31: „Isten népe nem olyan, mint egy közönséges kert, hanem egy zárt kerthez hasonló. Ha a kert nem lenne zárva, az erdő vadállatai elpusztítanák a szőlőtőkéket, és gyökerestől kitépnék a virágokat is. Istenünk végtelen irgalmasságából azonban bezárta a kertet, hogy egyetlen ellenség se juthasson be oda. Bekerített kert egy gyülekezet.
Vigasztaló gondolat minden hívőnek, hogy az Úr Jézus elkülönítette az istenfélőket a maga számára. Egy kertben gyorsan fejlődnek a gyomnövények, és sajnos igen hamar növekszik a gyom a gyülekezetben és a szívünkben is. De a kertész ügyel arra, hogy kiirtsa a rossz növényeket és így egyik értékes növény se legyen túlterhelt és ne fojtsa el a gyom. Minden egyes növényt, még ha gyöngék is, az Úr Jézus nagy gonddal kezel.
Szeretném, ha tudatosítanátok magatokban, hogy biztonságban vagytok! Kérlek titeket, hogy ezt higgyétek el és tudjatok ennek örülni, mert a keresztyének a biztonságukat önzetlenségük ösztönzőjének köszönhetik!” (Spurgeon)
30: „Sok ember van, akik teljesen értelmetlen, céltalan életet élnek. Mégis azt mondják, hogy „nincs idejük”. Ezek az ilyen ellenvetésekkel nem sokra mennek. Te, ha Istennel tanácskozol, legalább olyat mondj neki, ami igaz! Ami a józan emberi értelemnek is megfelel.
Hazudtok Istennek, ha azt mondjátok, hogy „nincs időtök”. Ha valaki igazán meg akar tenni valamit és valóban nincs rá ideje, akkor valami máson azonnal változtat és felszabadít magának időt.
Ahol akarat van, ott út is van. Ahol a szív az Úr Jézus rendelkezésére áll, ott lesz elegendő idő is az Ő számára. Ne hazudj! Akarj és bízz az Úrban, és meglátod: lesz elég időd az Ő szolgálatára. És lesz időd hivatásod minden kötelező tevékenységeinek elvégzésére, de még a pihenésre is.” (Spurgeon)
29: „Jézus a zsinagógában „haragosan nézett végig rajtuk”. Fontoljátok meg, hogy ezek sokszor mi vagyunk. Járhatunk istentiszteletre, ők is ezt tették. Bibliaolvasók is lehetünk, ahogy az írástudók is azok voltak. Megőrizhetjük a külső formákat, ahogy a farizeusok is megőrizték. Mégis megszomoríthatjuk az Urat, akár itt a templomban is, a keményszívűségünk miatt. Haragra gerjeszthetjük őt anélkül, hogy nagyon bűnösnek tartanánk magunkat. Sokan vannak köztünk, akik soha egyetlenegy szót sem szóltak az Úr ellen, de el sem kötelezték Iránta magukat. Szigorúan közömbösök.
Az Úr haragos lett, mivel ebben a vonatkozásban nem lehet semlegesnek lenni. Aki nincs Jézussal, az ellene van; és aki nem gyűjt vele, az tékozol. Vagy búza vagy gyom! Ami e kettő között van, az nincs! Az csak a látszat!
Ó, ez a keményszívűség akkor is bennünk lehet, ha esetenként bizonyos mértékig megérint az Ige. Úgy gondolom, nagyon kemény szíve van annak az embernek, aki olykor megmozdul az Ige hatására, de elfojtja a válaszát. Esetleg megrendülten siet szobácskájába, de aztán rövid időn belül újra összeszedi magát és megszabadul a hallottaktól. Elmegy egy temetésre, elmereng a sír szélén, de aztán ismét vidám társaihoz szegődik és visszaesik bűneibe. Szereti a felkavaró prédikációkat hallgatni, de gondosan ügyel arra, hogy csak éppen megérintse a szívét, de ne legyen mély hatással rá. Kétségbeesetten védekezik a kegyelem hatásával szemben, ha intelmekkel és kérésekkel közeledik hozzá. Gyakran részesül feddésben, de megkeményíti magát. Néha az Úrnak való átadás határán időzik, de aztán ismét makacs kitartással csak a saját útján marad, bár jobb célra lenne méltó.
