31: „Mondd meg, Uram, milyen legelőkre kell menni, milyen forráshoz kell eljutni, miket kell kerülni?
Kiket kell pásztorbottal terelni, kiket a pásztorsíppal?
Mikor kell a legelőre vezetni a nyájat, és mikor kell onnan visszavezetni? Hogyan kell visszaverni a farkasokat és hogyan ne harcoljanak egymással a pásztorok?
Főleg a mostani időben, amikor a pásztorok esztelenkednek, és szétszélesztik a legelő juhait?
Hogyan kell a legyengültet felerősíteni, az elesettet talpra állítani?
Hogyan térítsem vissza az eltévedtet, hogyan keressem meg az elveszettet, és miként őrizzem meg az erőset?
Hogyan tanuljam meg mindezt, és hogyan tartsam meg a pásztorkodás helyes szabályát?
Jaj, csak rossz pásztor ne legyek, aki a tejet megissza, a gyapjúból ruhát készít magának, a kövérebbjét levágja vagy eladja és a többit pedig otthagyja a ragadozóknak!
Jaj, csak rossz pásztor ne legyek, aki a szakadékok szélén saját magát félti és nem a nyájat!
Jöjj, Uram és ezekre taníts meg engem! Ilyen szavakkal erősíts, ilyen parancsokkal terelj, légy pásztortársam, és tarts meg úgy a tanításban, mint az imádságban engem is, és ezt a szent nyájat is!
Tartsd meg őket az én üdvömre, az ők javára, és a mi nagy Istenünk, a Legfőbb Pásztor, Jézus Krisztusunk kinyilatkoztatásának és eljövetelének nagy napjára, aki által legyen dicsőség a mindenható Atyának a Szent és éltető Lélekkel együtt most és mindörökkön örökké. Ámen.” (Nazianszoszi Szent Gergely)
30: „Ha hosszú beszédeimmel valamelyest is meggyőztelek titeket, Krisztus szolgái, testvérei és társörökösei, akkor amíg időtök van, látogassátok meg Krisztust, ápoljátok Krisztust, tápláljátok Krisztust, ruházzátok fel Krisztust, fogadjátok házatokba Krisztust, tiszteljétek Krisztust!
Ne csupán az asztalnál, mint némelyek, ne is csak nárdussal, mint Mária, ne csak az eltemetéssel, mint Nikodémus, aki félig-meddig volt Krisztus barátja, ne is csak arannyal, tömjénnel és mirhával, mint a mágusok, hanem mivel a mindenek Ura irgalmat akar és nem áldozatot, és mert az irgalmasság többet ér előtte ezer hizlalt báránynál, ezért inkább: a szegények szolgálata és szeretete által!
Ajánljuk fel azt neki, hogy szívünkön viseljük azok sorsát, akik most, ma, a porban hevernek! Hogy miután innen e földről eltávoztunk, minket is befogadjanak majd az örök sátrakba!” (Nazianszoszi Szent Gergely)
29: „Ha elérkezett számodra az idő, akkor taníts! De ha nem, akkor fékezd nyelvedet, és nyisd ki inkább a füled! Szánd magadat az isteni dolgokra, de a határokon belül maradva. Szólaltasd meg a Lélek szavait, de semmi mást, ha lehet!
Tartsd meg és valósítsd meg a szavakat, amelyek tápláltak!
A beszédet hagyd, az legyen a bölcsebbek dolga. Neked elegendők az alapok, hadd építsen rá a Mester! Elégedj meg a tápláló kenyérrel, a többi fogást hagyd meg a gazdagabbaknak. Senki nem fog téged soha megvádolni azért, mert nem tálalsz fel dús fogásokat, de ha nem adsz kenyeret enni és vizet inni, akkor még addig sem jutsz el, hogy Krisztus tanítványa légy.
Ne kelj versenyre a gazdaggal, amikor szegény vagy, és ne akarj bölcsebb lenni a bölcsnél, mert a bölcsesség az önismeretben áll, nem a fennhéjázásban. Nehogy úgy járj szavaiddal, mint azok, akik miközben igyekeznek túlkiabálni másokat, teljesen berekednek a mértéktelenségük miatt.
Légy bátor és gyors a hit megvallásában, de légy félénkebb abban, ami ezen túl van. Tetteid legyenek kevés szóval.” (Nazianszoszi Szent Gergely)
28: „Mert mindig legyen bocsánat azoknak, akik tudatlanságból követtek el valamit.
De mit lehet mondani a többiekről, akik még éleselméjűséget is igényelnek maguknak, és mégis meghátrálnak az üldözéskor?
