisztusban, gondosan megfontolva ezt a szabályt, haladj és Jákob létrájának fokain a testtől a lélekre, a látható világtól a láthatatlanra, a betűktől a titokra, az érzékelhető dolgoktól a megérthetőekre, az összetettekből az egyszerűekre emeld fel magadat. Mert így közelít Isten is a hozzá közeledőhöz! És ha erődhöz mérten a homályodból, azaz érzékeidnek zűrzavarából megpróbálsz fölemelkedni, akkor Ő biztosan eléd jön majd alkalmas időben, az elérhetetlen fényéből és abból a megfoghatatlan csöndből, ahol az érzékek összes zaja elcsöndesedik.” (Rotterdami Erasmus)
24: „Annyi év munkája után végül ide jutottál, hogy a legrosszabb légy, de magadat mégis a legjobbnak lásd? Hogy a néma anyagot szolgálva keresztény helyett zsidó légy? Hogy dicsőséged ne Istennél legyen és titokban, hanem az emberek előtt és nyíltan? Ha lélekben éltél, és nemcsak testben, hol a lélek gyümölcse? Hol a szeretet? Hol a lélek öröme? Hol a mindenkivel szembeni béke? Hol a türelem? A kitartás, a jóság, a boldogság, a szelídség, a hit, a mértékletesség, az önzetlenség, a tisztaság? Hol van Krisztus képmása az erkölcseidben?
Azt mondod: „én nem vagyok bujálkodó, tolvaj, szentségtörő, tehát megtartottam, amit ígértem.” De mi más ez, mint amit a vámos mondott: „nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, házasságtörő, és kétszer böjtölök hetente?” Mindig jobban szeresd az alázatos és irgalomért könyörgő vámost, mint magadban az igazaknak ezt a fajtáját, akik saját jótetteikben vigasztalódnak.
Mert mit is ígértél? Vajon megtetted-e, amire egykor a keresztségben megesküdtél: hogy lelki ember leszel és nem zsidó? Mert bizony te is sokszor az emberi hagyományocskákért átlépsz Isten parancsain. Hát nem a lelki élet a keresztség? Halld Pált, hogyan beszél a rómaiakhoz: „A testi ember testiekre vágyik, a lelki ember ellenben a lelkiekre törekszik.” Mi lehetne világosabb? Az apostol azt nevezi testnek, ami látható, és azt léleknek, ami láthatatlan. Azonkívül mindenütt azt tanítja, hogy a láthatóknak kell szolgálnia a láthatatlanokat, nem pedig fordítva.
Te meg éppen fordítva Krisztust akarnád azokhoz szabni, amiket Krisztushoz illenék igazítani?” (Rotterdami Erasmus)
23: „Megkereszteltek, de azért ne gondold, hogy keresztény vagy. Ha egész lelked csak a világgal van elfoglalva, kívül keresztény vagy, belül azonban pogányabb a pogánynál. Miért? Mert felvetted a szentség „testét”, de a „lelke” hiányzik belőled. A tested le lett mosva, de mit számít, ha szennyes maradt a lelked? Megkenték a tested, a lélek viszont kenet nélkül maradt.
Ha lélekben eltemetkeztél Krisztussal, és kész vagy arra, hogy új életet élj, elismerem, hogy keresztény vagy. Meghintettek szenteltvízzel. De mire jó ez, ha nem szabadulsz meg a lelked mélyén lévő megkötözöttségektől? Tiszteled a szenteket, szereted megérinteni ereklyéiket. De visszautasítod a legjobbat, amit maguk után hagytak: életük példáját.
Egy tiszteletadás sem oly kedves Máriának, mintha az ő alázatosságát követed. Semmiféle tiszteletet nem fogadnak szívesebben a szentek, mint azt, ha azon fáradozol, hogy erényeiket te is megvalósítsd. Meg akarod nyerni magadnak Pétert vagy Pált? Az egyiknek a hitét, a másiknak a szeretetét kövesd, és többet teszel, mintha tízszer elzarándokolnál Rómába. A legnagyobb tisztelettel akarod illetni Szent Ferencet? Kevély vagy, csodálod a pénzt, első a saját jóléted, ítélkezel és veszekedős vagy: zabolázd meg lelkedet és Ferenc példájára légy mérsékeltebb, vesd meg a piszkos jólétedet és a lelki javakra áhítozz. Többre fogja értékelni ezt a tiszteletet a szent, mintha száz viaszgyertyát gyújtanál neki. Nagy dolognak hiszed, ha Ferenc csuklyájával letakarva helyeznek a sírba?* Semmit nem használ neked halálodban a hasonló ruha, ha életedben annyira különböztek az erkölcseid.” (Rotterdami Erasmus)
*a világban élő ferences fogadalmúakat is csuhában temették
22: „Sokan szokták magukat nyugtatni, hogy hányszor és mely napokon voltak ott a szertartásokon, és úgy bíznak ebben, mint valami nagy dologban, hogy ezután mintha már semmivel nem tartoznának Krisztusnak. Azonban kilépve a templomból, rögtön visszatérnek a korábbi erkölcseikhez.