Nagyon kemény kell legyen a szívetek, ha ezt az állapotot sokáig kibírjátok. Bár csak ne lennének hiábavalóak e nektek szóló figyelmeztetések!” (Spurgeon)
28: „Az igazán hívőnek nincs szüksége semmiféle izgalomra vagy testi produkcióra, mert spontán, nyugodtan és csendesen áradnak belőle az isteni áldások, hatások, csodás befolyások.
Előfordult már, hogy reggel nagy felfordulás vett körül, kiáltozást, trombitaszót és dobpergést hallottál, és ezt a választ kaptad kérdésedre: „A Nap felkelt és lármázik, hogy az egész világ észrevegye?”
Nyilvánvaló, hogy nem így van. A Nap süt anélkül, hogy beszélnének róla. Éppen így hat a világban az igazi keresztyén, mint áldásfolyam. Messze áll tőle, hogy a figyelmet igényelné és magát fitogtatná. Mert sokszor nincs is tudatában, hogy milyen rendkívüli áldások áradnak belőle.” (Spurgeon)
27: „A vincellér nem most állapította meg először, hogy terméketlen a fügefa, és a szőlő ura sem először jött, hogy fügét keressen rajta… Isten, aki „még ezt az esztendőt” is megadta nekünk, korábban már több évet adott. Kímélő türelme ezért nem új. Ezt már korábban is próbára tettük.
Először ifjúkorunk idején voltak olyan esztendők, amikor gyümölcsöket teremhettünk Istennek (a zsenge gyümölcsöknek Isten különösen örül!).
Aki eltékozolta fiatalságát és férfikorát, bizonyára elég sok bolondságot követett már el. Legyen elég immár… Szerfelett nagy könnyelműség lenne, ha még az ajándékba kapott „utolsó évet” is a terméketlenség szolgálatában akarná tölteni.
Sokan közülünk már életük delén vagyunk és mégsem vesszük komolyan, hogy hová megyünk? Már több mint ötven évet leéltünk és ezt a kérdést még mindig nem tisztáztuk magunkban? Nos, ez szívünk érzéketlenségéről tanúskodik. Minél mélyebben belemerül a közömbösség álmába, annál nehezebb ebből a halálos szendergésből felébreszteni.
A vincellér nem kért hosszabb haladékot, csak egy évet. Ha a fa körülásása és megtrágyázása ebben az időszakban is eredménytelennek bizonyul, akkor nem fog többet közbenjárni érte. Igen, még az Úr Jézus közbenjáró, az irgalmasságért való könyörgésének is megvan az ideje és határa! Ha nem akarunk bűnbánatot gyakorolni, elpusztulunk. Ha az ásóval folytatott tevékenységből nem akarunk hasznot húzni, nem kerülhetjük el a fejszecsapásokat.
Mindegyikünknek adatik egy utolsó esztendő. Ezért gondolkozzatok el: vajon nem ez az év az életem utolsó esztendeje?” (Spurgeon)
26: „Természetesen sok hibám van, ha benned kevés a szeretet.” (Spurgeon)
25: „Nincs mit csodálkozni azon, hogy a főpap szolgái éjszaka tüzet gyújtottak és melegedtek. De azon már inkább, hogy Péter is köztük volt és ő is velük melegedett.
Hogy lehet, hogy Jézus tanítványai, akiknek megvetésben és kigúnyolásban van részük, azok mégis az emberek tetszését keressék, és feláldozzák az igazságot azért, hogy Jézus ellenségeivel megkedveltessék magukat? Valahányszor leeresztjük a zászlónkat az istentelenek gúnyolása előtt, és inkább ezt választjuk, mintsem azt, hogy Urunkról beszéljünk: igen alantasan gondolkodunk! Valahányszor a gúnyolódástól való félelem miatt nem teszünk bizonyságot, vagy restségből és kényelmességből elmulasztjuk a munkánkat, vagy valahányszor megbecsülést keresünk ott, ahol Mesterünk elszenvedte a kárt, olyankor mi is a csőcselék között ülünk, akárcsak Péter. Kényelmesen melegszünk a tűz mellett, miközben gyalázzák és bántalmazzák Urunkat.