Ők mivel okolják meg, hogy mihelyt feltűnt az első veszélyes pillanat, engedtek is rögtön a hatalom uralkodóinak, miután oly sokáig szerepeltek a vallásosság színpadán…?” (Nazianszoszi Szent Gergely)
27: „Mert mostanában, belső harcaimban sokszor teszem fel magamnak a kérdést: Küzdhet-e valaki Krisztusért anélkül, hogy úgy járna el, mint Ő? Aztán élvezheti-e békéjét, amelyért meg nem engedett módon küzdött?” (Nazianszoszi Szent Gergely)
26: „Emlékszel sok parancsra: ott van a jótékonykodás. Ne hanyagold el! Szegény fordul hozzád? Emlékezz rá, hogy milyen koldus voltál, és mennyire gazdag lettél! Darab kenyeret, vagy pohár vizet kér? Nem ő egy másik Lázár számodra, aki kapuid előtt kuporog?
Tartsd tiszteletben a szentség asztalát, amelyhez járultál! Azt a kenyeret, amelyet magadhoz vettél! A kelyhet, amelynek részese lettél, amikor beavattak Krisztusba!
Idegenbe, hajléktalanba, hontalanba botlottál? Fogadd be érette, aki érted hazátlanná vált, és tulajdonába jőve lett ilyenné. Ne feledd: lakást vett benned is a kegyelem által! Légy Zakeussá, aki tegnap még vámos volt, ma már nagylelkű! Miután jól megnézted Krisztust, ajánlj fel mindent az Ő bevonulásáért, hogy nagy lehess, noha igen alacsony termetű vagy. Ott van egy beteg és sebekkel borított ember? Tiszteld a saját egészségedet, és azokat a sebeket, amelyek által Krisztus megváltott téged és segíts rajta. Ha mezítelent látsz, fedd be! Hiszen az Krisztus! Ha lábad elé boruló adósoddal találkozol, tépd szét az igazságtalan adóslevelet, de még a jogszerűt is! Ne légy engesztelhetetlen végrehajtó azzal szemben, aki kevesebbel tartozik neked, mint te tartoztál az Úrnak!” (Nazianszoszi Szent Gergely)
25: „Annak elnyeréséhez, amire vágyódsz, jó segítség a virrasztás, a böjt, a csupasz földön alvás, az imádság, a könnyhullatás, a rászorulók megsegítése, az adakozás.
Ez legyen számodra a hálaadás és a védőeszköz is ahhoz, amit már elnyertél.” (Nazianszoszi Szent Gergely)
24: „Isten előtt már az is kedves, ha valami helyes arányban van a képességeinkkel.” (Nazianszoszi Szent Gergely)
23: „Nem dicsérem a körünkben manapság eluralkodó kuszaságot és rendetlenséget, amely megannyiszor fellép az egyházi, vezető tisztségek betöltésénél. Nem mernék mindenkit vádolni, nem is lenne igazságos.
Dicsérnem kell viszont a tengerészetben uralkodó törvényt, amely a jelenleg kormánynál levőt először az evezőlapátok mellé ülteti, s csak azután engedi a hajó orrára és bízza rá az elől levő dolgokat. Majd megint csak később ülteti a kormányrúd mellé, miután már nagyon alaposan tanulmányozta és megfigyelte a széljárást.
Így van ez a hadseregben is: közkatona, szakaszparancsnok, parancsnok, és a kezdőknek ez a legjobb és leghasznosabb rend.
Igen jó lenne, ha nálunk is így volna! A mi legszentebb rendünk azonban jelenleg abban a veszélyben van, hogy mindennél nevetségesebbé válik. Mert nem az erény, hanem inkább a gonoszság eredménye az előlépés, nem az arra méltóbbaké, hanem a hatalmasabbaké a trón.
Sokan közülünk úgy vélik, hogy az erény csak a rossz elkerülésében áll, vagy bizonyos mérvű elérésében. A vezető és az elöljáró esetében azonban, és főleg az ilyen természetű vezetés esetében nagy baj, ha a vezető erényessége nem sokkal haladja meg az átlagot, vagy nem is mindig bizonyul különbnek a rábízottakénál. Botrányos, ha erénye nem hasonlítható össze rangjával és trónjával.
Mert elég kínos ugyanis, hogy a csúcson van, és csak középszerű mértéket üt meg, miközben kiemelkedő erényességével kellene sokakat a középfokra eljuttatnia.” (Nazianszoszi Szent Gergely)
22: „A beteg kéznek igen alkalmas gyógymódja: kinyújtása a szegények felé. Szétosztani és a szegényeknek adni azt, ami benne van. Igen, ki kell meríteni azt, amink van, egészen az aljáig kell nyúlni! Talán éppen ez fog majd nekünk is táplálékot fakasztani, mint a szareptai özvegynek. Főleg ha netán mi is egy Illést táplálunk!