Hogy átölelik Krisztus testét, azt dicsérem. Hogy ennél meg is állapodnak, azt már nem! Az menjen végbe benned, ami megjelenik szemed előtt: Urunknak, Krisztusnak a halála. Vizsgáld meg magad a lelked mélyéig, hogy mennyire haltál meg a világ számára! Hogyha még mindig birtokol téged a hiúság, a jólét iránti vágy, az étel és az ital, még ha meg is érinted az oltárt, akkor is igen messze vagy a szentségtől.
Érted ölték meg Krisztust, te is áldozd föl azokat a barmokat, amikhez ragaszkodsz. Áldozd föl magad Neki, aki érted föláldozta magát az Atyának. Bizony, ha ezt nem gondolod át, és a liturgiáidban, a mások előtti vallásosságodban bízol, Isten megutálja „kövér és zsíros” istentiszteletedet.” (Rotterdami Erasmus)
21: „Ezeket a testi örömöket mind megvetette Krisztus. Megvetette saját testének ételét és vérének italát is, ha nem lélekkel eszik és isszák. Mert mit gondolsz, kiknek mondta azt, hogy „a test nem használ semmit, a lélek az, ami éltet”? Azoknak, akik azzal, hogy az evangéliumot emlegetik mindenkinek és az aranykeresztet a nyakukban hordják, és ezzel azt gondolják, hogy minden rossztól biztonságban vannak! Azoknak, akik úgy vélik, hogy ez a tökéletes vallásosság!
Gondold meg, hogy ha egy olyan nagy dolog, mint az Ő szentséges Testének és Vérének vétele semmit nem használ, sőt, veszedelmes is, mi az, amiért bármilyen testi dologban bízhatnánk?
Te bátran áldozol naponta és közben magadnak élsz, a magad kényelmét keresed, a jólétét ápolgatod, szórakozásait kergeted, és nem törődsz a felebarátod szükségeivel? Értsd meg: még mindig csak a tested áldozik. De ha áldozáskor arra gondolsz, hogy az légy, amit az a vétel jelent, vagyis egyazon lélek Krisztus lelkével, egyazon test Krisztus testével, akkor az egyház élő tagja vagy. Ha mindent csak Krisztusban szeretsz, ha úgy gondolkozol, hogy minden javad mindenkiért van, ha éppúgy fáj a mást ért kellemetlenség, mint a magadé, ha nemcsak a feleslegeidből osztogatsz, hogy nyugodtabban dorbézolhass, úgy végre nagy haszonnal áldozol, merthogy lélekben is áldozol. Ha nemcsak magadat áltatod, hanem tapasztalják is rajtad a szegényeid, hogy a sok szentmisétől és szentáldozástól valamilyen módon Krisztussá alakultál, és már egyre kevésbé élsz önmagadnak, a Léleknek adj hálát, mert már Ő éltet.” (Rotterdami Erasmus)
20: „Elviselhetőbb lesz a testi betegség, ha arra gondolsz, hogy a lélek orvosságává válik. Kevésbé fogsz aggódni tested egészsége miatt, ha minden gondodat lelked egészségének megőrzésére fordítod.
Megijeszt a testi halál? Sokkal inkább kellene rettegned a lelked halálától! Borzadsz a látható mérgektől, betegségektől, amely veszedelmet hoz testedre? Sokkal inkább kellene borzadnod attól a ragálytól, amely a lelkedet pusztítja el. A bürök a test mérge, de sokkal súlyosabb mérge a léleknek a kényelem, a gazdagság és a gyönyör.
Elragad a test bája? De miért nem inkább azért a szépségért lángolsz, ami rejtve van? Abba fordítsd át szereteted, ami örök, ami égi és romolhatatlan, és mérsékeltebben fogod majd szeretni a test illanó és mulandó örömeit.
Könyörögsz, hogy hulljon eső a szántóföldedre, hogy az ne szomjazzon. Inkább azt kérd, hogy Isten előbb elmédet öntözze meg, hogy ne váljon terméketlenné az erény gyümölcsét tekintve. Nagy gonddal hozod helyre a vagyoni károdat, ám sokkal nagyobb gonddal kellene helyreállítani elméd veszteségeit és szíved hiányosságait. Előre gondolsz az öregségre, nehogy valami hiányozzék majd testednek. Nem arról kellene inkább gondoskodnod, hogy majd odaát a lelkednek ne hiányozzék semmi?” (Rotterdami Erasmus)
19: „A szentek helyett tegyék le életüket és halálukat magának az élő Istennek a kezébe, hagyjanak fel üres, vallásosnak gondolt babonáikkal és mondják Szent Pállal együtt (aki szintén szent volt): „Míg élünk, Istennek élünk, s ha meghalunk, Istennek halunk meg”.