Hát nem tudta Péter, hogy „a jó erkölcsöt megrontja a rossz társaság”? Nem tudta, hogy azok a férfiak, akik elfogták Urát, nem megfelelő társaság az ő számára?
Ezt sokszor mi se tudjuk…. De ez nagyon veszélyes! Inkább fagyoskodjunk, mint ezeknél a tüzeknél melegítsük a kezünket. Ha nem viselkedhettek úgy egy társaságban, hogy ne kelljen megtagadnotok Mestereteket vagy az Ő tanítását, úgy jobb ha távol maradtok annak a társaságnak a melegétől.” (Spurgeon)
24: „A gyülekezetben látok egy hatalmas bálványképet: be van aranyozva és csillogó ruhába van öltöztetve. Úgy tűnik, hogy szemei drágakőből vannak, homloka zafírral van díszítve. De ha egy mélyebb pillantást vetünk a hiú díszletek mögé, mindenféle szennyet és rothadást látunk belsejében. Jóllehet a bálvány külsejét olyan ügyesen díszítették, hogy bele is lehetne szeretni. E bálvány neve: az önigazultság, a vallásos hiúság.
Visszagondolok arra az időre, amikor én is imádtam magamban ezt a képet, amíg egy reggel megpillantottam és meg kellett állapítanom, hogy bálványom feje csorba, keze leesett és a férgek emésztik… Istenem, akit tiszteltem és akiben bíztam, most olyan lett előttem, mint egy halom trágya és szemét!
Sajnos, sokan vannak, akik még soha nem jutottak el ilyen felismerésre. Bálványképük még kiváló állapotban van. Ilyenkor, Karácsony táján, talán egy kicsit szorult helyzetbe kerülnek, mert elmennek a templomba, azt gondolva, hogy ezzel ismét mindent helyrehoztak. Szép imákat mondanak, valamivel több alamizsnát is dobnak a perselybe, hogy nagyokat érezhessenek… De ezzel csak ismét kifényesítették istenüket, amitől az, most újra igazán tiszteletreméltónak tűnik.
Ez a varázslatos bálvány csak akkor fog összetörni, ha valóban bejut a lélekbe Jézus Krisztus evangéliuma. És akkor pillanatok alatt darabokra törik minden önigazultság és vallásos megelégedettség.” (Spurgeon)
23: „Az igazság útja néha olyan keskeny, hogy azon nem járhatnak ketten egymás mellett. Az őszinte szeretet sokszor kényszerül olyan igazságot mondani, mely neki jobban fáj, mint annak, aki azt konok szívvel hallgatja.” (Spurgeon)
22: „Senki sem bánja gonoszságát, és nem mondja: Mit tettem?” – figyelmeztet Jeremiás próféta. Valóban kevés ember veszi magának a fáradtságot, hogy megálljon és átgondolja életútját. Sok vállalkozó azért jut csődbe, mert szégyellik vagy nem merik tüzetesen megvizsgálni üzleti könyveiket.
Fontold meg barátom, hogy életednek ilyen vizsgálata nem okozhat semmi kárt! Egyetlenegy kereskedő sem lesz szegényebb azáltal, ha átvizsgálja üzleti könyveit. Rájöhet, hogy szegényebb, mint gondolta, de nem a számadatok átvizsgálása tette szegényebbé! Jobb, ha a múltba tekintünk, és amíg lehet, változtatunk valamin, mintsem becsukott szemmel menjünk tovább hiú reménységgel, és csak a paradicsom kapujában döbbenjünk rá, hogy tévedtünk. Semmit sem veszítünk azáltal, ha leltározást végzünk, és semmi kárt sem okoz egy kis önvizsgálat.