Mert tudnod kell, hogy a helyes jólét: azért a Krisztusért való nélkülözés, aki érettünk szegénnyé lett.
Csak attól az egytől óvakodj, hogy az adakozásod által elnyert jó fölött örvendezve, mértéktelenül felmagasztald magadat, és aztán ne fukarkodásodban, hanem önhittségedben bukj el!
Mindig buzgón munkálkodj tisztulásodon! Amit pedig a bűnbocsánat ingyenes adományaként elnyertél, azt őrizd is meg gondosan, mert a megbocsátás Istentől jön számodra, de a megbocsátás megőrzése mindig rajtad múlik.” (Nazianszoszi Szent Gergely)
21: „A felvett keresztség fürdője számodra ne csak a testé legyen, hanem az isteni képmás lemosása is. Ne csak a bűnök kimosása, hanem az erkölcsi jobbulás is. Ne csak a rád rakódott sarat tisztogasd le, hanem a forrást is tisztítsd meg. Ne csak a helyes birtoklást alakítsd ki magadban, hanem a bűnösen megszerzett javaktól való megkönnyebbülést is.
Mert mit használ neked, ha a keresztségben bocsánatot nyertek bűneid, de a sértett félnek nem hozod helyre az általad okozott kárt? Hiszen akkor már két vétked is van: egyrészt igaztalanul birtokolsz, másrészt az így bitorolt vagyont meg is tartod! Amarra bocsánatot nyertél, ezt azonban ma is vétkesen folytatod. Még ma is nálad van, ami a másé, és a bűn nem szűnt meg, csak kettévágta az idő, amarra még megkeresztelkedésed előtt vetemedtél, emez megkeresztelésed után is megmaradt! A fürdő a már elkövetett bűnöket bocsátja meg, de nem a jövőben elkövetendőket!
Nem szabad meghamisítani a tisztító szentséget, hanem tegyen az téged jelessé, tökéletesen ragyogóvá, ne csak átmázoljon, ne csak befedje vétkeidet, hanem váltson is meg téged az ajándék.” (Nazianszoszi Szent Gergely)
20: „A mi viselt dolgaink emberséges igazságos bírája szándékainkkal együtt ítéli meg teljesítményünket. Sokszor a közügyekkel elfoglalt ember többet ér el azzal a kevéssel, amit megtett, mint az, aki ez alól teljesen fel van mentve, de nem teljesít mindent.
Még meglepőbb, hogy ha valaki leláncoltan valamicskét előre halad, az többet tett, mint az, aki minden tehertől mentesen futott, vagy aki a sáros úton a pocsolyában kissé befröcskölődött, annál aki a tiszta úton tisztán haladt előre.
Nézd meg, a parázna Ráchábot egy cselekedete igazzá tette, bár a többiért nem érdemelt dicséretet…, a vámost egy valami, az alázatossága magasztalta fel, semmi más igaz tettéről nincs bizonyítékunk.
Mindezt csak azért mondtam el, hogy megértsd, nem kell mindjárt gyorsan kétségbe esned önmagad miatt.” (Nazianszoszi Szent Gergely)
19: „Miért a tűz jótéteményére vársz, miért nem Istenre? Miért mástól kell megtudnod, hogy már elhagyod a világot, és miért nem gondolkodsz róla úgy, mintha már itt is lenne? Minek szimatolsz gyógyszerek után, amelyek ez ellen úgysem használnak semmit?
Gyógyítsd magadat még a kényszer előtt! Könyörülj magadon, mert te vagy gyöngeséged igazi orvosa! Szerezd meg magadnak az igazán üdvös gyógyszert! Addig tarts a hajótöréstől, amíg kedvező szélben hajózol, és kevésbé kockáztatod a hajótörést, ha elővigyázatosságból segítség után nézel.
A segítség felhasználásával ne csak a tüzet kerüld el, hanem a dicsőségnek is légy örököse, amikor a tevékenységeddel is hozzájárulsz az ajándékhoz, az üdvösségedhez.
A kicsinylelkűeknek nagy dolog a büntetés elkerülése is, de a nagylelkűek szeretnék a jutalmat is elnyerni.
