Lelki morzsák – 2025. szeptember
30: „Te pedig, aki Krisztust követed, szeresd azt, ha észrevétlen maradsz. Más szája dicsérjen téged, a tied hallgasson.” (Szent Bernát)
A Budapest-Tabáni Alexandriai Szent Katalin Plébánia hivatalos honlapja
Isten hozott a honlapunkon!

30: „Te pedig, aki Krisztust követed, szeresd azt, ha észrevétlen maradsz. Más szája dicsérjen téged, a tied hallgasson.” (Szent Bernát)

31: „Isten népe nem olyan, mint egy közönséges kert, hanem egy zárt kerthez hasonló. Ha a kert nem lenne zárva, az erdő vadállatai elpusztítanák a szőlőtőkéket, és gyökerestől kitépnék a virágokat is. Istenünk végtelen irgalmasságából azonban bezárta a kertet, hogy egyetlen ellenség se juthasson be oda. Bekerített kert egy gyülekezet. Vigasztaló gondolat minden hívőnek, hogy az Úr Jézus elkülönítette az …

31: Hogy pedig ebben a kis könyvben, mint tükörben, meglássátok magatokat, és hogy feledékenységből valamit el ne hanyagoljatok, olvassátok el hetente egyszer. És ha úgy találjátok, hogy valóban megteszitek, ami benne le van írva, akkor adjatok hálát érte az Úrnak, minden jó adományozójának. (Reg. 49)

30: „Akik valakinek a nevében gyűlnek össze, azoknak mindenképpen tudniuk kell annak a szándékáról, aki őket összehívta. Azoknak, az őket összehívó kitűzött céljához kell igazodniuk, hogy az Ő tetszését nyerhessék el, és ne érje őket valamilyen bűntett vagy a mulasztás vádja. Ha például aratásra hívta őket egybe valaki, akkor arra készüljenek fel, hogy ha házépítésre, akkor az építkezésre készülődjenek. Ugyanígy …

Május 31: „Minél inkább növekszik a szentség az ember életében, annál kevésbé veszi észre. Ám ha tudatára ébred szentségének, az azonnal szertefoszlik.” (Szent Charbel)

30: „Az egyetlen technikai eszköz, amit a nővérek a házaikban használtak, a telefon volt. Egyszer felvetettem, hogy vonatkozzon ez a mobiltelefonra is, hiszen sok utazást, időt és pénzt lehetne vele megtakarítani. Teréz anya elmosolyodott és ezt mondta: „Tudja atya, mi szegénységi fogadalmat tettünk és nem gazdaságossági fogadalmat.” (Teréz anya)

31: „Végül pedig, nővéreim, okuljunk azon az alázatosságon, amellyel a mi jó Mesterünk tanított bennünket. Könyörögjetek hozzá, bocsássa meg nekem, hogy oly magas dolgok fejtegetésére mertem vállalkozni. Mentségemre van, hogy engedelmességből tettem. Jól tudja azt az Ő Szent Felsége, hogy az én eszemtől nem telt volna ki ilyesmi. Ő tanított engem arra, amit itt elmondtam. Adjatok Neki hálát ti, nővéreim, …

28: „Azt kérdezhetitek, nővéreim, hogy miképpen lehet a csendben szemlélve részt venni az Úr szenvedésében, és ezt gyakorlatilag megvalósítani? Azt mondjátok, hogy más volna, ha testi szemetekkel látnátok Őt, úgy mint kortársai, amidőn Ő Szent Fölsége e földön élt? Hogy akkor nagyon szívesen megtennétek, s akár mindig Őt néznétek? Ne higgyétek ezt! Akiben nincs annyi jóakarat, hogy egy kissé is …

31: „A héten, amikor a monostorban több munkanapot is tartottunk, észre kellett vennem, hogy létezik a fizikai munkának kontemplatív módja is. A legtöbben azt hiszik, hogy az emberek azért lépnek kolostorba, hogy ott csak imádkozzanak. Fontos az imádság, az olvasás, az éneklés is, de itt arra is rájöttem, hogy a kétkezi munkámat is imádsággá lehet és kell tenni. Akkor ha …

31: „Azt mondják nekem, hogy félni fogok a közelgő haláltól. Ez könnyen lehetséges. Ha tudnák, mily kevéssé bízom magamban…! Sohasem támaszkodom saját gondolataimra és erőmre, hiszen nagyon is jól tudom, hogy milyen gyönge vagyok. De én soha nem kértem a Jóistent, hogy fiatalon haljak meg, így tehát nyugodt vagyok, hogy most is csak a saját akaratát teljesíti, amihez majd mindent …