Oriens ortodox kamarakórus koncertje
Szeretettel hívunk és várunk a koncertre!
A Budapest-Tabáni Alexandriai Szent Katalin Plébánia hivatalos honlapja
Isten hozott a honlapunkon!
Szeretettel hívunk és várunk a koncertre!
9: „Az elkövetkező hónapok, évek nehezek, kemények és keserűek lesznek. Az erőszak fog uralkodni a földön. A világot megsebzi az erőszak és a gyűlölet tőre. A félelem viharként fog végigsöpörni a földön és mindenki szívét szomorúság fogja eltölteni. Oktalan és ellenséges emberek fogják irányítani a népek sorsát: nyomorúságba, elvakultságukban halálba és háborúkba taszítva őket, amit majd „igazságosságnak” fognak nevezni. A …
30: „Az egyetlen technikai eszköz, amit a nővérek a házaikban használtak, a telefon volt. Egyszer felvetettem, hogy vonatkozzon ez a mobiltelefonra is, hiszen sok utazást, időt és pénzt lehetne vele megtakarítani. Teréz anya elmosolyodott és ezt mondta: „Tudja atya, mi szegénységi fogadalmat tettünk és nem gazdaságossági fogadalmat.” (Teréz anya)
31: „Végül pedig, nővéreim, okuljunk azon az alázatosságon, amellyel a mi jó Mesterünk tanított bennünket. Könyörögjetek hozzá, bocsássa meg nekem, hogy oly magas dolgok fejtegetésére mertem vállalkozni. Mentségemre van, hogy engedelmességből tettem. Jól tudja azt az Ő Szent Felsége, hogy az én eszemtől nem telt volna ki ilyesmi. Ő tanított engem arra, amit itt elmondtam. Adjatok Neki hálát ti, nővéreim, …
28: „Azt kérdezhetitek, nővéreim, hogy miképpen lehet a csendben szemlélve részt venni az Úr szenvedésében, és ezt gyakorlatilag megvalósítani? Azt mondjátok, hogy más volna, ha testi szemetekkel látnátok Őt, úgy mint kortársai, amidőn Ő Szent Fölsége e földön élt? Hogy akkor nagyon szívesen megtennétek, s akár mindig Őt néznétek? Ne higgyétek ezt! Akiben nincs annyi jóakarat, hogy egy kissé is …
31: „A héten, amikor a monostorban több munkanapot is tartottunk, észre kellett vennem, hogy létezik a fizikai munkának kontemplatív módja is. A legtöbben azt hiszik, hogy az emberek azért lépnek kolostorba, hogy ott csak imádkozzanak. Fontos az imádság, az olvasás, az éneklés is, de itt arra is rájöttem, hogy a kétkezi munkámat is imádsággá lehet és kell tenni. Akkor ha …
31: „Azt mondják nekem, hogy félni fogok a közelgő haláltól. Ez könnyen lehetséges. Ha tudnák, mily kevéssé bízom magamban…! Sohasem támaszkodom saját gondolataimra és erőmre, hiszen nagyon is jól tudom, hogy milyen gyönge vagyok. De én soha nem kértem a Jóistent, hogy fiatalon haljak meg, így tehát nyugodt vagyok, hogy most is csak a saját akaratát teljesíti, amihez majd mindent …
30: „Hogyan beszélt Jézus? Ennek a „hangnak” legszembeötlőbb jellegzetessége az egyszerűség. Amíg Mózes mögött Isten hegyének mennydörgése, villámfényei kavarogtak, a názáreti Mária fia, Isten dolgairól a hétköznapok nyelvén beszél. Példabeszédeiben megjelennek az utcán játszadozó gyerekek, a kenyeret dagasztó vagy elveszett drachmáját kereső asszony. Talán csak azért, mert a „szegényeknek” hirdette az evangéliumot, s azt akarta, hogy megértsék? Nem, ennél sokkalta …
31: „Mondd meg, Uram, milyen legelőkre kell menni, milyen forráshoz kell eljutni, miket kell kerülni? Kiket kell pásztorbottal terelni, kiket a pásztorsíppal? Mikor kell a legelőre vezetni a nyájat, és mikor kell onnan visszavezetni? Hogyan kell visszaverni a farkasokat és hogyan ne harcoljanak egymással a pásztorok? Főleg a mostani időben, amikor a pásztorok esztelenkednek, és szétszélesztik a legelő juhait? Hogyan …
30: „Uram, mindent megadtál, – add meg majd békédet is. A biztos békét, a szombati nagy békét kérem tőled, azt a békét, amelynek nem lesz estéje. Íme, ez az egész csudálatosan berendezett világ, amelyet alkotó részei szerint is igen jónak ítéltél, elmúlik majd, ha leéli korszakait. Elmúlik, mert nemcsak hajnalt adtál neki, hanem alkonyatát is megrendelted. A teremtés hetedik napjának …