Ne valaminek az elkerülésére törekedj, hanem az ígért javak megszerzésére!” (Nazianszoszi Szent Gergely)
18: „Előbb meg kell tisztulnunk, és alázatosaknak kell lennünk. Ez azoknak szól, akik rohannak ugyan a keresztség felvételére, csak éppen felkészületlenül, anélkül, hogy a megváltás adományainak biztosítékát adnák a jóban való kitartással. Mert igaz, hogy a kegyelem megadja az elkövetett bűnök bocsánatát, mert hiszen kegyelem, de akkor még több figyelmet érdemel a megtartása, hogy elvesztésével vissza ne térjünk ugyanahhoz, amit kihánytunk.” (Nazianszoszi Szent Gergely)
17: „Vízkereszt van. És mit is ünnepelünk ma? Azt, hogy a testetlen megtestesült, a láthatatlan látható, az érinthetetlen érinthetővé vált, az időtlen elkezdődött, az Isten Fia emberfia lett.
És hogyan is történik ez az ünneplés?
Mi nem rakunk koszorúkat bejáratainkra, nem lejtünk kartáncot, nem díszítjük fel utcáinkat, illatszerekkel puhányan nem kényeztetjük szaglásunkat, nem hízelgünk olyan utaknak, amelyek a rosszban kötnek ki, és ajtót nyitnak a bűn előtt.
Mi nem kéjelgünk az öltözködésben, ruháink haszontalan díszítésében, az arany ragyogásában, sem a természetes szépséget meghamisító festésekben, amelyet az istenképmás ellenére találtak ki.
Mi nem vendégeskedünk lakmározásokban és részegeskedésekben, amelyek csak a gyomor élvezeteinek hódolnak, vagy a szakácsművészet fogásaival dicsekedve tetszelegnek.
Ma, amikor a gazdag szegény lett értünk, a föld ne hozzon ajándékba nekünk drága szemetet, mert mi csak ennyire becsüljük a földi fényűzést!
Ma, amikor a gazdag szegény lett értünk, ne abban keljünk versenyre egymással, hogy ki győzi le a másikat mértéktelenségben, mert amit a mértéktelenség birtokol, az számunkra mind fölösleges és szükségtelen. Ezek pedig mindig azokéi, akik éheznek és nélkülöznek. És ők nekünk testvéreink!” (Nazianszoszi Szent Gergely)
16: „Nem változtatok egyenes tartásomon azért, mert te azon a nézeten vagy, hogy én elestem és fel kell állítani engem, miközben én állok. Nem neked akarok tetszeni, ezért mindennel kapcsolatban megkérdezem az eszemet és Isten ítéletét. Isten ítélete számomra a legfontosabb, ami gyakorta tud vádolni akkor is, amikor senki más nem vádol engem. Csak egy van, ami elől nem tudok elmenekülni, ez a bennem, belül levő bíróság. Csak erre függesztett tekintettel lehet egyenes úton járni.
A látszást, ha megfelel a valóságnak, fogadjuk el. Ám ha téved, akkor intsünk búcsút neki, és a látszat miatt se magunkat, se senkit meg ne fosszunk attól, ami ő Isten szemében.” (Nazianszoszi Szent Gergely)
15: „Viseld el testvéred bűzét, amely lehet valóságos vagy vélt, te, aki fel vagy kenve azzal a kenettel, amelyet az illatszerkészítés receptje szerint állítottak össze, hogy valamennyit adj át neki a te illatodból.
Nem olyan az ő gonoszsága, mint a vipera mérge, amelynek marása azonnal kiváltja a fájdalmat, sőt esetleg magát a halált is, amiért megbocsátható lenne ha kerülöd, vagy megölöd ezt az állatot. Ha mód van rá, még azt is gyógyítsd! Megvan neked a biztosítékod, hogy ha közel mégy hozzá is, magad nem veszed át az ő gonoszságát!
A kellemetlen szaghoz hasonlatos az ő betegsége, amelyet talán a te jó illatod legyőzve elűz. Sürgősen vállalj valamit a másik szolgálatáért.
Te, aki gyakran már a gyanúsítás alapján is levágod testvéredet, noha tán ugyanúgy meg is nyerhetnéd a jóságoddal, a durvaságoddal mégis a vesztét okozod annak a testtagodnak, akiért Krisztus ugyanúgy meghalt, mint teérted.” (Nazianszoszi Szent Gergely)
14: „Ti nem tudjátok, hogy a hallgatás Istennek mekkora nagy ajándéka. Nincs mindig szükség a szóra, hanem módunkban áll egyiket választani, a másikat elkerülni, és magunkban rendelkezhetünk a szólásról és a hallgatásról. Természeténél fogva minden beszéd röpke és ingatag, nem mentes az ellentmondó szótól.