Tökéletesek lesznek, ha arra vágynak, hogy minden nyomorúságukból megszabaduljanak és Krisztussal legyenek. Tökéletesek lesznek, ha betegségben, veszteségben, és a többi sorscsapás közepette is dicsőségüket nem a szentek segítségében, hanem abban látják, hogy méltók lettek arra, hogy ily módon is Vezérükhöz hasonuljanak. Egyébként a szentek is ezt tették.
Tehát nem a szentektől való segítségkérés a baj, de szerfelett veszélyes azokban megmaradni, és csak rájuk támaszkodni.
Elviselem a gyöngeséget, de Pállal együtt jobb utat mutatok. Ha eszerint a szabály szerint vizsgálod meg minden törekvésedet és tettedet, soha nem fogsz megállni a közepén, amíg el nem érsz egészen Krisztushoz, és soha nem tévedsz le az útról, és nem fogsz semmi olyat tenni vagy elszenvedni az életben, ami ne válna istenfélelmed eszközévé.”
(3. rész) (Rotterdami Erasmus)
18: „Az elnevezések bizony megváltoztak, de a cél mindkettőnél ugyanaz. Kéred az Istent, hogy ne érjen korai halál, és nem azt kéred, hogy jobbá lehessen az elméd és szíved, hogy bárhol lepjen is meg a halál, ne érjen készületlenül. Te nem gondolsz arra, hogy életeden változtass, de Istent arra kéred, hogy ne halj meg rosszkor. Mit kérsz tehát? Nyilván azt, hogy minél tovább vétkezhess… Gazdagságot kérsz és nem tudsz élni a gazdagsággal. Nemde saját magadra kérsz pusztulást? Jó egészséget kérsz és közben visszaélsz az egészségeddel. Nemde istentelen az istenfélelmed?
Te is azok közé a vallásos emberek közé akarsz tartozni talán, akik az istenfélelmet jövedelmi forrásnak tartják, és ahogy Pál mondja: hasuknak szolgálnak és nem Krisztusnak?
Sokan azt kérdezik tőlem, hogy „te megtiltod talán a szentek tiszteletét, akikben Istent tiszteljük?”
Nem. Én azokat ítélem el, akik a saját nyereségüket hajhászva, a szentek babonás tiszteletét, a legfőbb és legtökéletesebb istenfélelemnek tartják és – ha papként hatalmat is kaptak rá – másoknak is hirdetik, miközben ezzel saját hasznukra és vesztükre dédelgetik a nép tudatlanságát.
Én csak azt nem tűröm, hogy a középszerűeket a legfőbbeknek, a legkisebbeket pedig a legnagyobbaknak tartsák. Én dicsérem, hogy Rókustól kérnek egészséges életet, ha ezt az életet Krisztusnak szentelik. Még inkább dicsérném, ha semmi mást nem kérnének, csak azt, hogy a bűnök gyűlöletével, növekedjenek az erény szeretetében.
(2. rész)
17: „Vannak, akik bizonyos szenteket bizonyos szertartásokkal tisztelnek. Az egyik Kristófot köszönti naponta, miközben hacsak a képét látja is. Vajon miért? Azért, mert meggyőzte magát arról, hogy ha így tesz, aznap biztonságban lesz a rossz haláltól. A másik Rókust tiszteli. De miért? Mert azt hiszi, hogy ezzel elhárítja testétől a betegséget. A harmadik Barbarának vagy Györgynek mormog mindenféle imácskákat, hogy ne kerüljön az ellenség kezére. Ez meg Apollóniának böjtöl, hogy ne fájjon a foga. Az meg Szent Jób képmásához zarándokol, hogy rühöt ne kapjon.
Néhányan a nyereségük egy bizonyos részét a szegényeknek adják, hogy drága árujuk hajótörésben oda ne vesszen. Jeromosnak viaszgyertyát gyújtanak, hogy visszakapják azt, amit elvesztettek.
Mindent egybevetve, ahány dolog van, melyektől vagy félnünk kell, vagy vágyódnunk utánuk, azok fölé ugyanannyi szentet rendelünk.