Fontold meg azt is, hogy nagyon rövid az idő, amit ilyen önvizsgálatra kaptál. Az én szavaim esetleg nem elég kemények ahhoz, hogy lerántsák rólad az álarcot, azonban van valami – ezt halálnak nevezik -, amiben egyáltalán nem hazudhatsz. Ma szentnek tűnhetsz, de a halál hamarosan elveszi kölcsönzött öltözékedet és leplezetlenül Isten ítélőszéke elé állít.
Azt is fontold meg, hogy bár magadat megtévesztheted, Istenedet azonban sohasem csaphatod be. Most még használhatsz hamis súlyokat, amikkel ha idelent mérsz, az nem az igazságot mutatja, de amikor Isten vizsgál meg, Ő az igazságot látja.
Bárcsak áldássá lennének ezek a figyelmeztetések és arra szolgálnának, hogy mindnyájan rendszeresen kérdezgetnénk magunkat: „Ma mit tettem?”(Spurgeon)
21: „Ha parancsot kapunk Krisztustól, azt mindig teljes buzgósággal teljesítsük. Ha azt mondja: „Töltsétek meg a vedreket vízzel.”, akkor töltsétek meg „színültig”, ahogy kéri. Mert tudjátok, hogy különbözőképpen lehet megtölteni a vedreket…! Ha ezt a parancsot kaptuk, akkor töltsük meg mindig „színültig”!
Ha a parancs így hangzik: „Higgyetek!”, akkor teljes erőtökkel higgyetek benne! Ha azt mondja: „Hirdessétek az evangéliumot!”, akkor hirdessétek „alkalmas és alkalmatlan időben”, és ne félevangéliumokat adjatok másoknak! Teljes szívből teljesítsetek mindent, amit parancsol – akkor is, ha még nem láthatjátok, hogy miért is kaptátok ezt a feladatot.
Erre ezt mondjátok néhányan: „Isten úgyis a saját tettét fogja véghez vinni, ezzel a buzgósággal csak azt érjük el, hogy Isten majd úgyis ki fogja venni a munkát a kezünkből, hiszen az a helyes út, ha nagy bizalommal ráhagyjuk és engedjük Neki elvégezni.”
Kétlem, hogy ezek a „dogmatikus szolgák” igazán bíznának Istenben! Ezek azok a hívők, akik amikor azt a parancsot kapják, hogy „töltsék meg a vedreket színültig vízzel”, akkor ezt imádkozzák: „Uram, én mélyen hiszem, hogy víz nélkül is tudsz bort adni az embereknek. Én nem akarok a te munkádba beavatkozni. Bizonyos vagyok abban, hogy nincs is szükséged az én segítségemre, hiszen Te olyan hatalmas vagy, hogy az én közreműködésem nélkül is meg tudod tölteni a vedreket borral. Beleavatkozásommal nem akarom elrabolni a Te dicsőségedet! Ha készen van a bor, akkor majd szívesen iszom belőle, és magasztalni is fogom a Te csodálatos nevedet… Meg aztán kérlek, bocsáss is meg nekem, de túl nagyok és nehezek is ezek a vedrek és talán nem is lenne elég erőm ahhoz, hogy telemerjem azokat…” (Spurgeon)
20: „Magdalai Mária valami rendkívüli dolgot tett az Úrért. Volt mersze ahhoz, hogy rendkívüli módon juttassa kifejezésre a szeretetét. Egy megszentelt szív tört össze ebben az órában, amely szebb volt, mint az átlátszó alabástrompohár. A nárdus kellemes, szent illata csak egy összetört szívből áradhatott ki ilyen gazdagon.
Itt van egy lélek, aki határozottan kifejezésre juttatta az Üdvözítő iránti szeretetét. Egy szív, amely pompás gyümölcsöket termett.