Ami pedig az Istenről való beszédet illeti, arra ez annál inkább áll: minél fontosabb a beszéd tárgya, és minél nagyobb a buzgalom, annál nagyobb veszéllyel is jár. Szerintem nem az az alázatos, aki szerényen beszél magáról, kevesek előtt és ritkán, hanem az, aki mértéktartóan beszél Istenről!” (Nazianszoszi Szent Gergely)
13: „Sajnos sokan vagyunk papok, akik köztünk a hivatásukhoz méltatlanok és felkészületlenek: a rangért, előtte semmiféle áldozatot nem hoztak. A vallásosság tanítóinak mutatkoznak, tisztogatnak, mielőtt ők maguk megtisztulnának.
Tegnap még szentségtörők voltak, ma már papok. Tegnap még a szentélyen kívül voltak, ma már minket avatnak be a szentségekbe. Gyakorlottak a gonoszságban, kezdők a jámborságban.
Szégyellhetjük magunk között őket, mert náluk nem az erkölcs hitelesíti a rangot, hanem a rang az erkölcsöt. Így ők maguk messze lemaradnak rangjuk mögött. Az ilyeneknek inkább a maguk, mint a nép vétkeiért kellene áldozatot felajánlaniok.
Az igazi pap kimagaslik a tetteiben, alázatos a gondolkodásmódjában. Kéréssel lehet fordulni hozzá, szelíd és mentes az indulattól. Együttérző, derűsen dorgál, nevelő céllal dicsér és az erények egyikét sem viszi mértéktelenül túlzásba. A feddést is atyaian teszi, és a dicséretet is tekintéllyel. A gyöngédségben nem olvad el, de a szigorban sem merevedik meg. Az egyiket bölcsességgel, a másikat mérséklettel gyakorolja. Erkölcsössége miatt a legkisebb szava is elég ahhoz, hogy tanítson, és hogy a legritkább esetben használja a botot, azt is csak gyógyító ütésre.” (Nazianszoszi Szent Gergely)
12: „Szeresd magadban bátran azt, ami maradandó és a viselkedésed emeljen magasba téged! A tisztulás által legyen tiéd az, ami tiszta! Tartsd meg a parancsokat és a parancsolatok útján járj!
A testtől elindulva szorgoskodj a lélek körül. Értsd meg, hogy a cselekedet a szemlélődés alapja.” (Nazianszoszi Szent Gergely)
11: „Távol legyen tőlem, hogy gazdag legyek, miközben ezek nélkülöznek! Még csak jól se érezzem magam, ha nem enyhíthetek ezek sebein! Ne legyen fedél a fejem fölött, ne pihenjek szobában, ha tehetségemhez mérten nem adok nekik kenyeret, nem adok nekik ruhát, nem juttatom őket fedél alá!
Bizony, mindenről le kell mondani Krisztusért, hogy őszintén követhessük és minden lehúzó akadály ellenére könnyedén szárnyra kaphassunk az ég felé!
Mert vagy megosztjuk vagyonunkat Krisztussal, azáltal hogy helyesen birtokoljuk azokat, megszenteljük, és megosztjuk a kisemmizettekkel, vagy hiábavalóan fáradozunk, mert lehet, hogy még ezen az éjszakán számon kérik lelkünket.
Mikor térünk észre végre-valahára? Hát nem okolunk mások bajából sem?”
(4.rész)
10: „Bizony, ilyen az ő helyzetük. Ezzel szemben mi papok és keresztény testvérek, csillogó, magas, szinte már alig elérhető, szőnyegekkel borított ágyakra tápászkodunk fel, és már akkor felháborodunk, ha meghalljuk a kéregetők hangját. Nekünk a padló is virágokkal van behintve, az asztal is úszik az illatszerekben és a legdrágább olajokban!
Miért? Hogy még puhányabbak legyünk! Minket szolgák állnak körül, némelyek díszben és rendben, kibontott, nőies hajjal, a kelleténél sokkal jobban leborotválva, a gyönyörködő szemek falánkságának kielégítésére. Mindezeken túl, az asztalaink rogyadoznak a sültek sokaságától. Már szinte agyonnyom minket a szakácsművészet különböző remeklésének és ínyencségének varázslata. Mind vetélkedik, hogy mivel hízelegjen a falánk és telhetetlen bendőnek, ennek a kielégíthetetlen fenevadnak, amely a veszendő ételekkel együtt majd maga is elveszik.
Amazoknak már az is sok, ha szomjuk oltására vizet óhajtanak, nekünk egészen a megmámorosodásig ott vannak a boros korsók. Az egyik fajtából nem kérünk, a másikat kellemes, zamatosnak ítéljük, a harmadik fölött elbölcselkedünk, sajnálkozunk, ha a hazai termésen kívül nincs híres külföldi bor is. A hasunk és altáji részeink rabszolgái vagyunk!