Az effajta istenfélelem pedig, mely a testi boldogságra, a bajok idelenti minden áron történő elkerülésére és nem Krisztusra irányul, annyira nem Istentől való, és annyira méltatlan a keresztényhez, hogy nem sokban különbözik azoknak a babonáitól, akik egykor javaik egy tizedét Herculesnek ajánlották fel, hogy meggazdagodjanak, Aesculapiusnak a kakast, hogy kigyógyuljanak a betegségből, vagy Neptunusnak ölnek le bikát, hogy szerencsés legyen a hajóútjuk.” (Rotterdami Erasmus)
(1.rész)
16: „Elénk kerül a pénz. Ha nem árt jó szándékodnak, engedj neki, használd, szerezz barátokat vele. De ha félsz, hogy jó elhatározásaid veszélybe kerülnek, mindig vesd meg a kártékony hasznot! Vesd bele inkább a súlyos terhet a tengerbe, mint hogy eltérítsen Krisztustól. A pénzről mindig tudd, hogy azt az isteni kegyelem gyakorlására kaptad adományként, de azt is tudd róla, hogy veszélyes adományként. Ha az anyagi szerencse gyanús boldogsága a tiéd, vigyázz, ne engedj neki, hanem könnyedén és szabadon bánj vele, és épp a segítségével törj az egyetlen Jó felé.
Nézz körül: akik vágynak a pénzre, mint valami nagy dologra, és az élet oltalmát látják benne, boldognak hiszik magukat, amikor van nekik belőle. De rögtön azt kiabálják magukról, hogy szerencsétlenek, ha fogytán van, vagy elvész.
Vigyázz, nehogy te is több istent alkoss magadnak s egyenlővé tedd magad számára Krisztussal a pénzt, amikor az boldoggá vagy boldogtalanná tesz téged!
Amit a pénzről mondtam, ugyanazt értsd a tiszteletre, az egészségre, sőt, magára a testi életre is. Olyan igyekezettel kell egyetlen célod, Krisztus felé kapaszkodnod, hogy ezekkel ne törődj sokat, akár amikor kapod, akár amikor elveszik tőled, mert az idő – ahogy az apostol mondja – rövid.” (Rotterdami Erasmus)
15: „Krisztushoz igyekszik, aki egyedül csak az erényhez vonzódik. Az ördögnek adja át magát, aki a bűnöknek szolgál. Tiszta legyen tehát a szemed, és egész tested tiszta lesz; egyedül Krisztusra, az egyetlen és legfőbb Jóra nézzen, hogy semmit ne szeress, ne csodálj, ne kívánj, csak Krisztust, vagy minden mást Krisztusért. És semmit ne gyűlölj, semmitől ne borzadj, ne menekülj, csak a gyalázat elől, vagy a gyalázat miatt.
És így lesz, hogy bármit teszel, akár alszol, akár ébren vagy, akár eszel vagy iszol, végül még játszadozásaid is, és – bátran állíthatom – még henyélésed és bizonyos bocsánatos bűneid is, amelyekbe miközben az erényre törekszel sokszor beleesel: mindez jutalommá válik számodra.” (Rotterdami Erasmus)
14: „Gondolj arra is, hogy amikor a világtól Krisztushoz menekülsz, nem elhagyod ami kellemes, hanem az értéktelenebbet cseréled értékesebbre. Ki ne cserélné szívesen az ezüstöt aranyra, a kavicsot drágakőre?
Megsértődnek barátaid? És akkor? Majd megbízhatóbbakat találsz. Híjával leszel a külső gyönyöröknek? A belsőket viszont élvezni fogod, amelyek tisztábbak és biztosabbak. Csökkenteni kell a vagyonodat? Azok a kincseid gyarapodnak, amelyeket a molyok sem pusztítanak el és ellophatatlanok. Megszűnsz értékesnek lenni a világ szemében? Krisztus tekintélye majd igazolni fog.
Kevesebbeknek fogsz tetszeni, de jobbaknak! Megfogyatkozik a test, de gyarapszik a lélek. Megérted, hogy semmi nincs a világban, még a hamis jó sem, amit ha mersz elhagyni, ne pótolnának messze értékesebb jutalommal.
Még ha léteznek is olyan dolgok, amelyekre bár nem lehet bűntelenül vágyni, birtokolni mégis lehet őket bűn nélkül. A hála, a tekintély, a barátok, az erény elismerése – ezek az Isten országát keresőknek maguktól megadatnak, ahogyan azt Krisztus megígérte. Az biztos, hogy bármi történjék az Istent szeretőkkel, semmi nincs, ami ne válhatna a javukra; nekik minden veszteségük jutalommá lesz, az ostorcsapások vigasztalásba, a gyalázat dicsőségre, a kín gyönyörűségre, a keserűség édesre, a rossz jóra fordul. Ezért haboznál erre az útra lépni…?” (Rotterdami Erasmus)
13: Ne akard kettőnek kiosztani magad: a világnak és Krisztusnak!
Csak két út van: az egyik, ami az indulatoknak való engedelmeskedésen át a halálba visz, a másik, ami a test korlátozásán át az életre vezet. Mit habozol? Harmadik nincs! Akár akarod, akár nem, e kettő közül kell az egyiken elindulnod. Bárki is vagy, erre a keskeny útra kell lépned, amelyen kevesen járnak. Ezen viszont maga Krisztus járt.