És nézzétek meg: az Úr azonnal védelmébe vette Máriát: „Miért bántjátok ezt az asszonyt? Hiszen jót tett velem!” Ha morogsz más miatt, mert nem a te kitaposott utadon halad, mert ő merészkedik egy kicsit is eltérni a megszokott útvonaltól, akkor állj meg, és itt az ideje, hogy megfontold: Jézus érted is a saját utadon érkezett el és vezetett el magához. A szeretet nem sablonszerű. A te feladatod sem pontosan olyan, mint a másiké. Tedd egyszerűen azt, amit Jézus neked parancsolt meg, amit tőled kér.
A magának élő ember saját tulajdonának tart mindent, amit kapott. Ez a sajátossága. Bizony, sokáig kell kopognotok egy ilyen keresztyén ajtaján, míg valami keveset kaptok tőle. Szerinte, ha valaki mások részére hajléktalan-szállást szeretne építeni, akkor egy egészen kis ház is elegendő…. Hagyjuk őt magára! Kevesen vannak, akik sokat akarnak és tesznek is a Mesterükért. Te csak arra törekedj, hogy legyen tele a szíved szeretettel, és bátran engedelmeskedj már az első lelki unszolásnak. Ne tétovázz! Bármennyire is szokatlannak tűnik neked a gondolat, menj és tedd meg! Törd össze a legdrágább edényedet Érte, és ne törődj azzal, hogy mások ebben csak pazarlást tudnak látni!” (Spurgeon)
19: „Némelyetek csak azért böjtöl, hogy lelkét büszkeséggel jól megetesse. Ne feledjétek: a legjobb orvosok: Dr. Megelégedés, Dr. Higgadtság és Dr. Vidámság.” (Spurgeon)
18: „Az imádkozásnál használt szóáradat nem más, mint egy fügefalevél, amellyel az ember lelke a meztelenségét igyekszik elfedni. A rövid imák épp elég hosszúak.
Ha érzed hogy szíved hideg, az már átalakulóban van, tarts ki, és imádkozd melegre!” (Spurgeon)
17: „Aki báránnyá lesz, az hamar észreveszi, hogy nem halt ki minden farkas.” (Spurgeon)
16: „Itt a földön az életszentség legnagyobb hullámai közt is, mindig akad egy kis száraz pont, ahol megvetheti lábát a hiúság és az öntetszelgés. Ha pedig nem találna ilyet, akkor rögtön megtanul úszni.” (Spurgeon)
15: „Aki nem hisz Istenben csodák nélkül, az a hitét a csodákba és nem Istenbe vetette.” (Spurgeon)
14: „Ha Jézus kijelentése: „nélkülem semmit sem tehettek”, érvényes a tanítványokra, akkor igaz ez ellenségeire is! Ha Jézus barátai semmit sem tudnak tenni nélküle, egészen bizonyos, hogy Jézus ellenségei sem tehetnek semmit, amit Ő meg ne engedne nekik. Minden tudtával van. Ezért vagyunk biztonságban az igazságtalannak látszó szenvedésben, és az ellenség gúnyolódásai és fenyegetései közt is.” (Spurgeon)
13: „A világ legjobb szónoklatai közé azok a beszédek tartoznak, amelyeket az ember önmagához intéz.” (Spurgeon)
12: „Ha a házasság ruhája szorít, annak mindig éppúgy oka a kabát és a mellény, mint a szoknya és a kötény.” (Spurgeon)
11: „Egyszer vihar támadt a tengeren és a fedélzeten tartózkodott egy fiatalember is, aki nem szokott hozzá, hogy viharos tengeren hajózzon. Megijedt, meghúzódott az egyik sarokban és letérdelt, hogy imádkozzon. A kapitány meglátta és rákiáltott: „Állj fel, te gyáva! Most segíts inkább a legényeknek és amikor jó idő van, akkor imádkozzál!”