Miért nem segítünk, amíg időnk van? Miért dúskálunk akkor, amikor testvéreink szerencsétlenek? (Nazianszoszi Szent Gergely)
(3.rész)
9: „Hogyan is van ez?
Ők a szabad ég alatt tengődnek, mi pedig fényűzőbbnél fényűzőbb házakban lakunk, amelyeket színes márványok ékesítenek, aranytól és ezüsttől csillognak, finom mozaikkal vannak kirakva a szemek kápráztató gyönyörűségre?
Ezek ócska, kopott rongyokban fagyoskodnak, de még tán azt sem tudják maguknak megszerezni. Mi ellenben finoman omló, puha ruhában ké- jelgünk, amelyeket a legfinomabb gyapjúból szőttek, és brokátokban, melyekben inkább szégyentelenül nézünk ki, mint illendően. Más haszontalan és felesleges ruháinkat gondosan és esztelenül elzárjuk, hogy megegye a moly, és feleméssze a mindent megsemmisítő idő.
Ők még a szükséges élelmet sem találják meg, hanem ajtóink előtt ülnek, kopogtatnak, és korog a gyomruk, néha még a kéréshez szükséges testi szervük sincs meg! Elvesztették a hangjukat, amelyen elsírhatnák nyomorúságukat, nincs meg a kéz, melyet esdeklésre kinyújthatnának, hiányzik a lábuk, hogy a tehetősekhez odamehetnének, csak nyögésükkel tudják kifejezni nyomorúságukat.
És ami a legnagyobb bajuk, azt kell tartsák enyhületnek? Hálát azért kell adjanak, hogy szemükkel nem látják saját csonkaságukat?
Óh az én fényűzésem, és az ő nyomorúságuk!” (Nazianszoszi Szent Gergely)
(2.rész)
8: „Minden szegény előtt legyen nyitva a szívünk, és mindenki előtt, aki bármi oknál fogva szorult helyzetben van, ahogy előírja a parancs, hogy örüljünk az örvendezőkkel és sírjunk a sírókkal.
A szegényeink nagy nyomorúságtól szenvednek. Ők, akik Isten szerint testvéreink, még ha ezt nem is akarjátok tudomásul venni, ők is ugyanannak a természetnek osztályrészesei, ők is ugyanabból az agyagból vannak
formálva, amelyből kezdetben mi is létrejöttünk. Képmás mivoltunknak is osztályrészesei, amit netán minálunk sokkal jobban meg is őriztek, noha testileg leromlottak.
No, és mi mit teszünk, hogyan gondolkodunk? Mi, akik a nagy és közös név örökösei vagyunk, akiket Krisztusról neveztek el, akik szent nép vagyunk? Mi, akik a szelíd és emberszerető Krisztus tanítványai vagyunk, aki gyöngeségeinket hordozta, aki a mi koldus testünkig alázta le magát és szenvedett és tűrt értünk, hogy mi az Ő istenségével gazdagodjunk?
Mi mit teszünk és mit tegyünk értük, miután az irgalom és szánalom ily nagy példája áll előttünk? Nézzünk keresztül rajtuk? Vagy lépjünk át rajtuk? Hagyjuk ott őket mint hullákat, mint utálatos lényeket, akik olyanok, mint a csúszómászók?
Semmiképpen se, testvérek! Ez legyen tőlünk idegen, hiszen Krisztus nyája vagyunk, a Szent Pásztoré, aki az elveszettet is megkeresi, a legyengültet is felerősíti. Ez még az emberi természethez sem illik, amelynek törvénye a részvét, és egyazon gyengeség tanítja jámborságra és emberségességre.” (Nazianszoszi Szent Gergely)
(1. rész)
7: „Én nagyon messze lemaradok attól, hogy papként szolgálhassak Istennek, mert először az egyházhoz kell méltóvá válni, azután az emelvényhez, először ehhez, azután az első székhez.
Amikor vonakodom a felszenteléstől, az alkalmatlanság érzésén kívül, más nem menthet meg az engedetlenség vádjától. Félelmetes az engedetlenség vádja, és szörnyű a büntetése. Mint ahogyan annak is, ha nincs semmi habozás, semmi vonakodás, mintha valami könnyed és jelentéktelen feladatra önként jelentkeznék.
Ezért küszködtem a meggondolásokkal annak érdekében, hogy rátaláljak arra, ami rám nézve kötelező. Vállaljam? Ne vállaljam? Két félelem között találtam magamat, az egyik lehúzott, a másik felfelé emelt. Sokáig fogva tartottak, és mindkét irányba billegtem, vagy mint állhatatlan légáramlat ide-oda fordultam, aminek az erősebb vetett véget: győzött, és magával ragadott az engedetlenségtől való félelem.