Vedd tudomásul, hogy az életedben itt van az isteni akarat kikerülhetetlen szükségszerűsége: ha Krisztussal élni akarsz, Vele együtt együtt keresztre kell feszíttetned a világnak.
Mit hízelegsz magadnak balgán? Miért helyezel magadra akkora súlyt? Azért, mert az egyik azt mondja, hogy „nem vagyok pap, világi vagyok, nem tudhatok nem a világnak élni.”? Vagy azért, mert a másik azt gondolja: „még ha pap is vagyok, nem vagyok szerzetes”. A szerzetes pedig azt találja ki, hogy mentse magát: „nem vagyok annyira szerzetes, mint ez vagy az a társam.” Vagy talán a többiekkel te is úgy okoskodsz, hogy „még fiatal vagyok, gazdag vagyok, énrám nem vonatkozik amit az apostoloknak mondtak?”
Te szerencsétlen, az sem vonatkozik rád, hogy Krisztusban élj? Ha a világban vagy, Krisztusban nem vagy! Ha világnak élsz, amiben a kegyhajhászást, a gyönyöröket, a vágyat, a bujaságot választod, akkor valóban világi vagy, és nem vagy keresztény!” (Rotterdami Erasmus)
12: „Az üdvösség útjának nem habozva és nem félve, hanem szilárd elhatározással és egész szíveddel eredj neki! Légy készen arra, hogy akár vagyoni veszteséget, akár életed elvesztését is vállald Krisztusért!
A rest akarja is, nem is. De nem az ásítozóknak jut osztályrészül a mennyek országa! A legtöbben halogatják és túlságosan lassú tervezgetésekkel készülődnek a bűnökből való menekülésre. „Ha majd – mondják – ezekből a gondokból kievickéltem, ha majd ezt és ezt a feladatot elvégeztem.” Ostobák! És ha még ma visszakérik a lelküket?
Te nem tudod talán, hogy egyik feladat szüli a másikat, és az egyik bűn vonzza a másikat? Legjobb ha ma teszed, mert mennél gyorsabban cselekszel, annál könnyebb lesz megtenni. Az életben máshol kell óvatosnak lenned, a Krisztus melletti döntésben legjobb, ha rögtön nekiveselkedsz. Ne fontolgasd, ne gondolkodj rajta, hogy mennyit hagysz ott, hogy mit veszítesz, az biztos, hogy Krisztus egymaga elegendő lesz neked mindenért. Csak merd magad egész szíveddel rábízni. Merj ne magadban bízni, és merd minden gondodat Őrá hárítani. Hagyj fel azzal, hogy magadra támaszkodsz, és teljes bizalommal vesd oda magad Neki, Ő majd megtart. Ő táplálni fog téged és énekelheted, mint a próféta: nem szenvedek hiányt, mert zöldellő réteken legeltet…” (Rotterdami Erasmus)
11: „Mivel az egyetlen Krisztushoz vezető ajtó a hit, az elsőnek annak kell lennie, hogy Róla magáról (és az Ő lelke által ránk hagyott Szentírásról) minél helyesebben ítélj.
Ne csak száddal, ne hűvösen és lomhán higgy, ne tétovázva, ahogyan a keresztények többsége teszi, hanem egész szíveddel! Semmit ne tántorítson el, ha azt látod, hogy az emberek nagy része úgy él, mintha a menny és a pokol valami vénasszonyos mese, rémtörténet, vagy gyermekeknek szóló csábítás lenne!
Ha valóban hívő akarsz lenni, akkor vigyázz, ne hamarkodd el! Biztosan tudd, hogy ha az egész világ megbolondulna is, ha felfordulnának az elemek, ha elpártolnának is az angyalok, akkor sem lenne lehetséges, hogy hazudjon az Igazság, nem fordulhatna elő, hogy be ne következzék, amit az Isten előre megjövendölt. Mert ha hiszed, hogy Isten létezik, azt is hinned kell, hogy Ő igazmondó. Ezért úgy kell élned, hogy mindaz, amit füleddel hallasz, szemeddel látsz, vagy kezeddel fogsz, az nem annyira igaz, biztos és minden kétséget felülmúló, mint amiket Jézus Krisztus mond s amelyeket a Szentírásban a Szentlélek sugalmazására olvasol.” (Rotterdami Erasmus)
10: „Vigyázz, mert van néhány indulat, amely annyira közel áll az erényekhez, hogy fennáll a veszélye annak, hogy a bizonytalan különbség miatt, összetéveszd s így könnyen megcsalhat téged. Ezeket ki kell javítani, és megfelelő módon a hozzájuk közel álló erényre fordítani.
Aki könnyebben jön indulatba, az vessen lelkére féket, és majd elszántabb lehet és bátor. A túlságosan tunya pedig szabad lehet és egyszerű. Vagy akit a fösvénység kísért, hallgasson oda jól a lelkiismeretére, használja az eszét, és könnyebben lesz takarékos. Aki hízelkedőbb alkat, az – ha jól harcol – barátságos és kedves ember lehet. És ugyanígy van a lélek többi, könnyebb betegségével.