Szeretném mindenkinek – aki még nem gondolt a halálra – továbbadni ezt a jó tanácsot: imádkozzatok jó időben! Most kezdjetek el Istenhez imádkozni. Gyertek és adjátok át az Úrnak fiatalságotok virágzását, napjaitok legjavát! Ne csak az életetek végső viharában, félelemből!” (Spurgeon)
10: „Keresztyénséged tíz, húsz vagy harminc éve után, úgy véled, hogy igen sokat fejlődtél, összehasonlítva azzal, aki akkor voltál, amikor legelőször jöttél Krisztushoz? Részvéttel és aggódva nézel azokra a fiatalokra, akik oly keveset tudnak még a menybe vezető útról, amiről te már olyan sokat tudsz? Azt gondolod, hogy ők gyengék, te viszont már sok erővel rendelkezel?
Esetleg még gratulálsz is magadnak a fejlődésedhez?
Vigyázz és legyél bizonyos afelől: ha idáig jutottál, az önbizalom, a gőg és a büszkeség rabságába estél.
Kedves testvéreim! Nem alapozzátok-e erőtöket valami másra ahelyett, akiben valóban megtalálható, tudniillik Krisztusban? Bölcsebbek lettetek, mint korábban voltatok, vagy Krisztust tett titeket bölcsebbé? Valóban azt gondoljátok, hogy tíz, húsz vagy harminc évi hittapasztalat már meg is változtatta romlottságotokra való hajlamotokat és már szabadok vagytok? Hogy most már kevésbé van szükségetek vigyázásra és kevésbé szükséges Krisztusra és Lelke munkájára bíznotok magatokat? Hát nem hallottátok már ezerszer, hogy: „aki tehát azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék”?
Több keresztyén bukik el élete végén, mint más életkorban. A nagy bűnöket, amikről a Biblia tudósít, nem fiatal férfiak követték el, hanem javarészt idős vagy középkorú férfiak.
Lót egyáltalán nem volt már ifjú, amikor Sodomába vonult. Dávid sem volt fiatalember, amikor Betsabéval vétkezett. Péter sem volt már gyermek, amikor megtagadta Urát.
Én nem vetem meg egyetlen egy keresztyén hittapasztalatát sem, de ha a bizalmát abba veti, szeretném darabokra törni.” (Spurgeon)
9: „Igen tartok attól, hogy sok keresztyén világi célokra pazarolja ereje legjavát, és az üdvösségére csak a gyengeségük marad. Az üzletek kasszáinál mind ott vannak, a templomban az ima-összejövetelekről azonban sokan hiányoznak…
Ez emlékeztet engem egy testvérre, akinek a hangja az imaórán olyan halk volt, hogy alig lehetett érteni, aztán egyszer bementem a boltjába, ahol túlságosan is jól lehetett hallani a beszédét…
Helyes-e az, ha saját érdekünkben minden erőnket bevetjük, az Úr Jézus meg elégedjen meg a maradékkal?
Némelyeteknek igen nagy a könyvelésük, de nem is tudják van-e Bibliájuk. Egész szívük a vállalkozásukért dobog, és Isten országa iránt alig lelkesednek. Nem helyes ez így! Szánjatok külön teret Isten dolgaira! Biztosítsd az első helyet annak, aki az Első! Legyél először Isten embere, őszinte keresztyén, aztán pedig bankár vagy kereskedő, kisiparos vagy munkás.” (Spurgeon)
8: „Sokszor unszol valami bennünket, hogy bizonyos dolgoknak szörnyű nagy fontosságot tulajdonítsunk. Olyanoknak, amik a maguk helyén megfelelnek és szükségesek, de egyáltalán nem lényegesek az üdvösség szempontjából.
Ahol az Úr Jézus nem állított fel szabályokat, ott ezt mi se tegyük! Fogadjuk el azokat az embereket, akiket Krisztus is elfogad. Senki sem tisztátalan, akit ő megtisztított, senkit se állítsunk félre, akit Ő is a szeretetében részesített.
Ezt a tanítást nem könnyen fogadják el azok, akik mindig csak a formaságoknak hódolnak. Kétségbe vonják mindazok megszabadulását, akik nem tartoznak hozzájuk.