És hogy még világosabban összefoglaljam: a vezetéstől való félelmem talán támaszt is talál az engedelmesség törvényében! Mert Isten, a jóságosságával az ember hitét viszonozza, és majd tökéletes elöljáróvá teszi azt, aki tökéletlenségében Őbelé veti minden reményét.
De az engedetlenség veszélyében nem tudom, mire támaszkodhat, vagy mi alapja lehet az embernek a bizakodásra?” (Nazianszoszi Szent Gergely)
6: „Ma a lelkekből elillant minden félelem és a szégyentelenség foglalta el a helyét. Ma már a tudás és a Lélek mélysége mindenkié lehet. Egész jámborságunk abból áll, hogy mások vallástalanságát kárhoztatjuk.
Felfogadjuk bíráinknak az istenteleneket, odadobjuk a szentet a kutyáknak, és a gyöngyöket a sertések elé: mocskos fülek és lelkek előtt népszerűsítjük az isteni dolgokat. Ellenségeink óhaját teljesítjük mi, szerencsétlenek, és tetteinkkel megfertőzzük magunkat.
Gondosan számon tartjuk egymás vétkeit, nem azért, hogy megsirassuk, hanem hogy felhánytorgassuk. Nem is azért, hogy gyógyítsuk, hanem hogy új sebeket ejtsünk, és a felebarát sérüléseivel igazoljuk magunkat.
A jókat és rosszakat nem az erkölcs jellemzi, hanem a nézetek eltérése és azonossága, és amit ma magasztalunk, azt holnap bíráljuk, amit mások megbélyegeznek, azt mi megcsodáljuk, és készséggel mindent megengedünk az istentelenkedésnek. Ilyen nagylelkűek vagyunk a gonoszsághoz.” (Nazianszoszi Szent Gergely)
5: „Nálunk meg semmilyen határa nincs a tanításnak. Nincs olyan, amit emezekre, vagy amit amazokra ne bíznának. Nincs kánonja az alkalmasságnak, hanem a dolgok már annyira leromlottak, annyira zavarosak, oly rossz helyzetben vannak, hogy közülünk a legtöbb – hogy ne mondjam: mind -, szinte már az első szakállserkenéskor és a gyermekes selypítés elhagyása után, mielőtt belépnénk az isteni csarnokokba, mielőtt ismernék az isteni könyveket, az Ó- és Újszövetség jellegét, szerzőit, és mielőtt lemosnák a szennyet, a lelkük szégyenét magukról, már rögtön tanítani akarnak.
Azt hisszük, hogy amikor már begyakoroltunk két-három kegyes Igét (azt is hallásból és nem olvasásból!), vagy amikor már jól tudjuk viselni ruhánkat és övig „filozófusok” lettünk, vagy bekentük magunkat a vallásosság valamelyes mázával és látszatával, már tüstént bölcsek, tanítók, műveltek lettünk. Megválasztjuk magunkat mennyeieknek és vágyódunk rá, hogy az emberek „rabbinak” szólítsanak minket.
Úgy gondoljuk, hogy a betűvel nem kell semmit törődni, mindent lelkileg kell értelmezni, a szentírási történetek lapos mesék, és még méltatlankodunk is, ha nem dicsérnek minket eléggé.
És ezek még közülünk a jóravalóbbak és egyszerűbbek!”
4: „Manapság mi papok, nemde olyanok vagyunk, mint sokan mások, akik szatócskodnak az igazság tanításával? A tanítást jelentő bort, amely vidámítja az ember szívét, felvizezzük, olcsó tömegcikké hamisítjuk, amely a földön hever. Kelendő, hatástalan portékává, és hogy a hamisításból magunk is valami hasznot húzzunk, a körénk csoportosulókkal mindig másként és másként beszélünk, mindenkinek a szája íze szerint.
Egyesek közülünk hasbeszélők és semmitmondók, szavaikkal csupán saját kedvtelésüknek hódolnak. És hogy nagyobb sikert arassanak a tömeg előtt, azért még nagyobb kárt is okoznak maguknak, mert saját vesztüket okozzák, amikor az ártatlan hívek lelkének vérét ontják, amelyet kezükön kérnek majd számon.