Ezért kell vigyáznod, hogy ne fedd el a természet hibáit az erény nevével! Ne nevezd keménységnek a keserűségedet, szigorúságnak a durvaságodat, iparkodásnak az irigységedet, takarékosságnak a zsugoriságodat vagy finom élcnek az üres bohóckodásaidat és bántó gúnyolódásaidat.” (Rotterdami Erasmus)
9: „Néhányan olyan csendes természettel születtek, annyira engedékenyek és készségesek, hogy minden nehézség nélkül határozzák el magukat az erényre, és sarkantyúk nélkül, önként vágtatnak előre.
Egyeseknek ezzel szemben lázadó test jutott osztályrészül, szilaj, mint valami zabolátlan és rúgós ló, hogy emiatt a szelídítő, bár sokat izzad, mégis alig képes a legkeményebb zablával és sarkantyúval is betörni.
Ha éppen ilyen jutott volna neked, ne ess mindjárt kétségbe! Sőt, annál keményebben küzdj! Ne gondold, hogy el van zárva előled az erény útja, hanem épp azt tudd, hogy az erény gazdagabb adománya mutatkozik meg benned.
Hát nem arra kell legjobban odafigyelnie a királynak, ahol a legnagyobb zavargást érzi?
Mindenki más-más bűnökkel küzd. Vannak akiknél bizonyos bűnök a test természetével járnak: ahogy a szangvinikusokat a nők utáni bolondulás és a gyönyörök szeretete, a kolerikusokat a harag, a megszólás, a flegmatikusokat a lomhaság és a lustaság, a melankolikusokat pedig az irigység és a kapzsiság jellemzi. Néhány bűn a korral vagy alábbhagy, vagy megerősödik, ahogy a vágy, a tékozlás és a meggondolatlanság az ifjúkorban, az öregkorban pedig a fukarság, a zsémbesség és a kapzsiság.” (Rotterdami Erasmus)
8: „Magának a Szentléleknek megvan a maga nyelve, amelyet mindenek előtt gondos figyelemmel meg kell ismerned. Gügyög nekünk az Isteni Bölcsesség, és mint valami gondos anya, gyermekségünkhöz alakítja szavait. Tejet ad a Krisztusban gyermekeknek, az erőtleneknek pedig pépet. Te azonban igyekezz felnőni, és szilárd táplálékkal élni. Ő lealacsonyította magát a te kicsinységedhez, te viszont – amennyire képes vagy rá – emelkedj fel az Ő nagyságához. Szörnyszülötthöz hasonló az, aki mindig gyermek. Végtelenül rest dolog fel nem hagyni a gyermekséggel. Inkább jóllaksz egy versecske fölötti elmélkedéstől, ha feltöröd annak külső burkát, és feltárod a velejét, mintha az egész zsoltáros könyvet az utolsó betűig végigénekled.
Erre annál buzgóbban intelek, mivel azt látom, hogy ez a tévedés nemcsak a tömeg lelkét szállta meg fokról fokra, hanem azokét is, akik azt tanítják, hogy a tökéletes istenfélő élet abban az egy dologban áll, hogy minél többet imádkoznak, minél több zsoltárt és imádságot mondanak el naponta, amelyeket pedig még betű szerint is alig értenek vagy át sem gondolnak.
Úgy látom, hogy ma, mindenhol a szerzetesi istenfélelem is ezért törik meg, ezért lankad el, ezért enyészik el és üresedik ki! Ennek oka nem más, mint az, hogy a teológiába, a tudományoskodásba és a betűkbe fáradnak bele, és nem az Írás lelki értelmének megismerésén fáradoznak. Nem hallják, hogy Krisztus így kiált az evangéliumban: „A lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit.” Nem hallják Pált sem, amint Mesteréhez csatlakozva mondja: „A betű öl, a lélek az, ami éltet.” Pedig tudják vagy tudhatnánk, hogy a törvény lelki, nem testi és a lelkiekhez a lelkiek illenek.” (Rotterdami Erasmus)
7: „A Szentírásról mindig méltóképp vélekedj! Gondold azt, hogy azok a csodálatos isteni jövendölések, a Szentlélek szentélyéből származnak. Amikor istenfélelemmel, tisztelettel, alázattal közelítesz hozzá, érezni fogod, hogy isteni hatalma rád lehel, eltölt, magával ragad és kimondhatatlan módon átalakít. De vigyázz, nehogy orcátlanul betolakodj a szobába! Alacsony az ajtó, hajolj meg, ügyelj, nehogy beverd a fejed és visszahőkölj!
A Szentírás magyarázói közül főként azokat válaszd, akik a betűtől a lehető legjobban eltávolodnak. Ilyenek Szent Pál után az első magyarázók, Órigenész, Ambrus, Jeromos és Ágoston.