Az evangélium terjesztésében is közrejátszik saját dacos akaratunk. Rosszul viseljük, hogy Isten igenis megáld embereket olyan közösségek által is, akik nem tartoznak hozzánk. „Áldja meg őket is az Isten” – mondjuk a szánkkal, de közben azt gondoljuk a szívünkben, hogy azért mégsem olyan egyházakban, akik nem mi vagyunk vagy akik ellen kifogásaink vannak.” (Spurgeon)
7: „Őrizkedj a bűnök „kis” kezdetétől. Az olyan, mint mikor megnyitnak egy zsilipet: először alig szivárog át rajta a víz, aztán előbuggyan pár csepp, aztán keletkezik egy kis folyam, végül egyre nagyobb a vízáradat, és legvégül hatalmas területet áraszt el.
Kis bűnök úgy hatnak, ahogy a tolvajok, ha be akarnak törni egy házba. Ők is gyakran magukkal visznek egy kisgyermeket, akit bebocsátanak az ablakon – mivel az túl kicsi az ő számukra -, aztán a gyermek bemegy a házba és kinyitja nekik az ajtót.
Aki nem akar nagy hibába esni, annak vigyáznia kell a kis hibára.” (Spurgeon)
6: „Nem éreztétek-e ti is testvérek annak a ténynek a nyomasztó súlyát, hogy mindaz amit mi Istennek teszünk, vagy érzünk Iránta, az túlságosan is kevés ahhoz képest, ahogy Ő szeretett minket, és értünk adta önmagát? Nem éreztétek már, hogy túlságosan is kevés számára az alabástrom-tartónkban levő drága kenet? Nem féltetek már attól, hogy túl kevés nárdus alabástrom tartótok van, és a benne lévő kenetetek sem kiváló?
Pedig ha megtettük a legnagyobb dolgunkat, ha hirdettük Urunk dicsőségét, hiába éreztük azt, hogy mennyire jelentéktelenek és szegényesek a szavaink ahhoz, hogy eléggé hangsúlyozzuk imádásra méltó Urunk dicsőségét, legyen ez elég nekünk! Elégedjünk meg azzal, amire most képesek voltunk! Ha ilyenkor bátortalanok leszünk, mert kevésnek látjuk amit adni tudtunk, akkor az ellenség már ott ólálkodik, hiszen azt akarja, hogy igen rossz következtetésre jussunk: mivel nem tehettünk sokat, legközelebb keveset se tegyünk és legyünk hajlamosak feladni az egészet.
Az ellenség tudja, hogyan használja fel a maga céljára mind az alázatot, mind a büszkeséget. Neki mindegy hogy túl sokat vagy túl keveset gondolunk-e feladatainkról, amíg vissza tud tartani tőle minket.” (Spurgeon)
5: „Ahol az értelem csak a szenvedés fellegét látja, ott a hit az ígéret szivárványát is képes szemlélni.” (Spurgeon)
4: „Az ördög legjobban a tétlen hívőt szereti. Azt sem bánja, ha nem csinál semmi rosszat, csak jót ne tegyen!” (Spurgeon)
3: „Középút nincs. Aki halogatja a döntést, az valójában már a gonosz mellett döntött. Aki azon töpreng magában, hogy becsületes legyen-e, vagy sem, az már rég nem az.” (Spurgeon)
2: „Némelyek azt mondják, hogy a gonosz gondolatok akaratlanul támadnak bennünk. Ez lehet, de az a kérdés, hogy ha már feltámadtak, vajon utáljuk-e őket vagy sem?
Nem tilthatjuk meg a rablóknak, hogy benézzenek az ablakunkon, de ha ajtót nyitunk nekik, akkor – hiába tiltakozunk -, hasonlóak vagyunk hozzájuk mi is.
Ha valaki ide-oda forgat egy falatot a szájában, azt azért teszi, mert ízlik neki. Ha a bűn körül forognak a gondolataid, nemsokára a kezed meg is teszi.” (Spurgeon)
1: „Senki sem hasonlít jobban a becsületes emberhez, mint a minden hájjal megkent gazember. Ha egy olyan embert látsz, akinek feltűnően sok jámborsága van a kirakatában, akkor biztos lehetsz afelől, hogy annak kevés van belőle raktáron.” (Spurgeon)