Mert önmagunk alapos megnevelése és kiművelése előtt mások oktatására vállalkozni olyan, mint amikor valaki a hordókészítésen tanulja a fazekasságot. Én úgy látom, hogy éretlen és vakmerő emberek sajátsága az, hogy mások lelkében gyakorolják a vallásosságot, és nagyon vakmerőek azok a papok, akik ezt felfogják, és mégis merészelnek hozzáfogni.” (Nazianszoszi Szent Gergely)
3: „Ahogyan a testeknek sem ugyanazt a táplálékot vagy orvosságot adják, mást az egészségesnek, mást a betegnek, így a lelkeket is különböző elvekkel és módszerekkel kell kormányozni.
Az egyikre a szóval lehet hatni, mások példaképek után igazodnak. Ismét másoknak sarkantyúra, másnak meg zablára van szüksége. Némelyek nehézkesek és nehezen indulnak el a jó irányába, míg másokat már egy találó szó is helyre ráz.
Akadnak olyanok, akik lelkükben mértéket meghaladó módon buzgólkodnak, de nehezebben uralkodnak indulataikon: olyanok mint a nemes, fiatal csikók, amelyek messze elvágtatnak a cél mellett, akiknek előnyösebb volna, ha egy szó zablázná és fékezné őket.
Az egyiknek a dicséret használ, a másiknak az elmarasztalás. Vagy néha ez, néha az. Megfelelő idő és indok nélkül azonban mindegyik árt. Emezt a vigasztalás állítja talpra, amazt a dorgálás.
Az egyiket a közösségben kell elmarasztalni, a másikat négyszemközt kell meginteni. Némelyek ugyanis szeretik semmibe venni a négyszemközti intelmeket, a nyilvánosság előtti elmarasztalás azonban kijózanítja őket. Mások meg éppen a nyilvános elmarasztalás után törölnek le magukról minden szégyent, a titkos feddés viszont neveli őket.
Mindenkivel különbözőképpen kell tehát bánni, de az együttérzés mindenkit engedelmessé tehet.” (Nazianszoszi Szent Gergely)
2: „Vagy szolgai módon kimagyarázkodjuk a bűnt, amelyet a lélek mélyén, mint felület alatt megbújó szenvedélyt rejtegetünk, mint akik már hozzászoktunk a rosszhoz, mintha Isten hatalmas tekintete és igazságossága elől is el tudnánk rejtőzködni, ha már az emberek elől el tudtunk bújni…
Vagy ürügyeket keresünk vétkeink mentegetésére és igazoló érveket találunk szenvedélyeinkre.
Vagy süket áspisként bedugjuk fülünket, mint akik nem hallanak semmit, megmakacsoljuk magunkat, nehogy meghalljuk Isten ránk olvasó igéit, és nehogy a bölcsesség gyógyszerével kezelve, meggyógyítsák lelkünk bajait.
És ami a legvégső és legjelesebb a legelvetemültebbek közt: kendőzetlenül gyalázatoskodunk, nem szégyenkezünk a bűn láttán és azok előtt, akik azt gyógyítani szeretnék, hanem – mint ahogy a szólás mondja -, fedetlen fővel rontunk előre minden törvénytelenség elkövetésére!
Óh micsoda esztelenség!” (Nazianzoszi Szent Gergely)
1: „Ezeken kívül elárulok nektek még egy titkot is: volt bennem valamilyen érzés, azt nem tudom, hogy ez lelki durvaságot vagy éppen nemességet fed-e, de nekem ez volt az érzésem: szégyenkezem egyes papok miatt.
Azok miatt, akik a nagy átlagnál semmivel sem különbek (már az is sokat jelent, ha éppen nem silányabbak), akik – mint mondani szokás – mosatlan kézzel és avatatlan lélekkel tolakodnak a szent dolgokhoz. Még mielőtt méltókká válnának az azokhoz való közeledésre, elfoglalják a stallumot, lökdösődve tülekednek a szent asztal körül, mintha nem is az erény példaképének, hanem megélhetési forrásnak tekintenék ezt a rangot. Nem a szolgálatot sejtik benne, hanem olyan vezetést, amiért nem kell számot adni. Már szinte többen vannak ezek a nyomorúságos tisztelendők és kiválóságok, mint alattvalóik.
Ahogy én látom őket, az idő múlásával és a bajok súlyosbodásával, el is vesztik majd alárendeltjeiket, mert itt mindenki tanít ahelyett, hogy Isten tanítványa lenne.
Soha nem ütötte fel a fejét ennyi baj a keresztények között, soha ennyi gyalázat, mint ma! Bár időnként és helyenként máskor is elszaporodtak a bajok, de aztán meg is szűntek. Ilyen áradatnak a feltartóztatása bár meghaladja erőnket, de utálása és szégyellése fontos része az igaz vallás erényének.” (Nazianzoszi Szent Gergely)