Mert látom, hogy az újkori teológusok túlságosan szívesen tapadnak a betűkhöz, és inkább mindenféle fondorlatos érvelésre, etimológiai kutatásokra, mint a misztériumok feltárására fordítják figyelmüket. Mintha bizony nem jól mondta volna Pál, hogy a mi törvényeink nem a betű, hanem a lélek törvényei.
Hallottam már sokakat, akik annyira tetszenek maguknak kis, emberi, okoskodó megjegyzéseikkel, hogy az övéikhez képest a régiek magyarázatait szinte csak álmodozásnak tartják. És vannak ma is teológusok, akiknek akkora az önbizalmuk, hogy legtöbbjük talán még a Szentírást sem olvasta, mégis tökéletes magyarázójának tartja magát. De ha éles elméjű dolgokat mondtak is, az egyházban mindig másokon keresztül történik annak megítélése, hogy ezek a sugalmazó Szentlélekhez méltók voltak-e.” (Rotterdami Erasmus)
6: „A magam részéről egyáltalán nem rosszallanám, hogy a Szentírás olvasásához készülve, a pogány költők és filozófusok műveivel is edzenéd magad. Persze csak mértékkel és mindenki avval, ami a korának megfelel. Erre a foglalatosságra hívta meg ugyanis Szent Vazul is az ifjakat, akiket megtanított a keresztény erkölcsökre. Szent Ágostonunk is az antik múzsákhoz vezeti vissza tanítványát, Licentiust.
Azt viszont nem szeretném, hogy a pogány művekkel együtt a pogányok erkölcseit is magadba idd. Egyébként igen sok dolgot találhatsz náluk is, ami hasznodra lehet a helyes életvitelt illetően. És ha egy pogány szerző jóra jut, nem kell megvetni, mivelhogy Mózes sem vetette meg apósának, a pogány Jetrónak a tanácsát.” (Rotterdami Erasmus)
5: „Eszedbe jut, hogy mily nagy a veled szemben álló ellenség? De jusson eszedbe az is, hogy milyen hatalmas segítőd van a te pártodon. Megszámlálhatatlanul sokan lehetnek ellened, de aki melletted áll, egyedül többre képes mindenkinél. Ha Isten velünk, ki ellenünk? Ha Ő támogat, ki pusztíthat el? Te csak könyörögj egész szívedben a győzelemért.
Jusson eszedbe, hogy neked már nem sértetlen ellenséggel van dolgod, hanem olyannal, akit megtörtek, leterítettek, kifosztottak, sőt, már diadalmenetet is tartottak fölötte. És mindezt a te Vezéred, Krisztus tette, aki benned is, újra legyőzi azt! Te egyszál magadban bizony túlságosan gyenge vagy, de semmi nincs, amire Benne ne lennél képes.
Tehát tudd, hogy nem kétséges a harcod kimenetele, hogy egyáltalán nem a szerencsétől függ a győzelmed, hanem az mind Isten kezébe van letéve. Őrajta keresztül pedig a tiédbe. Itt csak az nem győz, aki nem akar győzni. Segítő jóindulata soha nem hiányzott még senki mellől. Ha vigyázol, hogy el ne veszítsd az Ő kegyelmét, győzni fogsz. Benned fog harcolni és érdemeid szerint fog megajándékozni jóságával.
De vigyázz, az egész győzelmet Neki tulajdonítsd! Neki, aki elsőként és egyedül mentes a bűntől, és most is a te igyekezeted által tiporta el a bűn zsarnokságát. Mert aki azt mondta: „Bízzatok, mert én legyőztem a világot”, az ezt a győzelmét benned is vívja. Ezért azt akarta, hogy nagy lelkierőd legyen, és nem azt, hogy gondtalan életed.” (Rotterdami Erasmus)
4: „Látod, hogy testvéred méltatlan dolgokat szenved, és egyáltalán nem indulsz meg lelkedben, csak továbbra is azt tartod fontosnak, hogy a te dolgod és kényelmed sértetlen maradjon?
Vajon miért nem érez semmit ilyenkor a lelked? Mert halott. És miért halott? Mert nincs benne az élete: az Isten. Ugyanis ha valahol ott az Isten, ott a szeretet is. Mert Isten a szeretet.
Nem él a test, ha nem érzi a tű szurkálását. De hogyan élne akkor a lélek, ha a másik oly nagy sebének fájdalmát nem érzi? Ha hallod, hogy valaki istentelen, felfuvalkodott, rágalmazó, szemérmetlen, ocsmány dolgokat mondva támad felebarátjának, ne hidd azt, hogy ennek az embernek él a lelke. Rothadó hullaként fekszik a lelke szívének sírjában, ahonnan ilyen bűz gőzölög ki, és megfertőzhet még téged is, aki a közelében vagy.
Krisztus meszelt síroknak nevezte a farizeusokat. Miért így? Hát nem azért-e, mert halott lelket hordoztak magukban?” (Rotterdami Erasmus)
3: „A test természete az, hogy elpusztuljon. Még ha nem ölik is meg, lehetetlen, hogy meg ne haljon. De a lélek halála, az a lehető legnagyobb szerencsétlenség! Dédelgetett testedet mily nagy óvatossággal igyekszel megóvni a sebektől, mekkora gondoskodással ápolod! A lelked sebeivel pedig nem törődsz? Mily rettenetesen borzadsz a tested pusztulásától, mert azt testi szemeiddel látod.
A lélek haldoklását viszont, mivel az így nem látható, igen kevesen hiszik el, és még kevesebben félnek tőle. Pedig ez a halál annyival iszonyatosabb a testi halálnál, amennyivel felette áll a lélek a testnek, és amennyivel Isten a léleknek.
Ha a gyomrod rosszul emészt, nem tartja meg az ételt: ebből megérted, hogy beteg a tested. Ám vigyázz, mert nem annyira eledele a testnek a kenyér, mint amennyire a léleknek az Isten Igéje!
Ha pedig az keserű neked amit az Isten mond, ha émelyegsz tőle, vagy gőgösen ki is hányod, miért kételkednél benne, hogy lelkedet betegség fertőzte meg? Ha lelked Jézus szavait nem fogadja be, ha a Szentírás igéit, mint megemésztett táplálékot nem továbbítja a szívedig, az bizony nyilvánvaló bizonyítéka annak, hogy beteg a lelked.
Ha térded rogyadozik és alig vonszolod beteg tagjaidat, rögtön felismered, hogy a tested beteg. És nem jutsz el arra a következtetésre, hogy a lelked beteg, amikor az rest az Isten szolgálatára és émelyeg tőle?
Amikor még arra sincs elég ereje, hogy a kisebb sérelmeket elviselje?
Amikor holmi kis megaláztatástól vagy egy kis pénzecske elvesztésétől már össze is törik?” (Rotterdami Erasmus)
2: „Először is újra és újra emlékezetedbe kell idézned, hogy a halandók élete nem más, mint örökös katonáskodás.
Mire volt jó, hogy a kereszt jelét a homlokodra írják, ha nem arra, hogy amíg élsz, az alatt harcolj is? Miért kellett, hogy keresztségedkor annak szent olajával bekenjenek, ha nem azért, hogy a bűnökkel örökös küzdelembe kezdj?
Micsoda gyalázat, az emberi nemnek mekkora, csaknem mindennapi átka, hogy a fővezérétől, a fejedelmétől elpártol? És te is testvérem, köztük, miért teszed gúny tárgyává Krisztust, a vezéredet? Hát az istenfélelem nem korlátoz ebben, jóllehet Isten, sem az irántad való szeretete nem akadályoz meg, bár miattad lett ember? Ha már a nevével is büszkélkedsz (hiszen kereszténynek mondod magad), eszedbe kell jusson, amit Neki ígértél! Miért állsz át hűtlenül az ellenséghez, ahonnan egyszer már a saját vérével kiváltott téged? Miért szolgálsz kétszeres szökevényként az ellenség táborában? Ilyen arcátlanul mersz királyoddal szemben harcba szállni? Ellene, aki az életét áldozta fel érted?
Vigyázz, mert aki nem Vele van — ahogy Ő mondta —, az ellene van, és aki nem gyűjt Vele, az szétszór! Akarod hallani hogy mi a te béred, aki a világnak szolgálsz? Íme, megfelel neked Pál, a keresztényi had zászlótartója: „a bűn zsoldja a halál.” (Rotterdami Erasmus)
1: „Kitartóan kérleltél, legkedvesebb testvérem az Úrban, hogy az életre vonatkozóan egy rövid szabályzatot írjak elő neked, hogy ezzel fölszerelkezve eljuthass a Krisztushoz méltó gondolkodásra. Mondod ugyanis, hogy már régen meguntad az udvari életet, és azt fontolgatod, miként tudnál elmenekülni Egyiptomból, annak minden bűnétől és gyönyörétől, és Mózes vezetésével kellőképpen felövezni magad az erények útjára.
Dicsérem üdvös elhatározásodat, amelyet – remélem – az én munkámon fölül, megsegít és gyümölcsözővé tesz Ő is, aki arra érdemesített, hogy azt felébressze benned. Én szívesen engedelmeskedem annak, aki ily istenfélő dolgot kér. Te csak arra ügyelj, nehogy úgy tűnjék, hogy ok nélkül kérted oly buzgón az én szívességemet!
Közös imával könyörögjünk Jézus jó szándékú Lelkéhez, hogy nekem üdvös dolgokat sugalmazzon írás közben, benned pedig váltsa valóra azokat.” (Rotterdami Erasmus)
